U21
U19: GYÖMRŐI GYŐZELEMMEL ZÁRTUK AZ ŐSZT
Felemás őszt tudhat maga mögött a kiemelt első osztályban szereplő U19-es korosztályunk, amely hazai pályán minden ellenfelével szemben rendkívül magabiztos győzelmek aratott, de idegenben alulmaradt soros riválisaival szemben. Tegyük hozzá gyorsan köztük volt a tabella első három helyezettje is. Az őszi szezon zárófordulójában Gyömrőn aztán megtört a jég és végül meg lett az első idegenbeli győzelem is, ám a dobogóról sajnos lecsúsztunk, miután az Abony a Pilis vendégeként megszerezte a három egységet. Elképzelhető, hogy a megyei első osztályú tagságához ez a negyedik hely nem lesz elegendő, de a teljesítmény természetesen így is elismerésre méltó, hiszen minden mérkőzésen becsülettel helytálltunk. Magasan a legtöbb gólt (52) rúgtuk a mezőnyben, és az első Sülysáppal holtversenyben a legkevesebbet (12) kaptuk. Góljainkon 13 (!) játékos osztozott, köztük Kertész Zalán volt a legeredményesebb 13 találattal.
U19: NAGY GYŐZELEM
Nagy és fontos győzelmet aratott a megyei első osztályt célul kitűző U19-es együttesünk. Szombaton a hagyományosan jó utánpótlással rendelkező, jelenleg az ötödik helyen álló Pilis csapata ellen sikerült minden várakozást felülmúlva 10-1-es győzelmet aratnia Balogh Sándor tanítványainak. Együttesünk az őszi szezon zárásaként a szomszédos Gyömrő gárdájával mérheti össze erejét, egy esetleges győzelem - a többi csoport erőviszonyait is figyelembe véve - akár a hőn áhított első osztályú tagságot is jelentheti. A találkozóra csütörtökön 19 órai kezdettel kerül sor.
U19: EGY FÉLIDŐ ELŐNYT ADTUNK A SÜLYSÁPNAK
Szombaton az éllovas Sülysápi Gyerekfoci csapatánál vendégeskedett U19-es korosztályunk. Szerettünk volna meglepetést okozni, már egy pont is bravúrszámba ment volna, de ellenfelünk eddigi hibátlan teljesítménye nem sok jóval kecsegtetett. Sajnos a találkozó eleje jobban sikerült a hazaiaknak, akik talán a felázott talajhoz is jobban alkalmazkodtak és kétgólos előny birtokában mehetek végül a szünetre. A második félidő első percében elején egy büntetőből szépíteni tudtunk, ám hiába maradt továbbra is támadásban, az egyenlítés végül nem jött össze. Javítási lehetőség szombaton a Pilis csapata ellen.
U19: EGY TUCAT GÓLLAL TERHELTÜK A TÁPIÓSÁGI KAPUT
Folytatta makulátlan hazai sorozatát U19-es együttesünk, amely most a létszámhiányosan érkező, majd egy kiállítás után már csak kilenc fővel játszó Tápióság ellen aratott nagyarányú győzelmet.
U19: A HARMADIK PERCBEN ELDŐLT
Az albertirsai vereséget követően az Abony elleni pótolt találkozón is alulmaradt U19-es együttesünk. Úgy tűnik a szerencsével is hadilábon állunk, hiszen tartalékos összeállításban is több lehetőségünk volt a gólszerzésre, végül mégis a hazaiak korai gólja döntötte el a három pont sorsát, ráadásul Bertalan Hunor kiállítása miatt emberhátrányban fejeztük be az összecsapást.