U21

UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK

Az U14 lezárta bajnoki évadát, míg az U17 után az U13 is bebiztosította dobogós pozícióját az elmúlt hétvégén. Külön öröm, hogy ezúttal az U19 is pályára lépett, és ha már játszhatott meg sem álltak hat gólig a Tápiógyörgye otthonában. Sokáig 2-0-ra vezettünk, majd a 81. és a 87. percben négy gólt szerezve alakult ki a végeredmény. Sajnos az U14 számára a tavaszi szezon vége nem sikerült olyan fényesre, mint az első szakasza, de a kitűzött célt, vagyis az őszi pontok duplázását elérték. A harmadik hely megszerzése érdekében Gödöllőn kellet nyernie U13-as csapatunknak, amely igen könnyedén sikerült, hiszen négy gólt rámoltak be a hazaiak kapujába. Első osztályban szereplő U17-es korosztályunk a Páty ellen hozta a kötelezőnek mondható három pontot és továbbra is van esélye az első helyre, igaz már csak matematikai.

Bővebben: UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK

UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK

Miután kialakultak az erőviszonyok célegyenesbe fordultak a korosztályos bajnokságok. A kvalifikációs Pest vármegyei bajnokságban vitézkedő együtteseink közül mindegyik éremért harcol, míg a BLSZ szereplő U14 sajnálhatja, hogy nem tavasszal kezdődött a bajnokság, hiszen idén sokkal jobb mutatókkal rendelkeznek, mint ősszel. Mondhatjuk még akkor is, ha utóbbi korosztályunk elmúlt két mérkőzésén sajnos vereséget szenvedett. Igaz szerdán és vasárnap is két, az aranyéremért (a CSHC-val együtt) ádáz csatát vívó, csapattal találkozott. Az Ikarus csak nagy nehézségek árán tudott felülkerekedni rajtunk, míg a Hidegkút a második félidőben bizonyult egyértelműen jobbnak. Több hét pihenő után nagyon játszana már az U19, de nem tud. Vagy mi halasztottunk, vagy ellenfeleink akartak halasztani, míg most, a mérkőzés előtti estén a szomszédos Gyömrő együttese mondta le a találkozót. Félő, hogy Balogh Sándor csapata nagyon kiesik a ritmusból. Szoros meccsen idegenben, Kőbányán nyert az U17. A fordulatos, hét gólt hozó találkozót a góllövőlistát vezető Kovács Bálint góljaival az utolsó percekben sikerült eldöntenünk. Ismét nagyarányú győzelmet aratott az U13, amely most a Dány ellen nyert 9-0-ra. A két hátralévő mérkőzésük tétje a dobogó.

Bővebben: UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK

UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK

Utánpótlás együtteseink elmúlt mérkőzései ismét vegyes képet mutatnak. U19-es gárdánk elszenvedte első rájátszásbeli vereségét. Tartalékos csapatunkon az utolsó húsz percben tudtak felülkerekedni a pilisi fiatalok. Az U17 viszont kiütéses győzelmet aratott az egyik közvetlen riválisa, a Diósd felett és miután pontot veszített a Vecsés, rögtön élre is álltak a megyei első osztályú pontvadászatban. Újra győzött U14-es csapatunk is, amely most a Ferihegy vendégeként tudott négy góllal nyerni és egyre jobban zárkózik a középmezőnyhöz. U13-as csapatunk igen "megtermett" ellenféllel, az Aszód együttesével találkozott szombaton. Fiataljaink szépen helytálltak, jobban játszottak ellenfelüknél, de ez most kevés volt, így a hazaiak egy számukra szerencsés gólnak köszönhetően megkaparintották mind a három pontot.

Bővebben: UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK

UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK

Újfent eredményes hétvégét tudhat maga mögött nagypályás utánpótlásunk, hiszen ha nem is százszázalékos teljesítménnyel, de két győzelemmel és egy döntetlennel zártuk az elmúlt játéknapot. U19-es csapatunk nem lépett pályára, miután a Kismaros halasztási kérelmét elfogadtuk. A Baranyai Pál vezette U17 Pátyon vendégszerepelt és nyert 4-2-re, így előrelépve egyet a tabellán. Az U14 hazai pályán ikszelt a Halásztelek gárdájával és immár pontokban is látszik a fejlődésük, hiszen tavasszal már most több pontot gyűjtögettek, mint ősszel összesen. Szoros meccsen szerzett három az U13, amely az utolsó tíz percben fordította maga javára a mérkőzést.

Bővebben: UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK

UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK

A tavaszi szezon első - reméljük nem utolsó - hibátlan játéknapját produkálta utánpótlásunk. Mind a négy bajnoki versenyrendszerben szereplő korosztályunk felülmúlta soros riválisát és minden esetben meggyőző teljesítménnyel. Az U19 Veresegyházon szoros mérkőzésen szerzett nagyon értékes három pontot és állt a csoport élére. Baranyai Pál U17-es csapata 5-1-es győzelemmel feledtette a Vecsés elleni sajnálatos fiaskót. U14-es együttesünk tavaszi második diadalát aratta, most a Pénzügyőrt múlták felül 3-1-re. U13-as korosztályunk Dányban a hazai csapat hálójába hat gólt lőve szerezte meg idei első győzelmét.

Bővebben: UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK

További cikkeink...

  1. UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK
4358700
Ma
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összes
3210643
0
3210643
1148057
3210643
0
4358700
Your IP: 44.192.79.149
2023-05-31 20:33:41
U13 csapatkep.jpg