U21
SIKERES EDZŐTÁBOR
Fiatal labdarúgóink hazaérkeztek Zamárdiból, ahol öt napos edzőtáborozáson vettek részt. Az U14-U15, az U17 és U21 játékosai napi két edzésen vettek részt a nagyon szép környezetben lévő Balatonföldvári pályán, ami igen hatékonyan szolgálta a bajnokságra való felkészülést. A nagy hőség ugyan nem tette könnyebbé az gyakorlásokat, viszont a napközbeni strandolás igazi felfrissülést hozott a számukra. A hétfői hazaérkezés óta már ismét hazai pályán folytatják a munkát és várják augusztus 18-ai rajtot.
Képekért kattintson IDE!
MEGVAN A VÉGLEGES CSOPORTBEOSZTÁS
Többszöri módosítás után véglegesítette a Magyar Labdarúgó Szövetség az utánpótlás csapatok csoportbeosztását.
Ez alapján mind az U14, U15, mind az U17 és U21 az NB II Közép-Keleti csoportjába került. Utóbbi két korosztály már jócskán beledződött a kiemelt bajnokság küzdelmeibe és nem titkoltan az előrelépés a céljuk, míg az U14 és U15-nek tanulóév lesz az idei, persze minél jobb eredmény elérése mellett.
INDUL A BAJNOKSÁG
Augusztus 18-án indul a bajnokság!