U19: A HARMADIK PERCBEN ELDŐLT

Az albertirsai vereséget követően az Abony elleni pótolt találkozón is alulmaradt U19-es együttesünk. Úgy tűnik a szerencsével is hadilábon állunk, hiszen tartalékos összeállításban is több lehetőségünk volt a gólszerzésre, végül mégis a hazaiak korai gólja döntötte el a három pont sorsát, ráadásul Bertalan Hunor kiállítása miatt emberhátrányban fejeztük be az összecsapást.

U19-es bajnokság, kiemelt, C-csoport, 4. fordulóból pótolt mérkőzésen:

ABONY - MAGLÓDI TC 1 - 0 (1 - 0)
Abony, jv: Risz D. (Józan Cs.)

gól: Molnár B.

sárga lap: Jánny D., Pribély Sz., Bagossy D.

kiállítva: Bertalan H. a 77. percben (második sárga lapja után)

Maglódi TC: Mári K. - Szászi D. (Lajti L. 46p), Osvalda G., Nádházi P., Bertalan H., Ernhöffer M., Kertész Z., Havasi L., Hegyi B., Földváry V., Lászlóffy G. (Piller B. 66p)

Balogh Sándor (edző, Maglódi TC): Több meghatározó játékost nélkülözve, illetve négy sérült játékossal utaztunk Abonyba. A szó szoros értelmében ott folytattuk, ahol egy héttel ezelőtt abbahagytuk. Már a harmadik percben egy eladott labdából vezetéshez juttatuk a hazai csapatot, ami végül három pontot eredményezett számukra. Sokkal többet birtokoltuk a labdát, mi voltunk a dominánsabb csapat, de a kapu előterében most sem voltunk elég hatékonyak. Ahogy mondani szokás, az abonyi kapus kifogta a szemünket is. Sajnos nem kaptunk meg egy jogos tizenegyest sem, amikor Havasit buktatták a tizenhatoson belül. Mindenesetre jó mérkőzést játszottunk, voltak jó periódusok. Külön szeretném megköszönni a részvételt két U17-es játékosunknak, Gyenes Gergőnek és Molnár Zsoltnak! Az abonyi fiataloknak pedig további sok sikert!

Némedi Tivadar (Abony): Egy nagy iramú, intenzív és sportszerű találkozó volt, ahol mérkőzés nagyrészében a küzdelem dominált. Az ellenfél óriási fizikai fölényét szervezettségben és védekezésben extra teljesítményekkel tudtuk kompenzálni. Nagyon büszke és hálás vagyok, hogy ilyen szuper csapatom van. A Srácok MINDENT megtettek, csúsztak- másztak a pályán. Az ilyen 1-0-s győzelmek a legértékesebbek számunkra, ezektől leszünk egyre erősebb CSAPAT! A Nagykáta és a Gyömrő ellen fájó pontokat veszítettünk hazai pályán, de amit a sors akkor elvett, azt most visszaadta és minden úgy alakult, hogy nekünk a legjobb legyen. Szeretném megköszönni a csapat nevében, hogy ilyen sokan eljöttek és biztattak minket. Fantasztikus hangulatot teremtettetek, péntek este TI voltatok a 12. ember a pályán, ez is kulcsa volt a sokunk számára emlékezetes győzelemnek. A Maglód csapatának sok sikert kívánunk a folytatásra! (forrás: Abonyi KID Football Club/facebook)

285656753_4951200434989295_6087673656339598129_n.jpg

Partnereink