U11

U7: ESEMÉNYDÚS SZEZONZÁRÁS (2)

Legkisebb, vagyis U7-es korosztályunk elmúlt hétvégéi igen eseménydúsra sikeredtek. Míg a szezon közben a Bozsik egyesületi, valamint intézményi programjait látogatták, májusban és júniusban már nehezebb megmérettetéseken kellett bizonyítaniuk. Előbb az MTK által szervezett Gólszóró Kupán, majd a gödöllői Juniális Kupán, a Telkiben megrendezett Tanévzáró Fesztiválon és végül Pécel egy nyolccsapatos tornán vendégeskedtek. Mindezek mellett az MTK és Astra együtteseit két tehetséges kislánnyal, Cseh-Lázár Leilával és György Virág Napsugárral (lenti képen) erősítették. Virág az MTK színeiben két tornán is gólkirályi címet szerzett a tornagyőzelem mellé.

Bővebben: U7: ESEMÉNYDÚS SZEZONZÁRÁS (2)

RAGYOGÓ EREDMÉNYEKET SZÁLLÍTOTT AZ U9

Baranyai Pál vezette U9-es csapatunk két nívós tornán is szerepelt az elmúlt hetekben. A Galga Kupán a harmadik, míg Balatonlellén 24 csapatból a 8. helyen végeztünk. Mindkét tornán a Mészöly Focisuli tört borsot az orrunk alá. Galgagyörkön a döntőbe jutásért, Lellén a csoportban, majd a helyosztókon is kikaptunk tőlük. A többi mérkőzésen a jó játékunkhoz eredményesség is társult, nálunk nagyobb települések együttesei ellen is magabiztos győzelmeket arattunk. Nagy gratuláció a csapatnak és edzőjüknek!

Bővebben: RAGYOGÓ EREDMÉNYEKET SZÁLLÍTOTT AZ U9

TORNÁT NYERT AZ U9

U9-es együttesünk Gyálra, egy mini tornára volt hivatalos április elején. Baranyai Pál vezette csapatunk ellentmondást nem tűrő játékkal rukkolt elő és minden ellenfelét legyőzve megnyerte a viadalt.

Bővebben: TORNÁT NYERT AZ U9

U11: ERŐS ELLENFELEK ELLEN A KÖZÉPMEZŐNYBEN VÉGEZTÜNK GÖDÖLLŐN

Erős mezőnyt felvonultató tornával indította szezonját U11-es csapatunk. A gödöllői Tanévindító Fesztiválon képviseltette magát többek közt a Bp. Honvéd, az UTE, az MTK is. Borsos Gábor játékosai szépen helytálltak és végül a 15 csapat közül a 9. helyen végeztek.

Bővebben: U11: ERŐS ELLENFELEK ELLEN A KÖZÉPMEZŐNYBEN VÉGEZTÜNK GÖDÖLLŐN

U11: NÉMETORSZÁGI ÉLMÉNYEK

Az elmúlt szezon zárásaként Borsos Gábor vezette U11-es korosztályunk egy, egyesületünk életében nem mindennapi, németországi tornára adta le a nevezését. A június 27-30 között zajló megmérettetéshez, a Balti-tengerben elhelyezkedő Fehmarn-szigetig kellett utazniuk a játékosoknak és szülőknek, hogy aztán örökre szóló emlékeket szerezzenek. Az eredményeket tekintve vérmes reményeink nem lehettek, hiszen tudtunk, hogy rendkívül erős csapatokkal találkozunk majd, de tapasztalatszerzésnek, erőfelmérőnek, közösségépítő programnak tökéletesnek ígérkezett, és azzá is vált.

Bővebben: U11: NÉMETORSZÁGI ÉLMÉNYEK

futsal202209.jpg

Partnereink