hírek

NŐI KÉZI: ÜLLŐ - MAGLÓDI TC 31 - 21

Két győzelem után másodszor is pont nélkül maradt női kézilabda csapatunk, de utóbbi vereségünk egyben győzelem is, hiszen csapatunk erős tartásáról tanúskodik.

Amikor majd két évtized után újra felnőtt kézilabda indult Maglódon, azt gondoltuk ez mindenki számára öröm és büszkeség lesz. Azt reméltük, hogy majd minden csapatban játszó játékos és a klub közelében lévő személy, csapat mellé áll és együtt toljuk majd az együttes szekerét.  Mindössze három forduló után azonban kiderült, hogy naivak voltunk. Nagyon elkeserítő ezt a helyzetet tudomásul venni, hiszen igen sokan önzetlenül vettek részt az alakulás folyamatában. Örömteli volt megtapasztalni a kezdeti sikereket, amit senki sem várt, de ez a fantasztikus közösség mégis képes volt elérni. A kialakult helyzetet megdöbbenéssel fogadtunk, és természetesen ez rá is nyomta a bélyegét az Üllő elleni találkozóra, de rendkívül tiszta lelkiismerettel, emelt fővel és még erősebben megyünk tovább a megkezdett úton. 

Bővebben: NŐI KÉZI: ÜLLŐ - MAGLÓDI TC 31 - 21

ÖRKÉNYI SE - MAGLÓDI TC 1 - 4

Több mint egy hónapot követően tudott ismét győzni első csapatunk bajnoki mérkőzésen. Az előző bajnokságban még a megyei élvonalban szereplő Örkény vendégeként, Buzás Patrik és Tomasek Gergő révén három gólos előnybe kerültünk az első félidő végére. A szünet után ugyan azonnal szépíteni tudott a hazai csapat, de jobban felzárkózni nem tudtak, sőt a három gólnyi különbség is visszaállt miután a ráadás perceiben Dallos Lászlónak is sikerült betalálnia. 

Bővebben: ÖRKÉNYI SE - MAGLÓDI TC 1 - 4

NŐI KÉZI: NAGY CSATÁBAN EGY GÓLLAL MARADTUNK ALUL

Női csapatunk az előző bajnokság ezüstérmesét, az Abonyi KC-t látta vendégül. Az első játékrész kevésbé sikerült jól, a vendégek három gólos előnyre tettek szert, de a mérkőzés korántsem dőlt el. A szünetet követően magasabb fokozatba kapcsoltak a maglódi lányok és nem csak ledolgozták a hátrányukat, hanem hosszú időn keresztül két gólos előnyben is játszottak. A fordításhoz kellett Portás Bianka is, aki szenzációs védésekkel tüzelte a csapatunkat és a szépszámú szurkolótábort. Sajnos a mérkőzés hajrájában elhagyott a szerencsénk: öt percen belül négy kapufát dobtunk. Az Abony ezt kihasználva lassan, de biztosan újra előnyhöz jutott, ami nálunk egy kis kapkodást, pontatlanságokat és végül vereséget eredményezett.

A végeredménynek nem örülünk, de ha van vállalható vereség, akkor ez az. Nagyon küzdöttek a lányok és szépen helytálltak a csoport egyik favoritja ellen. Folytatás szombaton az Üllő otthonában.

Bővebben: NŐI KÉZI: NAGY CSATÁBAN EGY GÓLLAL MARADTUNK ALUL

MAGLÓDI TC - HERNÁD 2 - 2

A szerdai kupa továbbjutás után reménykedtünk, hogy talán a bajnokságban is sikerül a győzelem mezejére lépni, de ismét csalódást keltő eredménnyel és játékkal sikerült előrukkolnunk, aminek az okát továbbra is keresnünk kell.

Nagyon alacsony színvonalú, a mérkőzés egyes szakaszaiban igen feszült hangulatú találkozón, nem tudtunk felülkerekedni egy szerény képességű ellenfélen, sőt az összecsapás utolsó perceiben még örülhettünk, hogy Nyilas Levente védéseinek köszönhetően egy pontot megtartottunk. A mérkőzés krónikájához hozzá tartozik, hogy az első félidei gólunkat Nagy Bence közvetlenül szögletből szerezte, míg a szünet után, az ötvenedik percben Barta Dávid révén büntetőt hibáztunk. 

Bővebben: MAGLÓDI TC - HERNÁD 2 - 2

NŐI KÉZI: KETTŐBŐL KETTŐ

Második mérkőzését is megnyerte női kézilabda csapatunk a bajnokság alapszakaszában. Együttesünk ezúttal a hazai pályának mondható gyömrői csarnokban fogadta soros ellenfelét, mely ellen lelkes szurkolóink előtt, végig magabiztos játékot bemutatva sikerült tíz góllal diadalmaskodni. Szép volt lányok, így tovább!

Bővebben: NŐI KÉZI: KETTŐBŐL KETTŐ

U14masodik.jpg

Partnereink