következő forduló

A HÉTVÉGE PROGRAMJA (BÖLCSKE - MAGLÓDI TC):

undefinedIsmét délnek, ezúttal Tolna megye felé vesszük az irány szombaton, ahol a tavasszal szárnyaló Bölcskei SE vendégei leszünk. A szezon eddig lejátszott öt mérkőzéséből négyet megnyertek Buzás Attila tanítványai és egészen a harmadik helyik küzdötték fel magukat. Megverték a Baját, a Szekszárdot, a Gyulát és a Monort. Csak a Videoton tarcsival szemben voltak tehetetlenek, ekkor a hajrában kapott két góllal maradtak alul. Múlt héten Monoron két meghatározó játékosuk Agócs és Miskovicz is megszerezte ötödik sárga lapját, -bizonyára nem véletlenül- így ellenünk nem játszhatnak. A tabella állása a Bölcske sikerét vetítheti előre, ezért számunkra már a pontszerzés is bravúrszámba menne, emiatt most is felszabadultan játszhatunk, hiszen nincs vesztenivalónk. Az eddigi statisztika számunkra kedvező, hiszen az eddig lejátszott három találkozónk alkalmával egyszer sem tudtak a hálónkba találni a BSE játékosai.

Bővebben: A HÉTVÉGE PROGRAMJA (BÖLCSKE - MAGLÓDI TC):

A HÉTVÉGE PROGRAMJA (MAGLÓDI TC - SZEKSZÁRD):

A komikus jelenetbe illő Baján kapott gólunk és vereségünk után még nehezebb helyzetbe került NB 3-as együttesünk. A biztos bentmaradó helyektől 15 pontra vagyunk, ami azt jelenti, hogy a következő 11 fordulóban 20-25 pontot kellene szereznünk, hogy a következő évre megőrizzük harmadosztályú tagságunkat. Amiben még mindig bízunk az az, hogy a sok visszalépés miatt tavaly is szinte csak az utolsó helyezettek estek ki. Ebben a szezonban a Keleti illetve a Nyugati csoportban azok, már vissza is léptek a bajnokság további küzdelmeitől. Ha idén is ez várható, akkor elég lenne az előttünk hét ponttal álló Baját megelőzni, amihez a múlt hétből kiindulva, szerencsére is szükség lenne. A lényeg, hogy Herédi Attila immár a jövő maglódi csapatát kezdte építeni. Az idő eldönti, hogy ez az NB 3-ban, vagy egyébként nagyon nívós csapatokat felvonultató Pest megyei első osztályban fog szerepelni. Szombaton azzal a Szekszárddal fogunk játszani, amely idén bajnoki mérkőzésen még nem tudott nyerni, csak egy pontra voltak képesek a Gyula vendégeként. Mielőtt dörzsölnénk a tenyerünket azért szögezzük le: nem rossz csapat érkezik hozzánk. Három vereségük egyaránt egy gólos volt és a tavasszal nagyon jó formában lévő Bölcskének négy gólt is rúgni tudtak. Bizonyára nagyon készülnek első győzelmükre, amihez ideális ellenfélnek gondolhatnak, de ha arra gondolunk, hogy több biztató jel is volt már a játékunkban és két eltiltottunk is visszatér, igen is képesek lehetünk a három pont megszerzésére.

Bővebben: A HÉTVÉGE PROGRAMJA (MAGLÓDI TC - SZEKSZÁRD):

A HÉTVÉGE PROGRAMJA (BAJA - MAGLÓDI TC):

undefined

Egy sereghajtó csapat számára ki ellen, ha nem az utolsó előtti gárda ellen lehet a legnagyobb esélye a győzelemre? Számunkra ezen a szombaton nyílik lehetőség erre a Baja vendégeként, igaz nem a legjobb előjelekkel várjuk az összecsapást.

Bővebben: A HÉTVÉGE PROGRAMJA (BAJA - MAGLÓDI TC):

A HÉTVÉGE PROGRAMJA (MAGLÓDI TC-FC DABAS):

A Kozármisleny után egy újabb élcsapattal a negyedik helyen álló Dabassal találkozunk szombaton, hazai közönség előtt. A piros-fehérek igen jó formában voltak az ősszel és még az első idei fordulóban a Gyula ellen is győzni tudtak, ám a múlt héten a Monor ellen egy jókora (5-1) pofonba szaladtak bele. Mi is bizakodással vártuk a REAC elleni találkozót, de szerény vereség lett a vége. Ettől függetlenül pozitív volt csapatunk hozzáállása és keménysége, amit a találkozón tanúsított, még ha Dzurják Józsefnek a REAC edzőjének ez nem is tetszett. "Egy szervezett és nagyon agresszív csapatot sikerült legyőznünk. Nem volt könnyű dolgunk, mert a játékvezető is partner volt a mészárlásban, amit az ellenfél a pályán rendezett, töretlen hitünk és győzmi akarásunk azonban meghozta a várva várt sikert." - nyilatkozat forrása: Sportszelet újság. A REAC elleni találkozónkat egyébként március 15-én, vasárnap 19 órától megtekinthetik a Maglódon is fogható XV TV-n. Ha csapatunk azt az alázatot és az említett szervezettséget mutatja a Dabas ellen, amire két hete is képes volt, akkor pontszerzés szinte biztos, a többi már csak a támadójátékunkon múlik...

Bővebben: A HÉTVÉGE PROGRAMJA (MAGLÓDI TC-FC DABAS):

A HÉTVÉGE PROGRAMJA (REAC - MAGLÓDI TC):

 

undefined

Az elmúlt szombaton felnőtt csapatunk szenzációs győzelmet aratott, melynek igen nagy visszhangja volt a hazai labdarúgó berkekben. Több portál is foglalkozott a váratlan kozármislenyi vereséggel és egyben az eddig nyeretlen maglódi alakulat első sikerével.

Bővebben: A HÉTVÉGE PROGRAMJA (REAC - MAGLÓDI TC):

U14masodik.jpg

Partnereink