A HÉTVÉGE PROGRAMJA (MAGLÓDI TC-ESMTK):

undefined

Immár hetek óta azt játszuk, hogy egy bíztató eredmény után reménykedünk, majd csalódunk kell. Aztán egy újabb jó meccs után ismét bizakodhatunk... Most is ezt tesszük. Múlt héten a Tisza Volán vendégeként egy ponttal gazdagodtunk, ami még akkor is jó eredménynek számít, ha találkozó nagy részében emberelőnyben játszottunk. Noha az ESMTK 12 ponttal többet gyűjtött, mint mi, mégis jó eséllyel léphetünk szombaton pályára. Az erzsébetiek ugyan négy győzelemmel kezdték a szezont, viszont az azóta eltelt nyolc fordulóban hozzánk hasonlóan csak öt pontot szereztek. Ez idő alatt a gólkülönbségük 5-14, nekünk 4-9. Nincsenek tehát jó formában, amit talán kihasználhatunk és megszerezhetjük első győzelmünket. Ennyi döntetlen után már kiérdemeltünk egy három pontos diadalt! Bajor Tibor vezetőedző sajnos nem számíthat Bátori Balázs játékára, aki múlt héten begyűjtötte ötödik sárga lapját.

Read More

2014.11.08. szombat 13:30,  NB III. Közép csoport, 13. forduló:

MAGLÓDI TC (16.) - ESMTK (7.)

Maglód, Kertész Károly Stadion, jv: Szalai László (Keszhelyi Tamás, Nagy Tímea)

 

Eddigi bajnoki találkozóink az ESMTK ellen:

2006-2007

Maglódi KSK - ESMTK 2 - 4 g: Bornemissza I., Balogh Z.

ESMTK - Maglódi KSK 2 - 0

2010-2011

Maglódi TC - ESMTK 1 - 1 g: Michel V.

ESMTK - Maglódi TC 1 - 2 g: Polyák B., Baranyai P.

2013-2014

ESMTK - Maglódi TC 5 - 0

Maglódi TC - ESMTK 4 - 0 g: Hollauer B. 2, Csepregi T., Lanczkor G.

 

honlapjuk: http://esmtk.gportal.hu/


További program:

Szombat:

2014.11.08. szombat,  NB II. Közép-Kelet 13. forduló:

9:00 U14 CSEP-GÓL FC SE (10.) - TESTVÉRISÉG SE-MAGLÓDI TC (1.)

Csepel

 

Vasárnap:

2014.11.09. vasárnap,  NB II. Közép-Kelet 13. forduló:

9:00 U15 MAGLÓDI TC (15.) - CSEP-GÓL FC SE (2.)

Maglód, Kertész Károly Stadion

 

Az U17 és az U21 Gödöllő elleni mérkőzését későbbre halasztották.

 

Hétfő:

2014.11.10. hétfő, Pest megyei öregfiúk bajnokság, Délkelei csoport, 11. forduló:

18:00 HERNÁD (9.) - MAGLÓDI TC (10.)

Hernád

U13 csapatkep.jpg

Partnereink