U19: HÁROM MECCS UTÁN VERETLENÜL ÁLLUNK A FELSŐHÁZBAN

Az elmúlt években U19-es korosztályban sajnos nem tudtunk maradandó alkotni. Lelkes játékosaink becsülettel küzdöttek, de mindez eredményességgel nem párosult. Idén viszont Balogh Sándor edző kezei alatt olyan csapat formálodott, amely eddig minden várakozásunkat felülmúlta. Az eddig lejátszott nyolc találkozójuk közül mindössze az elsőt veszítették el, a következő hét mérkőzésen ellenben 19 pontot gyűjtöttek úgy, hogy közben 36-7-es gólkülönbséget produkáltak. A felsőházban veretlenül állunk az első helyen, ami után már mégnagyobbat szeretnénk álmodni, vagyis a 79 induló csapat közül a legjobb 8 közé, tehát az első osztályba szeretnénk jutni! 

U19-es bajnokság, rájátszás-felsőház, B-csoport, 2. forduló:

MAGLÓD-HELLOPARKS - ISASZEG SE 4 - 2 (1 - 0)
Maglód, Kertész Károly Stadion, jv: Licska P. (Szilágyi Z.)

gól: Kopunovic D. 2 (egyet 11-esből), Ofella G., Meczner K. ill. Káposztás L.

Maglódi TC: Nyilas L. - Neményi B., Ofella G. (Garai R. 57p),

Osvalda G., Meczner K., Szalai M. (Lajti L. 84p), Kristóf L., Kopunovic D. (Ernhöffer M. 84p), Földváry V. (Kovács B. 84p), Papp R., Tatai T. (Piller B. 84p)

Balogh Sándor (edző, Maglódi TC): Az Isaszeg eddigi eredményeiből arra lehetett következtetni, hogy egy roppant erős és egységes brigád fog érkezni hozzánk. Kijelenthetem, hogy mi uraltuk az egész mérkőzést! Minden téren sikerült felülmúlnunk az ellenfelünket és abszolút megérdemelten tartottuk otthon a három pontot. Ami azt illeti egyre motiváltabbnak látom a fiúkat és hétről-hétre a játékunk is egyre jobb. Gratulálok a csapatnak! Hajrá Maglód!

 

---

U19-es bajnokság, rájátszás-felsőház, B-csoport, 3. forduló:

PÉCEL SSE II. - MAGLÓD-HELLOPARKS 0 - 5 (0 - 3)
Pécel, jv: Kálé E. (Berkes I.)

gól: Kopunovic D. 2, Neményi B., Hajdu B., Szalai M.

Maglódi TC: Nyilas L. - Neményi B., Osvalda G., Meczner K. (Szilágyi B. 81p), Szalai M. (Kovács M. 81p), Kristóf L., Kopunovic D. (Földváry V. 68p), Ernhöffer M. (Lajti L. 46p), Hajdu B. (Szilágyi Zs. 81p), Nagy L. (Piller B. 69p), Papp R.

Balogh Sándor (edző, Maglódi TC): Az alapszakasz után a felsőház harmadik fordulójában is megmérkőzhettünk a Péceli fiatalokkal. Pár héttel ezelőtt már jártunk náluk és egy nagyon kemény, jóiramú mérkőzésen szereztük meg a három pontot, persze szerettük volna, ha ez újra megtörténne. Mivel ismertük a társaságot tudtuk, hogy mire kell számítani. Azt hiszem  sikerült meglepnünk őket az új stratégiával és játékrendszerrel, konkrétan nem találtak rajtunk fogást. Uraltuk a mérkőzést, mi voltunk a dominánsabb együttes, amit három ponttal jutalmaztak a lefújást követően. Emelem kalapom a srácok előtt, kiváló munkát végeztek!

 

3466581
Ma
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összes
2318524
0
2318524
1148057
2318524
0
3466581
Your IP: 54.144.55.253
2021-12-07 01:19:53
U15maglod.jpg