U16: BOTRÁNYOS KÖRÜLMÉNYEK - FÉLBESZAKADT A MÉRKŐZÉS PÁSZTÓN

U16-os együttesünk Pásztóra látogatott hétvégén, ahol már voltak kellemetlen tapasztalataink a körülményeket tekintve. Most megfélemlítésben, sőt fizikai bántalmazásban is részünk volt.

A találkozó elejétől fogva minősíthetlen volt a hazai játékosok viselkedése, de játékosaink nem ijedtek meg és kétszer képesek voltak megszerezni a vezetést.

Az 65. percben földre került 13 éves játékosunk Kovács Bálint, akit a hazaiak egyik játékosa mellbe taposott. Testvére Kovács Máté érthető módon védelmére kelt, ami után kialakult egy dulakodás, amibe a nézők közül is becsatlakoztak. Játékosainkat ütötték, szidalmazták, fenyegették és miután utóbbiból a játékvezetők is kaptak, a mérkőzés beszüntetésre került. Versenybizottság döntés alapján csapatunk 3-0-ás győzelmet könyvelhetett el, míg a pásztóiakat minden bizonnyal megbüntetik. Játékosainkat dicséret illeti, hiszen méltósággal, a lehetőségekhez mérten higgadtan  kezelték a kialakult szituációt.

Megyei bajnokság, Északkeleti csoport, 8. forduló:

U16 PÁSZTÓ - MAGLÓDI TC 1 - 2

versenybizottsági döntés alapján: 0 - 3

Pásztó, jv: Hadusovszki Á. (Bacsa Gy.)

gól: Baranyi B. ill. Dobó-Kocsis M., Bertalan H.

sárga lap: Lakatos M., Mihalik Sz. ill. Bertalan H.

kiállítva: Sárközi P., Németh K., Baranyi B., Mihalik R. ill. Kovács M.

Maglódi TC: Szilágyi Zs. - Szabó D., Ofella G., Piller B. (Nagy B. 46p), Bertalan H., Kovács M., Kovács Bence, Gyenes G., Horváth B. (Matók B. 46p), Dobó-Kocsis M., Kovács Bálint

Baranyai Pál (edző, Maglódi TC, Borsos Gábor távollétében): A mérkőzés a körülmények miatt értékelhetetlen volt. Gratulálok a srácoknak, hogy megfélemlítés ellenére mertek játszani és gólokat is szereztek. Köszönjük a fiatal játékvezetőnek, hogy vigyázott játékosaink testi épségére és kellően határozott tudott lenni egy ilyen minősíthetetlen közegben is.

 

U14masodik.jpg

Partnereink