U14
U14: A HÁROM PONTNÁL SOKKAL TÖBBET VESZÍTETTÜNK
Több mint egy hónap után játszott újra hazai pályán U14-es együttesünk, de sajnos sok örömünk nem volt benne. Noha az éllovas Halászi együttese ellen felvettük a kesztyűt és igen megnehezítettük a dolgukat, viszont az utolsó percben súlyos sérülést szenvedett csapatunk egyik legjobbja, leggólerősebb játékosa, az utolsó másodpercig a pontszerzésben bízó Vánkos Dénes. A keret összes tagja, az egyesület edzői stábja és vezetői is mielőbb felépülést kívánnak a tehetséges játékosnak!
U14: PONTATLANOK VOLTUNK A KAPU ELŐTT
Góllal kezdte az UD elleni találkozóját U14-es csapatunk, ám a korai gólt követően már csak helyzetekig tudott jutni Szilágyi Zsolt gárdája. Sajnos ellenfelünk jobban koncentrált mind a játékban, mind a kapu előtt, így végül 3-1-es vereséget könyvelhettünk el.
U14: NEM TUDTUK MEGNEHEZÍTENI A HIDEGKÚT DOLGÁT
Az ifjúsági csapathoz hasonlóan az U14-es gárdánk is élcsapathoz látogatott szombaton. A Hidegkúton lejátszott találkozó egyértelmű esélyese a hazaiak voltak, és ugyan egy félidőn keresztül szoros volt az összecsapás, a szünet után azonban gyorsan kijött az erőfölény.
U14: ÖT GÓLLAL JOBB VOLT A LISTAVEZETŐ
A Vecsés elleni diadalt követően, sokkal nehezebb erőpróba elé állt U14-es együttesünk, amely a veretlen listavezető Ikarus együtteséhez látogatott. A találkozó első félidejében meg is látszott a pozícióbeli különbség és a hazaiak gyakorlatilag eldöntötték a három pont sorsát. A szünet után viszont sokkal kiegyenlítettebb volt az összecsapás, de gól ekkor már nem született.
U14: ÖTÖS!
Szilágyi Zsolt vezette U14-es korosztályunk ötgólos győzelmet aratott a sereghajtó Ferihegy Vecsés együttese felett. A találkozó összes gólját Vánkos Dénes szerezte, ami kimagasló teljesítmény, persze ez a CSAPAT nélkül nem sikerülhetett volna. Szép volt fiúk!