U14
U14: SZOROS GYŐZELEM ÜLLŐN
Lejátszotta első - a koronavírus miatt egy ideig sajnos lehet az utolsó - tavaszi bajnoki mérkőzését U14-es csapatunk. Az őszi tízgólos győzelmünk után most is végig mi irányítottuk a találkozót az Üllő ellen, de számtalan helyzet mellett büntetőt is hibáztunk, így csak sovány egy góllal sikerült felülkerekednünk. Persze a három pont megszerzése volt a cél, így dicséret illeti a csapatot.
U14: ELRONTOTTUK A MÁSODIK FÉLIDŐT
U14-es együttesünk idei utolsó mérkőzésén nem tudta győztesen elhagyni a pályát a Vecsés csapata ellen. Ahogy a Pécel ellen, úgy most is vezettünk a mérkőzésen, de akkor is, és most is sajnos fordítani tudott ellenfelünk. Noha most értékes pontokat veszítettünk, a dobogóra való esélyünket nem veszítettük el.
U14: GÓLNÉLKÜLI MÉRKŐZÉS GYÁLON
Szombaton Gyálon vendégszerepelt csapatunk, ahol jól játszottunk ugyan, de gól nem sikerült szereznünk. Szerencsére a hazaiak sem tudták bevenni Pápa Norman kapuját, így a pontosztoszkodásnak köszönhetően magunk mögött tudtuk tartani riválisunkat. Korosztályunk utolsó mérkőzését most szombaton játsza a Vecsés együttese ellen, hazai pályán.
U14: VERESÉG A PÉCELTŐL
Huszonöt percig úgy tűnt meglephetjük az éllovas Pécel együttesét a szombaton pótolt bajnoki találkozón, hiszen 3-1-re vezettünk, ám végül magabiztos vendégsiker született.
U14: POTYOGTAK A GÓLOK KISTARCSÁN
Az Üllő elleni tízgólos győzelem után a Kistarcsán is gólzáport rendeztünk. Most ugyan kaptunk három gólt, viszont többet is rúgtunk, szám szerint 13-at.