XVI. SPORTVILÁG TEREMBAJNOKSÁG, 3.forduló

A terembajnokság harmadik fordulója mindjárt egy hatalmas meglepetéssel kezdődött, hiszen a két vereséggel és mínusz húszas gólkülönbséggel kezdő Pitbull, szoros csatában, fegyelmezett játékának köszönhetően legyűrte a Vegyes csapatát. A második mérkőzésen is érett a meglepetés, ugyanis a Sao Paolo már 4-1-re is vezetett a Maradékkal szemben, ám a végére elfáradtak Kovács Zoltánék és meg kellett elégedniük egy döntetlennel. Az így megszerzett pontjuk is történelminek számít, hiszen az előző, egyben első bajnokságukat pont nélkül zárták, csakúgy, mint az idei pontvadászat első két fordulóját. A Maradék színeiben pályára lépett a bajnokság legfiatalabb labdarúgója, a 14 éves Véglás Palkó, akinek az édesapja, Véglás Pál két góljával oroszlánrészt vállalt csapata pontmentésében. Az All In az Ecser ellen ott folytatta, ahol múlt héten a Pitbull ellen abbahagyta, igaz most csak (!) 12 gólt rúgtak. Nagyarányú  győzelmüket remek kapusteljesítmény is segítette. A negyedik találkozó az Old Boys és az Arany Ászok között elmaradt, miután az öregek részéről csupán egy ember, Szabó Gábor jelent meg. A mérkőzés három pontját, 3-0-ás gólkülönbséggel az Arany Ászok kapta, míg az Old Boys további két büntetőpontot könyvelhet el. Az év utolsó mérkőzésén a Young Boys ismét szép játékkal rukkolt elő és három gólos győzelmet aratott a TS felett. A találkozón remekelt a Young Boys játékosa, Szilágyi Károly. Az ünnepek miatt két hétig szünetel a bajnokság.

MINDEN KEDVES OLVASÓNKNAK, JÁTÉKOSNAK ÉS SZURKOLÓNAK KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK!

2016. december 18., vasárnap, Nyaralósi Sportcsarnok

3. forduló:

VEGYES - PITBULL 4 - 5

g: Bogdán Sz. 2, Kavalecz M. 2 ill. Bacsa Z. 2, Tomka T., Gönczy G., Wojas P.

SAO PAOLO - MARADÉK 4 - 4

g: Hegyesi K. 3, Kovács Z. ill. Véglás P. 2, Karika Gy., Jánosi A.

ALL IN - ECSER 12 - 2

g: Aszódi M. 4, Lévai Cs. 3., Félix A. 2, Zsidi B. 2, Szabó G. ill. Paluska M., ?

ARANY ÁSZOK - OLD BOYS 3 - 0 - játék nélkül

g: - ill. -

YOUNG BOYS - TS TEAM 7 - 4

g: Szilágyi K. 3, Horváth P. 2, Vígh I., Váradi P. ill. Blazsán T. 2, Bíró T., Greskó G.

A bajnokság állása:

*Old Boys (-2 pont)

1.

All In

3

3

0

0

34

-

5

9

2.

Young Boys

3

3

0

0

31

-

13

9

3.

Arany Ászok

2

2

0

0

16

-

6

6

4.

Vegyes

2

1

0

1

12

-

9

3

5.

TS-Team

3

1

0

2

16

-

22

3

6.

Pitbull

3

1

0

2

11

-

30

3

7.

Old Boys

2

1

0

1

10

-

8

1

8.

Maradék

2

0

1

1

9

-

15

1

9.

Sao Paolo

3

0

1

2

11

-

26

1

10.

Ecser

3

0

0

3

14

-

30

0

 

A góllövőlista állása:

7 gólos:

LÉVAI CS., ASZÓDI M. (All in), VÍGH I. (Young Boys),  BÍRÓ T. (TS-Team)

6 gólos:

Szilágyi K., Lovasi B. (Young Boys), Zsidi B., Félix A. (All In), Kavalecz M. (Vegyes), Hegyesi K. (Sao Paolo)

5 gólos:

Lovas R. (All In), Horváth P. (Young Boys), Blazsán T. (TS-Team)

4 gólos:

Váradi P. (Young Boys), Németh K., Kele Á. (Arany Ászok), Simon Zs. (Old Boys), Paluska M. (Ecser)

3 gólos:

Váradi M. (Young Boys), Mészáros D. (Vegyes), Bacsa Z., Wojas P., Elekes Zs. (Pitbull)

2 gólos:

Bogdán Sz. (Vegyes), Rakita G., Izsold E. D. (Arany Ászok), Lipták G. (Ecser), Keszeg Zs., Véglás P. (Maradék), Szabó G. (All In)
1 gólos:

Sályi Zs. (Arany Ászok), Francenzovics R. (All In), Budavári B., Virág T. (Ecser), Greskó G., Bíró A., Varga A. (TS-Team), Hollauer B., Németh G., Totika B. (Old Boys), Kovács Z., Gerencsér J., Tisza, Fejes G. (Sao Paolo), Tomka T., Gönczy G. (Pitbull), Jánosi A., Karika Gy., Fazekas J., Bezzegh A., Juhász B. (Maradék)

TS-Team: 1 gól???, Sao Paolo: 1 gól???, Vegyes: 1 gól???, Ecser: 1 gól???

2017. január 8., vasárnap, Nyaralósi Sportcsarnok

4. forduló:

  9:00 PITBULL - OLD BOYS

  9:50 SAO PAOLO - VEGYES

10:40 YOUNG BOYS - ALL IN

11:30 MARADÉK - TS TEAM

12:20 ARANY ÁSZOK - ECSER

13:10 ARANY ÁSZOK - MARADÉK

-----

2017. január 15., vasárnap, Nyaralósi Sportcsarnok

5. forduló:

  9:00 ECSER - MARADÉK

  9:50 PITBULL - TS TEAM

10:40 YOUNG BOYS - ARANY ÁSZOK

11:30 VEGYES - ALL IN

12:20 OLD BOYS - SAO PAOLO

13:10 OLD BOYS - VEGYES

Támogatók:

 

SZABÁLYOK!

1. A MÉRKŐZÉS IDŐTARTAMA: A mérkőzések 2*20percesek. A mérkőzés folyamán az órát csak abban az esetben szabad megállítani, ha félidő van, vagy ha sérülés történik A mérkőzések 50 perces váltásban követik egymást. Az adott mérkőzés minden esetben elkezdődik a kiírt időpontban! Abban az esetben, ha mégsem sikerül lejátszani a 2*20 percet a következő mérkőzés kezdési időpontjáig, a bíró köteles lefújni a mérkőzést, vagyis nem kerül lejátszásra a még hátralévő idő! Ezért kérünk minden csapatot, hogy pontosan jelenjen meg a számára kiírt időpontban, mert várakozási idő nincs!!

2. JÁTÉKOSOK SZÁMA: A mérkőzést két csapat játssza, 5-5 fővel, ezek közül az egyik a kapus. A mérkőzés elkezdéséhez minimum 3 fő szükséges. A mérkőzésnek vége van, ha a meccs folyamán bármely okokból 3 fő alá csökken a játékosok száma egy csapaton belül. Cserélni folyamatosan lehet. Előbb a lecserélt játékosnak kell elhagynia a játékteret, utána mehet csak be a másik játékos. Ugyanaz a játékos l több csapatban NEM játszhat!!

3. SZERELÉS: A csapatoknak egységes (egyszínű) szerelésben kell megjelenniük. Kérünk minden csapatot, hogy, ha nincs más legalább egy fekete és fehér színű pólót vigyen magával a mérkőzésekre. Sípcsontvédő használata engedélyezett!

4. KAPUS JÁTÉKA: A kapusról is van szöglet. A kapus a játékban lévő labdát berúghatja az ellenfél kapujába,( de kézzel semmilyen körülmények között nem érhet el gólt, még akkor sem, ha a labda, játékban van ). Az ellenfélről az alapvonalon túljutott labdát a kapus kidobhatja de, gólt közvetlenül nem érhet el. A hazaadást és az oldalrúgást a kapus nem foghatja meg. Ha az alapvonalon megy ki a labda és az ellenfél érintette utoljára, a kapus a labdát minden esetben kézzel hozza játékba. Kirúgás nincs! A labdát a kapus a pályán bárhová dobhatja, de a 6-ost el kell hagynia.

5. BECSÚSZÁS: Becsúszó szerelés nincs!(az elkövetésért közvetlen szabadrúgást kell ítélni!) Kivéve saját büntetőterületén belül a kapust, feltéve, ha mozdulatával, védésével nem veszélyezteti ellenfele testi épségét! Ha a labda nincs az ellenfélnek megjátszható közelségben, és úgy történik a becsúszás, illetve mentés, akkor a játékvezető nem avatkozik közbe!

6. SZÖGLET, OLDALRÚGÁS: A szögleteket a sarokpontról kell elvégezni,. A szögletrúgásból közvetlenül gól érhető el. Az ellenfél a második fekete vonalon állhat. Az oldalvonalat elhagyó labdát csak oldalrúgással lehet játékba hozni.. Az ellenfél játékosainak a letett labdától legalább 3 m-re kell állni. Oldalrúgásból közvetlenül NEM érhető el gól. A rúgó játékos csak akkor érhet újra a labdához, ha azt más is érintette már. Ha szöglet/oldalrúgás elvégzésekor az ellenfél játékosa az előírt távolságnál közelebb van a labdához: az szögletet/oldalrúgást meg kell ismételni és a vétkes játékost figyelmeztetni kell, kivéve, ha előnyszabályt lehet alkalmazni vagy az oldalrúgást végző csapat ellenfele olyan szabálysértést követ el, ami szabadrúgással vagy büntetőrúgással büntetendő Ha egy ellenfél sportszerűtlenül zavarja vagy akadályozza az oldalrúgást végző játékost: sportszerűtlen magatartás miatt figyelmeztetni kell.

7. FEGYELMEZÉS: A sportszerűtlenség figyelmeztetéssel vagy kiállítással büntetendő. Figyelmeztetéssel járó szabálysértések: Figyelmeztetés jár annak a játékosnak, aki elköveti a következő hét szabálysértés valamelyikét: · sportszerűtlen magatartás · szavakkal vagy mozdulatokkal tiltakozik · a játékszabályainak sorozatos megsértése · a játék újraindításának késleltetése · az előírt távolság be nem tartása szögletrúgásnál, szabadrúgásnál vagy oldalrúgásnál (védőjátékosok) · a csere végrehajtásának megsértése · Figyelmeztetés jár annak a cserejátékosnak, aki elköveti a következő négy szabálytalanság valamelyikét: · sportszerűtlen magatartás · szavakkal vagy mozdulatokkal tiltakozik · a játék újraindításának késleltetése · játéktérre lépés a csere végrehajtásának megsértésével

Kiállítás (:2 perc,) még visszajöhet a játékos 2 perc után. Amennyiben gól született a kiállítás alatt, akkor az alábbiak szerint kell eljárni: - Ha öt játékos játszik négy ellen, és a nagyobb létszámú csapat ér el gólt, akkor a négyjátékossal játszó csapat kiegészülhet öt főre. - Ha mindkét csapat három vagy négy fővel játszik és bármelyik csapat gólt ér el, akkor egyik csapat sem egészülhet ki. - Ha öt vagy négy játékos játszik három ellen, és a nagyobb létszámú csapat ér el gólt akkor a három játékossal játszó csapat egy fővel kiegészülhet. - Ha a kisebb létszámú csapat ér el gólt, akkor a csapatok létszáma nem változik. Kiállítással járó szabálysértések: Kiállítandó az a játékos és cserejátékos, aki elköveti a következő nyolc szabálysértés valamelyikét: · - súlyos szabálytalanság · - erőszakos cselekedet (5 perces kiállítás) · - az ellenfél vagy bármely más személy leköpése (5 perces kiállítás) · - az ellenfél meggátolása gól elérésében vagy nyilvánvaló gólszerzési lehetőség megsemmisítése a labda szándékos kezezésével (ez nem vonatkozik a saját büntetőterületén lévő kapusra) · - a kapura törő ellenfél nyilvánvaló gólszerzési lehetőségének megsemmisítése szabadrúgást vagy büntetőrúgást maga után vonó szabálysértéssel · - goromba, durva vagy sértő kifejezések, illetve mozdulatok használata

Piros lap - a második 2 perces kiállítás begyűjtése, erőszakos cselekedet, az ellenfél vagy bármely más személy leköpése. 5 perc emberhátrány és a játékos már nem jöhet vissza, csak egy csapattársa

U13 csapatkep.jpg

Partnereink