MAGLÓD-HELLOPARKS - MOGYORÓD 2 - 2

Őszi utolsó lejátszott mérkőzésünkhöz hasonlóan a tavaszi első megvívott találkozónkon is 2-2-re végeztünk (közte kettő hazai meccsünk lett volna, de ellenfeleink lemondták az összecsapásokat). Noha a Tahitótfalu ellen három játékosunk, Ivancsó, Posta és Véglás is "besárgult", vagyis nem játszhatott soros a bajnokin, ám így is mi számítottunk a Mogyoród FC elleni mérkőzés esélyesének. Három pontot szerettünk volna szerezni, ennek megfelelően is léptünk fel, de ellenfelünk gyors találata meglepett minket. Sikerült egyenlítenünk, de a félidő vége előtt egy pontrúgás után újra, az egyébként kapunkra a gólokon kívül veszélytelen Mogyoródnál volt az előny. A szünet után némileg szerencsés góllal ismét egalizáltunk, de a találkozó végéig fordítani már nem tudtunk, pedig majd félórán keresztül emberelőnyben rohamozhattunk. Sajnos nagyon értékes pontokat veszítettünk el, ami vasárnap a Kistarcsa ellen meccselő Pomáznak kedvezhet.

Pest megyei II. osztály, Északi csoport, 19. forduló:

MAGLÓD-HELLOPARKS - MOGYORÓD FC 2 - 2 (1 - 2)

Maglód, Kertész Károly Stadion, 80 néző, jv: Futó T. (Somogyi G., Petrovszki Zs.)

gól: Sándli M., Kolozsvári L. ill. Ferenczi M. 2

sárga lap: Hevesi K., Sándli M. ill. Kiskapusi G., Pásztor L., Ribai Á.

kiállítva: Jakab V. (Mogyoród) a 64. percben (második sárga lap után)

Maglódi TC: Schritt M. - Halász B., Matyó M., Hevesi K., Sándor J. - Sándli M., Tóth G., Papp R., Dallos L. (Fekete R. 88p) - Kolozsvári L. (Balló H. 60p), Pintér A. (Kertész Z. 71p) edző: Rakita Gábor

Magyoród FC: Kapusi G. - Gelics M., Tóth G. (Jakab V. 60p), Juhász G., Pásztor L., Khanyile L. (Kis Z. 67p), Ferenczi M., Veres K., Silige Á. (Maruzsi M. 85p), Mohácsi J., Ribai Á. edző: Orenstein József

Read More

Rakita Gábor (edző, Maglódi TC): Nem mondhatjuk, hogy az első hazai meccsünk parádésra sikeredett volna. A Mogyoród és mi is más célokért küzdünk és mindketten meg is teszünk mindent céljaink elérése érdekében. Nem tudom elmarasztalni a csapatot, mert játékban úgy érzem ellenfelünk fölé nőttünk, de a kapu előtt nem koncentráltunk eléggé, rendre rossz döntéseket hoztunk, amiért végül két pontot fizettünk.

U17TTTT.jpg

Partnereink