MAGLÓD-HELLOPARKS - VÁCHARTYÁN 6 - 0

A Bagon elszenvedett egy gólos vereség után most szombaton mindenképpen javítani szeretett volna felnőtt csapatunk, de nem mehettünk biztosra, hiszen a harmadosztályból most felkerült váchartyáni együttes a Perbál ellen is pontot tudott rabolni. A folyamatos javuló formáját mutató együttes igazolta is jó hírét, hiszen a találkozón több formás akciót is vezetni tudtak, helyzeteket dolgoztak ki, ám gólokat szerencsére csak mi szereztünk. Az elsőre ugyan sokat, pontosan negyven percet kellett várni, de azt rögtön meg is toldottuk mégeggyel így két gól előnnyel mehettünk a szünetre. A második félidőben már oldottabban játszottunk, sorban jöttek a góljaink is, végül magabiztos győzelmet arattunk, mely akkor érné a legtöbbet, ha jövő héten a CSO-KI, majd két hét múlva a Piliscsaba ellen is sikerülne a három pontot bezsebelnünk.

Pest megyei II. osztály, Északi csoport, 14. forduló:

MAGLÓD-HELLOPARKS - VÁCHARTYÁN 6 - 0 (2 - 0)

Maglód, Kertész Károly Stadion, 100 néző, jv: Fenyvesi Sz. (Kovács G., Richter B.)

gól: Szegedi R. 2, Vékei N., Tóth G., Balló H., Posta N.

Maglódi TC: Schritt M. - Véglás P., Vékei N., Horváth G., Szegedi R., Posta N., Fitos L. (Kertész Z. 72p), Tóth N. (Kalina T. 56p), Ivancsó D., Tóth G. (Varró B. 68p), Kolozsvári L. (Balló H. 46p) edző: Rakita Gábor

Váchartyán: Déri T. - Király Z. (Fehér Cs. 53p), Szunyogh I., Gulyás B., Plachi D., Kristály A., Csánki B. (Krasnyánszki Z. 64p), Krasnyánszki M., Déri Z., Démény G., Pálinkás G. edző: Lassú Tamás, Fenyvesi Boldizsár

Read More

Rakita Gábor (edző, Maglódi TC): Megérdemelt győzelmet arattunk a nagyon szimpatikus, kulturált focit játszó Váchartyánnal szemben. Nehezen törtük fel a védekezésüket, de két pontrúgás után előnybe kerültünk és onnan már némileg könnyebb dolgunk volt. Most sajnálhatjuk leginkább a múlt heti vereséget. Mindenestre remélem, hogy maradt még gól a tarsolyunkban a jövő heti rangadóra. Gratulálok a csapatnak, a Váchartyánnak pedig további sok sikert kívánok!

aCZTCZuKm3fX6mhr00gSALbQ3i0bOcNqL49KeoJT___responsive_762_567.jpg

Partnereink