SZÁZHALOMBATTA - MAGLÓDI TC 0 - 3

Eltiltások, sérülések miatt több meghatározó játékosát nélkülöző felnőtt csapatunk háromgólos győzelmet aratott Százhalombattán! A kispadon a kapus Bonicát és Vinczét leszámítva csak utánpótláskorú mezőnyjátékosok foglaltak helyet, akik a jól működő csapatjáték miatt most még nem kaptak bizonyítási lehetőséget.

Már a negyedik percben megszereztük a vezetést, amikor a Borsos Gábor elleni szabálytalanságot követően büntetőhöz jutottunk, amit új játékosunk, Kürti Zsolt értékesített. A következő gólunkra hatvan percet kellett várnunk, ekkor másik új szerzeményünk, Molnár Dániel Olivér egy egyéni szólot követően volt eredményes, igaz eddigre a kapus Erős Oszkár kiállítása miatt már emberhátrányban játszottak a hazaiak. Utolsó találatunk újra Kürti nevéhez fűződik, aki egy kontra után Poncok Csaba gólját váltotta gólra.

Csapatunk győzelmének köszönhetően már a második helyről várhatjuk a jövő heti folytatást.

Pest megyei I. osztály, 16, forduló:

SZÁZHALOMBATTA - MAGLÓDI TC 0 - 3 (0 - 1)

Százhalombatta, 100 néző, jv: Tusa Z. (Molnár A., Soós A.)

gól: Kürti Zs. 2 (egyet 11-esből), Molnár D.

sárga lap: Negyedi G., Lak I. ill. Borsos G., Magyar T.

kiállítva: Erős O. az 58. percben (nyilvánvaló gólhelyzet megakadályozásáért)

Read More

Százhalombatta: Erős O. - Herczeg S., Lakatos R., Farkas T., Lakatos B. (Sipos G. 77p), Győri R., Kovács G., Móra K., Somogyi T. (Negyedi G. 61p), Szabó T., Lak I. vezetőedző: Gróf A.

Maglódi TC: Bene M. - Halász B., Budafai G., Kontér D., Kalina T., Borsos G., Németh R., Magyar T., Kürti Zs., Poncok Cs., Molnár D.  vezetőedző: Kopunovics Goran

Kopunovics Goran (vezetőedző, Maglódi TC): Simának tűnhet a végeredményt, de egyáltalán nem volt könnyű dolgunk, főleg úgy, hogy hét alapemberünk is hiányzott, és ifjúsági játékosokkal kellett kiegészíteni a keretünket. Erősebbek voltunk mentálisan, erőnlétben, taktikailag, technikai hibákat viszont vétettünk, de ez magyarázható azzal, hogy eddig javarészt műfűvön edzettünk, vagyis tökéletes játéktérhez szoktunk. Pozitívum, hogy sok helyzetet dolgoztunk ki. Negatívum, hogy ezek nagyrészét kihagytuk. Persze nem akarom elmarasztalni ez miatt csapatot, sőt! Nagy dicséret jár a játékosoknak, hiszen a sok hiányzó ellenére is nagyon fontos győzelmet tudtak aratni.

2623007
Ma
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összes
1474950
0
1474950
1148057
1474950
0
2623007
Your IP: 3.234.244.18
2020-04-09 02:28:54
BerenyiK2.jpg