MK: FELJUTOTTUNK A FŐTÁBLÁRA

Az előző szezonban már álltunk a főtábla kapujában, ahogy akkor, úgy most is a Nagykőrös ellenében. Tavaly nyáron büntetőkkel alulmaradtunk, most viszont - rendes játékidőben - a mi sikerünkkel zárult a találkozó.

Jó iramú mérkőzést játszottunk ellenfelünkkel. Mezőnyben, támadásban aktívabbak voltunk ellenfelünknél, de mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek. Mindkét csapat eltalálta a felső lécet, ám mi az abból lepattanót, Kourdakis révén, értékesíteni tudtuk az első félidőben. A szünet után egyből, a 47. percben sikerült kettőre növelni a góljaink számát, amikor is Horváth beadását Poncok lőtte a kapuba. A megnyugtató előny tudatában is törekedtünk a gólszerzésre, de azokat már több esetben elkönnyelműsködtük. A találkozó utolsó szakasza egyértelműen a vendégeké volt, akik számtalan helyzetet kidolgoztak, de Bene Máté nagy védései megmentettek minket a bekapott góltól, így négy év után újra az országos főtáblára jutottunk. Legutóbb, 2015-ben az NB 1-es Paks búcsúztatott minket. Az első forduló sorsolása a későbbiekben történik majd. Pest megyéből rajtunk kívül a Pilis és a Biatorbágy kvalifikálta magát a legjobbak közé.

Magyar Kupa, Pest megyei ág, 4. forduló:

MAGLÓDI TC - NAGYKŐRÖS 2 - 0 (1 - 0)

Maglód, Kertész Károly Stadion, 100 néző

jv: Fodor Zs. (Ferenczi D., Csatlós A.)

gól: Kourdakis P., Poncok Cs.

sárga lap: Borsos G., Poncok Cs., Horváth R., Kalina T., Budafai G. ill. Fekete A., Molnár T., Petric B., Mile K.

Maglódi TC: Bene M. - Borsos G., Kontér D. (Vincze L. 46p), Németh Zs. (Budafai G. 76p), Molnár O., Poncok Cs. (Kőbányai R. 71p), Németh R., Kourdakis P., Számpor E., Horváth R., Kalina T. vezetőedző: Kopunovics Goran

Nagykőrös: Szacskó L. - Fekete A., Borsi M., Gór V., Szebellédi Á. (Molnár Z. 55p), Háda Z., Medgyesi L., Molnár T. (Nemesvári D. 71p) Halasi K., Petric B., Mile K. vezetőedző: Némedi Norbert

Kopunovics Goran (vezetőedző, Maglódi TC): Négy év után szép sikert ért el az egyesület. Megérdemlik a játékosok az elismerést, mert nagyon sokat dolgoztak, hogy ezt az eredményt elérjük. Győzelmünk értékét növeli, hogy egy nagyon jó játékosokból álló, igen erős együttest tudtunk megverni, amelynek a bajnokság megnyeresére is valós esélye lehet. A mai napon mindenképpen jobbak voltunk, mind a taktikai szempontokat, mind a hozzáállást és fegyelmezettséget tekintve. Örömteli, hogy a mérkőzés egészét nézve, minden periódusban tudunk veszélyes támadásokat építeni és gólokat is szereztünk. Szenzációs ez a brigád, gratulálok nekik, főleg úgy, hogy erős ellenfelek ellen, nehéz meccseken sikerült feljutnunk a főtáblára!

2601249
Ma
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összes
1453192
0
1453192
1148057
1453192
0
2601249
Your IP: 3.235.75.196
2020-03-30 21:57:33
KovacsM2.jpg