SZOMBATON BAJNOKI RAJT - érkezők és távozók

Befejeződött felnőtt csapatunk felkészülése a tavaszi rajtra. Együttesünk négy edzőmérkőzést vívott, amiből egy vereség mellett háromszor döntetlenre végzett.

A klubvezetés az együttes megerősítésén dolgozott, de miután a téli időszakban csak költségtérítés fejében válthatnak egyesületet a játékosok, nem minden esetben jártunk sikerrel. 

Öt mezőnyjátékos és egy kapus távozott a keretből, míg az érkezők létszáma mindössze kettő.

A legnagyobb érvágás Pápai Dániel távozása, aki védelmünk egyik pillére volt. Rajta kívül jobbára csak kevesebb lehetőséget kapó játékosok, vagyis Kolozsvári László, Zsinka Zsolt, Mácsik Dominik és az ősszel pályára sem lépő Hausner Emil igazolt el, valamint a kapus Heim Attila sem védi már a kapunkat tavasszal. Érkezési oldalon a kapus Bene Máté, és a csapatunkból induló, a Testvériséget, Monort, a Szent István SE-t megjárt, az ősszel az Újbuda felnőttben szereplő Nagy Levente szerepel. Nahóczky Attila számíthat még az U19-ben év játékosának választott Muhi Viktorra is, aki ősz óta a felnőttekkel készül.

Utánpótlás csapatainkban távozó nem volt. U15-ös együttesünkbe két játékos érkezett. Dobó-Kocsis Márk Pécelről, és Horváth Benjámin Ecserről.

Érkezők:

Bene Máté (Ikarus BSE), Nagy Levente (Újbuda)

Távozók:

Hausner Emil (Goldball), Heim Attila (?), Kolozsvári László (Bugyi SE), Mácsik Dominik (Nyírbátor), Pápai Dániel (Veresegyház), Zsinka Zsolt (BKV Előre)

Minden távozó játékosunknak további eredményes pályafutást kívánunk!

 

Téli felkészülési mérkőzéseink:

Maglódi TC - Gázgyár 0 - 3

43. sz. Építők - Maglódi TC 2 - 2

Örkény - Maglódi TC 4 - 4

Bugyi - Maglódi TC 2 - 2

 

Most szombaton hazai pályán kezdjük a bajnokságot a két ponttal és két hellyel előttünk álló Nagykőrös ellen. Kezdés: 14:00

 

Tavaszi menetrend:

U1416MTCnevvel.jpg

Partnereink