DUNAVARSÁNY-MAGLÓDI TC 3 - 3

Lukács Bálint két góllal és egy gólpasszal oroszlánrészt vállalt a pontszerzésünkből.

Felnőtt együttesünk utolsó idegenbeli mérkőzését játszotta a Dunavarsány vendégeként. Az elmúlt találkozóin rendre betliző hazaiak ellen mi is jól kezdtünk az összecsapást, hiszen Lukács Bálint beadását Malik Gábor már a 3. percben gólra váltotta. Az ezt követő időszakban könnyedén eldönthettük volna a három pont sorsát, ám hiába dolgoztunk ki több lehetőséget is, a ziccereket kihasználatlanul hagytuk. Persze szokás szerint, a szorításból kijövő Dunavarsány előbb a 39. percben Bukovecz révén egalizált, majd a félidő ráadásában Patkó góljának köszönhetően a vezetést is átvette.

A pihenő után tett erőfeszítéseink, ha nem is győzelemben, de egy pont megszerzésében végül megtérültek. A 64. percben Lukács mesteri szabadrúgása után kiegyenlítettünk, de a 79. minutumban a második Bukovecz találat ismét hazai előnyt jelentette. Szerencsére a négy perc múltán szerzett újabb Lukács Bálint gólra már nem volt válasza a vendéglátóknak.

A mérkőzés után egyik játékosunk hirtelen felindulásból sajnos kárt okozott az öltözőépület egyik ajtajában, amiért szeretnénk ezúton is elnézést kérni a Dunavarsány vezetőitől, játékosaitól. A helyreállítás költségeit természetesen fedezzük, vagy ha kell az ajtót kijavítjuk.  

Csapatunk csütörtön (18:00) hazai pályán a Dabas II. elleni pótolt mérkőzéssel fejezi be a 2017/2018-as szezonját.

Pest megyei I. osztály, 29. forduló:

FÉMALK-DUNAVARSÁNY - MAGLÓDI TC 3 - 3 (2 - 1)

Dunavarsány, 100 néző

jv: Fenyvesi Sz. (Berki A., Székely G.)

sárga lap: Molnár O., Pápai D.

Dunavarsány: Szili Zs. - Bathó K., Dell'Elce M. (Nahóczky B. 46p), Bakó R. (Oláh M. 78p), Patkó Gy., Bukovecz J., Mboue L., Sándor N., Valenta N., Szép I., Molnár I. (Bathó Á. 46p) vezetőedző: Vincze Gábor

Read More

Maglódi TC: Benkő M. - Molnár O., Borsos G., Németh Zs., Magyar T., Lukács B., Poncok Cs., Kolozsvári L. (Számpor E. 63p), Vincze L., Malik G. (Hausner E. 63p), Pápai D. vezetőedző: Nahóczky Attila

Nahóczky Attila (vezetőedző, Maglódi TC): Jól kezdtük a mérkőzést, korán gólt szereztünk és az első húsz percben el is dönthettük volna a találkozó sorsát. Mivel ezt nem tettük, a hazaiak két góljukkal fordítani tudtak és onnantól kezdve mi rohantunk az eredmény után.

U212015.jpg

Partnereink