MAGLÓDI TC - TÖKÖL VSK 3 - 4

http://maglodtc.hu/elsocsapat/NagyCs2016.jpgNem mindennapi körülmények között kapott ki felnőtt csapatunk a Tököl ellen megvívott szombati találkozón.

Sérülés, eltiltás, betegség, munkahelyi elfoglatságok és még meg nem érkezett külföldi játékengedélyek miatt mindössze három cserével állt fel soros bajnokijára együttesünk, ahol Nahóczky Attila vezetőedzőnek így nem sok variácós lehetősége akadt. Több poszton alternatív megoldást kellett választania, ráadásul csapatunk egyik legjobbját, Borsos Gábort a 30. percben le is kellett cserélnie sérülés miatt. Nem csoda tehát, hogy vendégeink a 40. percre két gólos előnyre tettek szert, igaz ebből Számpor Erik révén a szünetig egy gólt sikerült lefaragnunk. A második félidőben azonban, hatékonyabb támadójátékunknak köszönhetően sikerült fordítanunk. A 78. percében Budafai Gergő, majd két percre rá Hausner Emil talált be Balázs Levente kapujába. Sajnos nem sokáig örülhettünk, hiszen egy véleményes szabadrúgás után Boznánszky kiegyenlített, majd a 88. percben Kovács Attila góljával újra riválisunknál volt az előny, ami a mérkőzés végéig már nem is változott. Csak remélni tudjuk, hogy a következő hetekben rendezni tudjuk sorainkat és keretünk is kiegészül majd a jelenleg még hiányzó játékosokkal!

Pest megyei I. osztály, 17. forduló:

MAGLÓDI TC - TÖKÖL VSK 3 - 4 (1 - 2)

Budapest, Ikarus sporttelep, 50 néző

jv: Kéri I. Z. (Molnár L., Berki A.)

gól: Számpor E., Budafai G., Hausner E. ill. Králik B., Sámson Z., Boznánszky G., Kovács A.

sárga lap: Németh R., Vincze L. ill. Sámson Z., Boznánszky G.

Read More

Maglódi TC: Nagy Cs. - Borsos G. (Thurzó M. 30p), Budafai G., Magyar T., Vincze L., Németh Zs., Németh R., Malik G. (Hausner E. 65p), Számpor E., Poncok Cs., Kolozsvári L. (Lukács B. 65p)  vezetőedző: Nahóczky Attila

Tököl VSK: Balázs L. - Fazekas M., Tell T., Guba T., Herczog Gy., Sámson Z., Frank T. (Draxler Á. 75p), Lutter T., Králik B. (Kovács A. 85p), Urbán T., Boznánszky G. edző: Mészáros Attila

Nahóczky Attila (vezetőedző, Maglódi TC): Ha kapunk három potya ízű gólt, akkor nagyon nehéz nyerni. De... Amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy Molnár László asszisztens főszereplőnek képzelte magát és olyan szabálytalanságot lengetett be, amelyet én a több mint negyven éves játékos és edzői pályafutásom alatt még egyszer sem tapasztaltam. Ő "jószeműen" kb. ötven méterről észrevette, hogy a kapusom, a kézből kirúgásnál kilépett egy centimétert a tizenhatoson kívülre. Furcsa mód, ezt akkor szúrta ki, amikor megfordítottuk a mérkőzést. A 83. percben ebből a szabadrúgásból gólt kaptunk, ami megrogyasztotta csapatomat, így vereség lett a megnyert mérkőzésből.

futsal202209.jpg

Partnereink