TÁPIÓSZECSŐ FC - MAGLÓDI TC 1 - 0

Joggal bízhattunk a három pont megszerzésében Tápiószecsőn, hiszen az elmúlt időszakban kétszer is számunkra sikeres csatát vívtunk velük a kupákban. A mérkőzés most úgy indult, ahogy legutóbb, amikor a Pest Megyei Kupában találkoztunk, helyzetek sorát dolgoztuk ki, ám ami akkor bement, az most nem. Az első félidőben számtalan lehetőségünk akadt a gólszerzésre, amikben ziccerek is voltak, ám az elhibázhatatlant is sikerült elpuskáznunk, így magabiztos vezetés helyett gólnélküli döntetlennel vonulhattunk szünetre. Szinte törvényszerű volt, hogy a Tápiószecső pontatlanságunkat mebünteti, amit végül meg is tett. Az 51. percben egy lepattanó labda után Nagy Bence volt eredményes és előnyhöz jutott ellenfelünk. A belelkesülő hazaiak ellen már közel sem volt annyi lehetőségünk, mint az első játékrészben, így végül vesztesen kellett elhagynunk a pályát. A kecsegtető bajnoki rajt után most kicsit visszaestünk a tabellán, de reméljük hamar kilábalunk majd a hullámvölgyből!

Pest megyei I. osztály, 6. forduló:

TÁPIÓSZECSŐ FC - MAGLÓDI TC 1 - 0 (0 - 0)

Tápiószecső, 100 néző

jv: Fenyvesi Sz. (Surin S., Balogh II. Z.)

gól: Juhász B. ill. Németh R., Greskó G.

sárga lap: Nagy B.

Read More

Tápiószecső FC: Hesz Gy. - Németh I., Králik B., Erdélyi Zs., Juhász B., Nagy B., Varga V. (Potóczki Zs. 84p), Tell T., Husza Á. (Piros G. 59p), Királyvári A., Dombai D. (Balla Cs. 71p)  vezetőedző: Szathmári Márton

Maglódi TC: Kőhalmi Gy. - Borsos G., Albirt M., Németh Zs. (Magyar T. 61p), Poncok Cs., Németh R., Kolozsvári L. (Barta D. 56p), Pápai D., Greskó G. (Lukács B. 80p), Budafai G., Fischer Zs. (Hausner E. 56p) vezetőedző: Nahóczky Attila

Nahóczky Attila (edző, Maglódi TC): Sikerült saját magunkat megvernünk. Ennyi helyzetet nem lehet büntetlenül kihagyni, ez vezetett vereségünkhöz, amit egy nálunk jóval gyengébb csapattól szenvedtünk el.

 

285656753_4951200434989295_6087673656339598129_n.jpg

Partnereink