KÉZILABDA: BUDAÖRSÖN JÁRT U8-AS KOROSZTÁLYUNK

Fiatal kézilabdázóink második fellépése került sor vasárnap, ezúttal Budaörsön. A lányok ellenfelei az Inárcs-Örkény és az NB1-es Vác U8-as korosztálya volt. A fiúk a Farkavárral és a Ráckevével találkoztak. A gólokat immár nem számolják, így eredményeket nem tudunk közölni csak azt, hogy fejlődnek kis játékosaink és természetesen ez a legfontosabb!

Jandó Gabriella (edző, Maglódi TC): Mind a lányok, mind a fiúk nagyon erős ellenfelekkel találkoztak most. Az előző tornából kiindulva fontosnak éreztem azt, hogy a lányok védekezésén javítsunk. Sokat gyakoroltunk, ami meg is látszott, hiszen a mostani megmérettetésen sokkal stabilabb volt a hátsó alakzatunk, igaz ez most a támadásépítés rovására ment. Előrejátékban kevesebbet nyújtottunk, de hamarosan ebben is fejlődni fogunk! Fiúk szorosabb meccseket játszottak, ők is javuló teljesítményt mutatnak, de természetesen velük is rengeteget kell még gyakorolnunk a játékelemeket. A fiúknál Varró Bence kiemelkedőt nyújtott támadásban, míg Kis Marci a kapuban remekelt több esetben. A lányoknál Csontos Katalint védőmunkája miatt dicsérhető, de minkét korosztályban szépen fejlődik minden játékosunk.

U14farsang.jpg

Partnereink