SZAKMAI PARTNERÜNK A SÁNDOR KÁROLY AKADÉMIA

Együttműködés

Sportegyesületünk számára kiemelten fontos, hogy tehetséges sportolóink számára lehetőséget nyújtsunk a fejlődésre, segítsünk nekik, hogy korosztályi szinten a legjobb képzést kaphassák, így került több játékos is körzetközponti, vagy tehetségközponti egyesületbe. Örömmel tudatjuk, hogy klubunk együttműködési megállapodást kötött a Sándor Károly Labdarúgó Akadémiával is, így a legjobban teljesítő labdarúgó palántáinkat akár már az MTK figyelmébe is tudjuk ajánlani.

A kontraktus értelmében mind egyesületünk, mind az Akadémia profitálhat az együttműködésből.

Az MTK szakemberei időközönként Maglódra is ellátogatnak majd, bemutató edzéseket tartanak, illetve szakmai anyagokkal segítik a munkánkat. Az edzőink részére lehetővé teszik, hogy betekintést nyerhessenek az Akadémia munkájába, így látogathatóak lesznek például a budapesti edzések szakembereink számára.  Ezen felül a legtehetségesebb játékosaink előtt is megnyílik a lehetőség, hogy megmutathassák magukat.

A megállapodás része az is, hogy klubunk labdarúgói és azok szülei ingyenesen tekinthetik meg az MTK NB 1-es hazai bajnoki mérkőzéseit, valamint rendszeresen részt vehetünk az Akadémia által szervezett partneregyesületi tornákon is.

Együttműködésünk létrejötte mindenképpen előrelépés klubunk életében. Nagyon fontos a játékossá válás folyamatában is. Tökéletes kifutása lehet egy tudatosan felépített utánpótlás játékosnak a Sándor Károly Akadémia, amely Európa szinten is kivívta már a nagy múltú klubok elismerését, tiszteletét.

 

felnottcs220914.jpg

Partnereink