FUTSAL: NAGY VERESÉG GYÖNGYÖSÖN

Történelmi vereséget szenvedett futsal csapatunk hétfőn a Gyöngyös vendégeként. Ugyan kapott gólok számában nem múltuk felül az eddigi negatív rekordot, a 2016 márciusi csengeri vereséget (4-11), viszont gólkülönbség tekintetében új csúcs született. Először fordult elő, hogy együttesünknél valaki legalább nyolc góllal jobbnak bizonyult, igaz most más tényezők is súlyosbították vereségünket. Futsalban a nyolc, vagy nagyobb különbségű vereség nem ritka, ha mi öt évente belefutunk egy ilyenbe az mindenképpen a vállalható kategóriába tartozik, ami miatt kesereghetünk az az időzítés. Az alapszakasz hajrájában vagyunk, ahol minden mérkőzés nagyobb jelentőséggel bír, így csak bizakodni tudunk, hogy ez a mostani fiaskó nem veti vissza nagyon együttesünket. Noha egy kis lemaradásunk van most az előttünk álló riválisokkal szemben, viszont a mögöttünk álló négy csapattal játszunk még, vagyis nincs veszve semmi és bejuthatunk a felsőházba. Persze ehhez nyerni kell!

Futsal NB II., Keleti csoport, 14. fordulóból halasztott mérkőzésen:

ENERGIA SC GYÖNGYÖS - MAGLÓDI TC 10 - 2 (3 - 2)

Gyöngyös, jv: Harsányi Cs. (Goneth B., KIss P.)

gól: Gulyás K. 3, Marosi J. 3, Tarnai D. 2, Bartha B., Csoszánszki D. ill. Petric B., Érsek R.

sárga lap: Simon Zs.

kiállítva: Érsek R.

Gyöngyös: Iváncsik N. - Tarnai D., Bartha B., Gyulyás K., Marosi J. cserék: Matin B., Halász T., Fekete V., Csoszánszki D., Szabó Cs., Forgács B., Molnár Z., Sustyák D., Timon L. vezetőedző: Berkes László

Maglódi TC: Matus T. - Simon Zs., Érsek R., Seregy T., Petric B. cserék: Sipos A., Németh G., Tatai T., Lázár Zs., Vadászi E., Papp R. vezetőedző: Haffner György

Németh Gusztáv (játékos, Maglódi TC): Fontos mérkőzést játszottunk a felsőházi céljaink elérése érdekében. Sajnos négy alapemberünk nem állt rendelkezésre, de így is győzelmi céllal érkeztünk Gyöngyösre. Jól kezdtük a mérkőzést, de a helyzeteket továbbra sem sikerül gólokra váltani. 3:2-s hátránnyal fordultunk, viszont a meccs képe alapján nem volt okunk aggódni. A második félidőben ismét több ziccert hibáztunk, és ami ezután következett az teljesen megmagyarázhatatlan. Amatőr hibák tömkelege, melyet a hazai csapat könyörtelenül büntetett. Az 5:4 elleni játék is csak egyre növelte a hátrányunkat. Nem szoktam a játékvezetőkkel foglalkozni, de ezen a mérkőzésen sajnos a játékosoknál csak ők hibáztak többet, mindkét irányba, amik eredménye egy újabb kulcsjátékosunk elvesztése. Nehéz a helyzetünk, de biztos vagyok benne, hogy a fiúk mindent el fognak követni az utolsó négy mérkőzésen, hogy elérjük céljainkat.

futsal202209.jpg

Partnereink