FUTSAL: KUPABÚCSÚ, MAJD DÖNTETLEN CSENGEREN

Futsal együttesünk az elmúlt szerdán az NBI-es Nyírgyulaj csapatával játszott a Magyar Kupa második fordulójában. Sokáig jól tartottuk magunkat magasabb osztályú ellenfelünkkel szemben, Simon Zsolt és Vadászi Edward góljainak köszönhetően kétszer is egyenlíteni tudtunk, majd a második félidőben, három találatának köszönhetően eldöntötte a továbbjutás kérdését a Nyírgyulaj. Hétfőn, hosszú utazást követően Csengeren játszott csapatunk, ahol nem mindennapi első félidőt láthatott a publikum. Kilenc perc alatt négy gólos előnyre tett szert a hazai csapat, amit a öt perc leforgása alatt tudtunk egalizálni. A szünet után már csak egy gólváltás maradt, így ötödik találkozóján harmadik remijét játszva továbbra is veretlen együttesünk. Folytatás csütörtökön Berettyóújfaluban.

Futsal Magyar Kupa, 2. forduló:

MAGLÓDI TC - NYÍRGYULAJ KSE 2 - 5 (2 - 2)

Gyömrő, jv: Kovács G., Muhari G. (Sipos L.)

gól: Simon Zs., Vadászi E. ill. Nagy B. 2, Vass O., Kondás K., Harmati T.

Maglódi TC: Matus T. - Simon Zs., Petric B., Poncok Cs., Rajz M. cserék: Lipők B., Horváth R., Tatai T., Lázár Zs., Vadászi E., Papp R. vezetőedző: Haffner György

Nyírgyulaj: Dobó L. - Nahornyi E., Klushyn A., Vlasovych V., Kondás K. cserék: Opre R., Sárga Zs., Szabó Á., Vass O., Orosz D., Nagy B., Hajdu A., Harmati T., Domokos M. vezetőedző: Lovas Norbert

Merczel János (játékos, Maglódi TC): Az eredmény nem tükrözi hűen a játék képét. A találkozón döntő momentum volt, hogy 2-3-nál ziccert hibáztunk, majd a kontrából a vendégek találtak be. Egyenrangú ellenfelek voltunk, nem látszódott az osztálykülönbség. További sok sikert kívánunk a Nyírgyulaj csapatának!

---

Futsal NB II., Keleti csoport, 6. forduló:

CSENGER FUTSAL - MAGLÓDI TC 5 - 5 (4 - 4)

Csenger, jv: Harsányi Cs., Juhász D. (Szabó P.)

gól: Gaál K. 2, Balogh Á., Fejes J., Pálfi I. ill. Simon Zs. 3, Tatai T., Lázár Zs.

Csenger: Makay Z. - Fejes J., Mándi L., Balogh Á., Gaál K. cserék: Juhász S., Katona P., Csorvási Á., Rigó A., Pálfi I., Bodó R., Bakó T., Szilágyi L. vezetőedző: Szilágyi Sándor

Maglódi TC: Matus T. - Simon Zs., Petric B., Vadászi E., Rajz M. cserék: Lipők B., Horváth R., Tatai T., Lázár Zs., Papp R. vezetőedző: Haffner György

Merczel János (játékos, Maglódi TC): Csapatunkat megfogta a hosszú utazás, majd rövid bemelegítés után hamar négy gólos hátrányba kerültünk, amit szerencsére gyorsan ki tudtunk egyenlíteni. Innentől kezdve kiegyenlített találkozót játszottunk. Jó iramú, közönségszórakoztató mérkőzésen értékes pontot hoztunk egy futsal fellegvárból.

285656753_4951200434989295_6087673656339598129_n.jpg

Partnereink