Maglódi Torna Club

Decemberben tartotta egyesületünk szokásos évzáróját, amelyen a felnőtt csapatunk játékosai, edzői, illetve az elnökség tagjai évértékelő esten beszélték át a 2018-as év történéseit. A rendezvény keretein belül egy szép jubileumról is megemlékeztünk, hiszen Tabányi Pál elnök úr, Maglód város polgármestere immár 20 éve irányítja klubbunkat. Ennek kapcsán egy interjút is készítettünk vele, amelyben élményei mellett kendőzetlen őszinteséggel beszél néhány egyesületünket érintő problémáról is.

Miként lett az egyesület elnöke, milyen tapasztalatokat szerzett 1998-as hivatalba lépésbe óta?

A feladat talált meg engem, hiszen úgymond megörököltem az ezt a pozíciót. A korábbi elnököt, Csákó Dezsőt váltó Bagyinka András nagy lelkesedéssel látott munkához, de mikor az irányítása alatt szereplő felnőtt csapat nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és minden erőfeszítése ellenére nem tudott - támogatók hiányában - stabil anyagi hátteret teremteni, úgy gondolta mégse ő az, aki segíteni tudna az egyesületen. Ekkor kért meg engem, hogy a következő választásig töltsem be - az akkori nevén még - Maglódi KSK elnöki tisztjét, amiből végül ez idáig húsz év lett. Számomra sem indult jól az időszak, hiszen a labdarúgó csapat a lehető legalsóbb szintre, a megyei harmadosztályig zuhant. A csapat kerete szétszéledt, míg a folytatásban javarészt csak a kiöregedett ifjúsági játékosokra számíthattunk. Aztán telt-múlt az idő, és eljutottunk idáig. Ehhez azonban hozzátenném, hogy ügyvezető elnökünket, Merczel Jánost leszámítva ez szinte egy egyszemélyes vállalkozás, vagyis mondhatnám, hogy az egyesület tagjai hagynak érvényesülni. Ahhoz, hogy a maglódi labdarúgást magasabb szintre tudtuk emelni, abban nagy szerepe volt a szponzoroknak, akik korábban még nagyobb számban álltak a csapat mögött. Abban az időben még én is – mint vállalkozó – anyagilag jobban tudtam segíteni a csapatot. Ez mostanra megváltozott. Kevés a szponzor, nehéz az egyesület, a szakosztályok működéséhez szükséges anyagi forrást előteremteni.

Hogy emlékszik vissza arra a kezdeti időszakára? Mi motiválta, amikor elkezdte a munkát, milyen tervei voltak?

Azt láttam, hogy gyakorlatilag senkit nem érdekel a labdarúgás, és ezen szerettem volna változtatni. Persze ismerni kell az előzményeket is. Nem volt ismeretlen számomra a közeg, hiszen labdarúgóként pár évet már lehúztam a csapatnál, igaz nagyon rosszkor érkeztem az egyesülethez, ugyanis akkor –egy sikertelen osztályozót követően – kiesett a csapat a megyei első osztályból, amit eléggé sikertelen időszak követett. Nagyon fiatalon, szinte kölyökként kerültem be egy olyan csapatba, ahol nagyrészt csak pesti játékosok voltak, akik miután nem találták meg a számításukat nálunk, el is mentek egytől-egyig. Sajnos ekkor igen kevesen álltak a csapat mellett, és akik segítettek, azok is csak azért, mert valami érdekük fűződött ahhoz, hogy legyen labdarúgás a községben. A későbbiekben volt némi fellendülés. Előbb feljutott a Tóth Levente és Sziklai Pityu neve által fémjelzett csapat a megyei másodosztályba, ekkor már nélkülem, miután a szezon közben nézeteltérésem támadt az edzővel, majd újabb pár évet követően érdekes körülmények között – amit most ne részletezzünk – feljutott a csapat a megyei első osztályba. Akkor kezdte szárnyát bontogatni Rakita Gábor, vagy Bíró Attila, hogy néhány később meghatározó maglódi játékost említsek. Ebben az időszakban, vagyis a kilencvenes évek első felében gondot jelentett az, hogy a kiöregedett helyi játékosok nem tudtak már játszani, nem volt tartalék csapat, ezért megalapítottuk a Maglód FC-t, ami aztán a Maglódi KSK-val párhuzamosan működött. A Maglód FC irányításában tevékenyen részt vettem, de hat év után be kellett látnunk, hogy csak erőlködés, vagyis nem működött olyan formában, hogy az elfogadható lett volna. Ráadásul ekkor a KSK-nál is egy újabb hullámvölgy következett, és Bagyinka András révén ekkor talált meg megbízással az elnöki feladat. Ismertem a viszonyokat, ismertem az előzményeket, és az motivált, hogy valamilyen szinten, de legyen labdarúgás Maglódon. Voltak szebb és kevésbé szebb időszakok, de jelenleg hozunk egy jó átlagot, vagyis megyei első osztályúak vagyunk. Régebben is az volt az elvárás, hogy Maglódon legyen megye 1! Sőt, elődöm, András tovább ment: azt hirdette meg, hogy jussunk fel az NB 3-ba. Én ezen a kijelentésen nevettem, aztán kiderült, hogy annyira nem is lehetetlen, ha meg van a megfelelő szponzorációs háttér.

Elégedett, hiszen sok mindenben látványos a fejlődés tapasztalható, főleg az infrastruktúrában?

Természetesen szerettem volna, ha nem csak a csapat, de a sporttelepünk is még szebb arcát mutatja. Felújítottuk a gyepszőnyeget, majd a korábbi cégemtől hozattunk egy konténert, amire tetőszerkezetet építettünk, és lett lelátónk, ami természetesen nem volt világszínvonalú, de a korábbi falusi pálya képét jelentősen javította. Ezt követően épült egy nagyobb méretű, részben fedett lelátó is, mely még inkább emelte a színvonalat. A másik oldalon, az öltözőépületre előbb rátettünk egy tetőt a lapos tetőre, majd tavaly átadásra került az új öltöző szint, amivel még korszerűbbé vált a létesítményünk. Az a toldozás-foldozás, ami korábban jellemző volt, az most tehát a végső stádiumig jutott. Az edzőpálya minőségén is szerettünk volna javítani, de sajnos nem a várakozásoknak megfelelően sikerült, illetve az azt körülvevő háló elhasználódásának javítására is szükséges lenne némi pénzeszközt fordítani. Ezen is látszik, hogy a folyamatos fejlődés és szépítés ellenére bőven van még tennivaló, amennyiben az anyagi lehetőségeink azt engedik. Ami érdekes, hogy próbálkoztunk a kézilabda szakosztály fellendítésén is. Korábban még az idősebb Podhojeczky kezdeményezésére, a mostani füves edzőpálya helyén hoztak létre egy aszfaltos pályát, majd az ő távozásával a focipálya másik oldalára, nehézkes engedélyeztetés után létrehoztunk egy másik betonpályát. Sajnos mindez hiábavalónak bizonyult, mert noha egy ideig játszhattunk ott mérkőzéseket, a szövetség döntése értelmében az összes találkozót terembe kellett vinni, így a szakosztály léte ellehetetlenült és a játékosok végül mind más csapathoz igazoltak, vagy abbahagyták a versenyszerű sportolást. Kár értük, mert egy nagyon összetartó, baráti társaság volt, értéket képviseltek, ezért elvesztésük érzékenyen érintette a településünk sportéletét. Most próbálkozunk újra feltámasztani a szakosztályt, de megfelelő méretű csarnok hiányában nagyon nehéz életben tartani.

Mi volt a legemlékezetesebb, amit az Ön által vezetett elnökség alatt megélt?

A labdarúgáshoz kötődnek legkedvesebb emlékeim, köztük például a megyei első osztályú bajnokság megnyerése. Persze utána is voltak még kiemelkedő időszakaink, gondolok itt az NB 3-ban szerzett ezüstérmeinkre, amelyek után még az NB 2-vel is kacérkodtunk, de az egyesület költségvetése, illetve a településtől kapott szerény önkormányzati támogatás nem tette lehetővé azt, hogy magasabb osztályban gondolkodjunk. Olyannyira, hogy már a szűkített harmadosztályú mezőnyben sem tudtuk megvetni a lábunkat. Az említett aranyérmen kívül számomra még nagyon kedves a körzeti bajnokságban 1999-ben szerzett bajnoki címünk is, ahol egy nagyon erős csoportban, nagyon kiélezett küzdelemben, egy jó erőkből álló Pilist sikerült megelőznünk. Sokak számára emlékezetes marad a Pilisen elért döntetlenünk, ahol sok maglódi szurkoló izgalmában rengeteget öregedett. Emlékezetes még a 2004-es, megyei másodosztályú, utcahosszal nyert bajnoki cím is. Ekkora tehető Merczel János, vagy ahogy sokan ismerik, Tüsi szerepvállalása is, aki lehetőségeihez mérten tevékenyen segítette egyesületünket. Domonyi István edző vezetésével olyan keretet tudtunk kialakítani, ami NB 3-ban is megállta volna a helyét. Ezt a bajnoki címet megelőzően szerettünk volna szinte csak maglódiakból egy hasonlóan sikeres együttest kovácsolni, és hívtuk haza a magasabb szintet megjárt labdarúgóinkat, többek közt Rakita Gábort, Galambos Attilát, Tomasek Ferencet. Ám végül ilyen-olyan okokból kifolyólag nem működött zökkenőmentesen a „gépezet” így a várakozásoktól sajnos elmaradtunk. Ha a labdarúgást szerető helyi lakosokat megkérdeznénk, úgy gondolom, ők is az említett három bajnoki címet említenék jó szívvel.

Maradt-e hiányérzet Önben, amit szeretett volna megvalósítani, de nem sikerült?

Sajnos nem sikerült olyat szakosztály-modellt kialakítani, ami működőképesebbé tenné az egyesületet. Nincs olyan háttér, ami ne csak a szombati mérkőzésre járásban nyilvánulna meg, hanem segítő tettekben is. Régen voltak, akik lelkesedésből segítették a csapat életét, és nagyban javították együttesben uralkodó morált. Természetesen most is megvannak a megfelelő pozíciókban munkájukat végző emberek, de azt a fajta, csapatért való tenni akarást civilek, szurkolók részéről, amit régebben tapasztaltam, mostanság már nem csak, hogy nem jellemző, de szinte el is tűnt. Sajnos edzőink mindegyikén sem tapasztalom, hogy csapatunk jövőjének építésén is munkálkodnának, pedig ez az ő érdekük is lenne. Próbálnának a játékos hiányon valahogy úrrá lenni. Többen energiájukat leginkább csak edzések, mérkőzések megtartására fordítják, holott egy amatőr szinten működő sportegyesületben, toborzásra is figyelmet kell fordítani, itt pedig a közvetlen kapcsolatot az edzők jelentik. Továbbá hiányzik nálunk egy egységes, egymásra épülő utánpótlás-nevelő rendszer, amelynek a csúcsán az oda „kinevelendő” felnőtt csapat áll. Jelen pillanatban játékosok kallódnak el, és ott tartunk, hogy nincs stabilnak mondható U19-es együttes. Ha most ott lennénk, ahol elkezdtem, tehát, ha széthullana a felnőtt csapat, nem lenne kihez nyúlnunk. Nem csak maglódi felnőtt játékosok nem lennének, hanem ifjúságiak sem nagyon. Persze ez nem csak az egyesület hibája, és nem csak mi küzdünk ilyen problémával. Sajnos a fiatalok is más értékrendszer szerint élnek, nehezebben motiválhatóak a nagypályás labdarúgásra, mint korábban.

Az elmúlt húsz évben persze nem csak a labdarúgás és az említett kézilabda működött, hanem új szakosztályok is létrejöttek.

Korábban is voltak próbálkozások, más sportágakat tekintve is, de ezek között sok esetben csak valamiféle kedvezmény kicsikarása volt a cél. Sokáig csak a kézilabda volt az egyetlen stabil szakosztályunk, majd nem régen átvettük diák sportkört az iskolától, aminek kapcsán a súlyemelés és az asztalitenisz került a Maglódi Torna Club égisze alá. Utóbbiak nagyobb versenyzői létszámmal rendelkeznek, így a megyei bajnokságon kívül az országos szinten is képviseltetik magukat, míg a súlyemelők is egy sor szép eredményt mutattak fel az elmúlt években. Erre a két szekcióra is igaz, ami a labdarúgásra, vagyis nem elég egy meglévő szakosztályt működtetni: kellenek olyan, a sportágat szinte megszállottságig szerető emberek, mint a súlyemelőknél Ádám László, az asztaliteniszezőknél Bódi Imre, és a még nem említett darts esetében Barta László, akik képesek állandó tenni akarásukkal, toborozásukkal, szervezőkészségükkel sikerre vinni egy sportágat. Túl nagy tömegbázissal nem rendelkezik klubunk, de bízom benne, hogy egy nagyméretű csarnoképítéssel el tudnánk mozdulni pozitív irányba. Nem beszéltünk még a futsalról, ami a nagypályás labdarúgáshoz kapcsolódóan megjelenik, de háttértámogatás híján csak egy-két szponzor segítségével tud életben maradni. A probléma ott is az, hogy nincs megfelelő bázis. Az, hogy igazolunk játékosokat innen-onnan, és azok adott esetben még sikeresek is, lehet, hogy az egyesület, vagy a település marketingjének jót tesz, ám megfelelő utánpótlás nélkül nem tartom túl életképesnek. Az, hogy nevet adunk és helyet biztosítunk egy társaságnak, akik Maglódi TC néven NB 2-ben futballoznak az ő részükről dicséretes, viszont, ha a szponzor úgy dönt, hogy elmegy, vagy megvonja a támogatását, onnantól kezdve erősen kérdésessé válik a szakosztály fenntarthatósága. Ezek után bárki megértheti, hogy a klub elnökeként, miért merülnek fel kétségek bennem a futsal jövőjét illetően. Óvatosan és felelősséggel kell kezelni ezeket a helyzetek, hiszen ha csak a Pest megyei labdarúgásból vett példákat tekintjük, számtalan olyan csapat van, amely szinte a semmiből, egy tehetős szponzor átmeneti segítségével az NB 2-ig jutott, majd a pénz megvonása után hatalmasat zuhanva olykor el is tűnt a futball térképéről. Fontosak az eredmények természetesen, de a folyamatosság mindennél lényegesebb. Esetünkben, egy 1912-ben alapított egyesületről beszélünk, ez az elmúlt több mint száz év alatt folyamatosan működtünk, tehát aki egy ilyen egyesület vezetését elvállalja, annak felelőssége is van abban, hogy azt a közösség számára fenn is tartsa. Azt, hogy például a labdarúgó csapat éppen melyik osztályban van, az majdhogynem másodlagos, a lényeg, hogy az egyesület megmaradjon, és a sportolási lehetőségeket biztosítsa.

Milyen tervei vannak az egyesület vezetőjeként a jövőt illetően?

Elsődleges cél a kézilabda megfelelő csarnokhoz juttatása, ami adott esetben más sportágat is fel tud támasztani a településen. Továbbá stabil utánpótlás bázis létrehozása minden szakosztály tekintetében. Nagyméretű műfüves pálya létesítése, ami nagy hiányosságunk, hiszen minden valamire való egyesület rendelkezik már ilyennel. Szükséges persze az anyagi háttér biztosítása ezekhez a beruházásokhoz, ami a legnagyobb és legnehezebb feladatunk. Aztán, ha ezek megvannak, talán lehet feljebb gondolkodni, de addig az utánpótlásunkat kell mindinkább hatékonyabban, és eredményesebben működtetni. A MLSZ jelenlegi irányelveiből, a felépített szakmai szempontokból, egyesületi besorolásokból fakadó előnyöket még nem tapasztaltam. Sőt, ezek inkább a működésünket nehezítik. Az akadémia rendszer sokak számára csábító lehet, de nálunk fejlettebb labdarúgó kultúrákban is bizonyítást nyert, hogy abban a formában, ahogy nálunk működtetik, nem feltétlenül életképes.

Van még valami, ami mindenképpen említést érdemel az Ön részéről? Tapasztalatok, észrevételek az elmúlt húsz évet tekintve?

Köszönet illeti azokat is, akiket ennyi időn keresztül segítettek, csinálták a dolgukat, azért hogy ez az egyesület létezzen. Nehéz lenne úgy felsorolást végezni, hogy mindenki benne legyen. Sajnos többen közülük már nincsenek közöttünk, mint Petrics Ferenc, Tutor József, akik - amíg tehették - sokat tettek a klubért. Említhetnénk még Gulyás Bélát, Fejes Lászlót, akik szintén sokat segítettek, bár mára ők is elmaradoznak a pályáról. Mondhatnám még Varga Mártont és a mérkőzéseket biztosító rendezőket, a korábbi gondnokot, Gér Józsefet, vagy most a pályán tevékenykedő P. Szabó Vilmost és Nagy Istvánt, akiknek régen és most is rengeteg feladatuk akad azért, hogy pályánkon megfelelő állapotban fogadjuk ellenfeleinket. Az elnökség tagjait Molnár Sándort, Szever Mihályt, ügyvezetőnket Merczel Jánost, a buszunkat is vezető Paga Laci bácsit. A korábbi öregfiúk tagjait, vagy a „Pókeres” törzsszurkolókat, akik kétkezi munkájukkal szépítették a sporttelepünket. Alkalomszerűen, azért lehet embereket találni, akik segítenek, de a lelátón, a sok helyen tapasztalható nézőszám csökkenés okán már egyre nehezebb. Korábban megszokott volt, hogy a kiöregedő játékosok később meccsekre jártak, mára viszont ez sem jellemző. Sajnos ez az egyik legelkeserítőbb, jó lenne újra népes nézőtereket látni. Számomra többet érne, ha mondjuk alacsonyabb osztályban, de több néző előtt játszhatnánk, ha ismét a régen ismert jó hangulatban zajlanának a megyei mérkőzéseink. Talán lesz még benne részünk!

Tabányi Pál elnökségének első 20 éve alatt elért eredmények:

-      Új lelátó, kibővült öltözőépület és sportszékház épült a Kertész Károly Stadionná átkeresztelt sporttelepen.

-      Súlyemelés, asztalitenisz, kézilabda, futsal és darts szakosztályokkal bővült egyesületünk.

-      Alapos kutatómunka eredményeképpen részletesebben megismertük a maglódi sportélet múltját. Az egyesület alapítási éve 1912-re módosult.

-      Új címert kapott egyesületünk településünk várossá válása után.

Labdarúgás:

-      4 felnőtt megyei bajnoki aranyérem

-      1 felnőtt megyei futsal bajnoki aranyérem

-      2 NB III-as felnőtt ezüstérem

-      1 felnőtt megyei ezüstérem

-      5 felnőtt bronzérem

-      2 ifjúsági országos bajnoki aranyérem

-      4 utánpótlás megyei aranyérem

-      2 öregfiúk bajnoki aranyérem

Súlyemelés:

-      Vincze László és Meizl Máté felnőtt országos bajnoki címeket szereztek.

-      Versenyzőink több junior országos bajnoki és dobogós helyezéssel büszkélkedhetnek.

-      Vincze László 2014-ben a junior magyar válogatott tagjaként részt vett a ciprusi Európa-bajnokságon.

Asztalitenisz:

Folyamatosan bővülő szakosztályunk a megyei bajnokság mellett a nemzeti bajnokság résztvevőjévé is vált.