U14: HAZAI PÁLYÁN KAPTUNK KI AZ ÉLLOVASTÓL

Szombaton az U14-es bajnokság első helyezettje, a Pécel csapata látogatott hozzánk. Ősszel jókora, vagyis 13-1-es vereséget szenvedtünk tőlük, amit most kilencre apasztottunk. Noha ez is nagyarányú fiaskó a több 2005-ös játékossal felálló csapatunk számára, de a találkozón mutatott hozzáállás és küzdőszellem lehet igazán célravezető a bajnokság hátralévő részében. Érdekesség, hogy az élete első bajnoki mérkőzését játszó Handó Mátyás máris góllal debütált.

U14 Megyei II. osztály, Közép csoport, 9. forduló:

MAGLÓDI TC - PÉCELI SSE 1 - 9 (1 - 5)

Maglód, Kertész Károly Stadion, jv: Tóth K.

gól: Handó M. ill. Szokoli M. 4, Jónás K. 2, Gazdag M., Kovács B., Egyed G.

Maglódi TC: Nyilas L. - Szabó B., Handó M., Szabó D., Berényi K., Piller B., Nagy B., Szemők L., Ofella G., Nagy D., Kovács M.

Bajor Tibor (edző, Maglódi TC): Jó mérkőzés volt, csak néhányan elfelejtettek jönni, és szólni. Gratulálni lehet mindkét csapatnak! Mi fejlődtünk, kevesebbet kaptunk, mint ősszel, a Péceltől láttam néhány tudatos játék elemet is. Ebben előttünk járnak, az első három gólnál jól használták ki védőim mulyaságát. Ha megtanuljuk a labdát is támadni, nem az ellenféllel fogócskázni, akkor az idősebbek ellen több sikerünk lesz.
Kristóf Péter (edző, Péceli SSE): Esélyeshez méltóan, magabiztos győzelmet arattunk helyenként tudatos játékkal, az edzéseken gyakorlott támadásvezetésekből sokat láttam viszont, ennek nagyon örülök. Helyén kell kezelni a győzelmet, fiatalabb csapat volt ellenfelünk. A hazaiaknak is gratulálok, fél év alatt sokat fejlődtek.

U212015.jpg

Partnereink