FUTSAL U18: HOSSZÚ KÉNYSZERSZÜNET UTÁN KÉT GYŐZELEM KÖVETKEZETT

Folyamatos halasztgatások és időpont módosítgatások miatt U18-as együttesünknek két nap híján négy hónapot kellett kihagynia. Január 10-én még pályára léptek, ami után ugyan ezt csak május 8-án tehették meg újra. Időközben történt néhány eredmény-megállapítás is, miután a felek nem tudtak megegyezni egy közös időpontban, de az igazi persze az, ha a pályán dől el a három pont sorsa. Május 8-át követően viszont már kétszer is mérkőzhettek játékosaink, így van remény arra, hogy bajnokság hajrája a megszokott mederben zajlik majd. Csapatunk tagjai egyébként elégedettek lehetnek, hiszen az elmúlt három találkozón kétszer is sikerült győzniük.

Fiú Futsal NB I., Keleti csoport, 16. forduló:

MAGLÓDI TC - USE NYÍRSÉG 5 - 4 (3 - 3)

Gyömrő, jv: Drótár P., Mohácsi I. (Kiss T. Z.)

gól: Kertész Z. 3, Szőke Á. 2 ill. Tábori Á. 3, Barabás L.

Maglódi TC: Buzás D. - Kertész Z., Szöllősi A., Szőke Á., Méhes D. csere: Nagy D. 

---

Fiú Futsal NB I., Keleti csoport, 5. fordulóból halasztott mérkőzésen:

KARTAL SE - MAGLÓDI TC 5 - 2 (3 - 1)

Kartal, jv: Kéri Z., Fábián B. (Antal M.)

gól: Ender G., Lados P., Dóra O. ill. Kertész Z., Méhes D.

sárga lap: Méhes D.

Maglódi TC: Buzás D. - Kertész Z., Nagy D., Szőke Á., Méhes D. csere: Szöllősi A.

---

Fiú Futsal NB I., Keleti csoport, 14. fordulóból halasztott mérkőzésen:

MAGLÓDI TC - KARTAL SE 4 - 2 (2 - 0)

Gyömrő, jv: Liebhardt A. (Puskely G., Kamal N.)

gól: Csőke A., Szőke Á., Kertész Z., Hegedűs B. ill. Barna M., Kmety D.

Maglódi TC: Buzás D. - Kertész Z., Csőke A., Szőke Á., Nagy D. cserék: Hegedűs B., Varga B. 

Haffner György (vezetőedző, Maglódi TC):  Bepótolva sok elmaradt bajnoki mérkőzésünket, sikerült öt nap alatt háromszor pályára lépnünk. Az első mérkőzésen, szombaton a szimpatikus USE Nyírség FC csapatát fogadtuk. Taktikus és csupaszív játékkal sikerült ellenfelünk fölé kerekedni, így teljesen megérdemelten megszereztük a három pontot. A következő mérkőzésen hétfőn, a remek játékerőt képviselő Kartal SE-hez látogattunk, akik kiváló kontrajátékuknak köszönhetően, illetve egy-két egyéni hibánkat kihasználva otthon tartották a 3 pontot. A keddi pihenőt követően szerdán, viszont hozzánk látogatott a Kartal SE csapata. Az egy nap pihenő megtette jótékony hatását. Szemet gyönyörködtető taktikus megoldásokkal, látványos centerjátékkal és masszív védekezéssel sikerült revansot vennünk sportszerű ellenfelünkön, így a három pontot megszereznünk. Gratulálok játékosainknak, és büszke vagyok rájuk, mert lelkesedésüknek, hozzáállásuknak köszönhetően csapatunk jelenleg a 6. helyezettje a bajnokságnak, és reális esély van a 4. helyezés eléréséhez, ami megismerve az erőviszonyokat, igen komoly sportteljesítménynek számítana.

futsal202209.jpg

Partnereink