FUTSAL: KIÉLEZETT HARC AZ ELSŐ HELYÉRT

Egy vereséggel, majd egy győzelemmel folytatta a rájátszást felnőtt futsal együttesünk. A Kistarcsa elleni "hatpontos" találkozón sajnos nem tudtunk idegenbeli meglepetést okozni. A találkozó első három gólját riválisunk lőtte, ami után ugyan mi is tudtunk gólokat szerezni, de a háromgólos különbséget megtudta tartani riválisunk. A Csenger elleni találkozó is döcögösen indult a számunkra, hiszen két góllal is vezetett ellenfelünk, ám a második félidő elején gyorsan eldöntésre vittük a három pont sorsát. A rájátszás első köre véget ért, holtversenyben állunk az első helyen. Nagyon nehéz lesz a feljutás kivívása, de talán nem lehetetlnen feladat.

Futsal NB II., Keleti csoport, Felső-ház, 4. forduló:

KISTARCSA - MAGLÓDI TC 7 - 4 (4 - 1)

Kistarcsa, jv: Zimonyi P., Nyekita B. (Tiringer M.)

gól: Barabás Á. 3, Besnyő D. 2, Dolhai G., Néma K. ill. Vékei N. 2, Lázár Zs., Papp R.

Kistarcsa: Bohony B. - Dolhai G., Mezőfalvi L., Méhes P., Barabás Á. cserék: László E., Besnyő D., Kanalas L., Dolhai S., Dolhai M., Néma K. 

Maglódi TC: Lipők B. - Simon Zs., Seregy T., Vékei N., Poncok Cs. cserék: Matus T., Sipos A., Németh G., Horváth R., Érsek R., Papp R., Lázár Zs., Vadászi E. vezetőedző: Haffner György

Németh Gusztáv (játékos, Maglódi TC): Háromból három győzelemmel érkeztünk Kistarcsára abban a reményben, hogy ha nyerünk biztosan átvesszük az első helyet a rájátszásban. Talán ez is okozhatta, hogy kicsit könnyedre vettük a mérkőzést. Az első félidőben szinte végig védekeznünk kellett, mert nagy nyomást helyezett ránk a hazai csapat. Nem is bírtuk, és egy jól eltalált szabadrúgással vezetést is szerzett a Kistarcsa. A második félidőre sokkal motiváltabban mentünk ki, de sajnos rengeteg helyzet kimaradt, míg ellenfelünk rendre kihasználta a hibáinkat. Megérdemelten nyert a Kistarcsa gratulálunk nekik! Továbbra is versenyben maradtunk a bajnoki címért, de innentől nem fér bele hiba.

---

 

Futsal NB II., Keleti csoport, Felső-ház, 5. forduló:

 

MAGLÓDI TC - CSENGER 7 - 5 (3 - 3)

 

Gyömrő, jv: Deme R., Muhari G. (Mákos M.)

 

gól: Seregy T. 3, Sipos A., Vékei N., Tatai T., Simon Zs. ill. Rigó A. 3, Balogh Á., Lengyel M.

sárga lap: Seregy T., Vékei N. ill. Mándi L., Pálfi I.

 

Maglódi TC: Matus T. - Simon Zs., Seregy T., Vékei N., Poncok Cs. cserék: Lipők B., Sipos A., Németh G., Horváth R., Lázár Zs., Tatai T., Vadászi E. vezetőedző: Haffner György

 

Csenger: Makay Z. - Fejes J., Mándi L., Rigó A., Balogh Á. cserék: Katona P., Csorvási Á., Lengyel M., Pálfi I., Bakó T., Juhász N. vezetőedző: Szilágyi Sándor

Németh Gusztáv (játékos, Maglódi TC): A kistarcsai fiaskó után kötelező volt hazai pályán a győzelem. Persze ezt mondani könnyű, de megvalósítani sokkal nehezebb. A Csenger egy igen jó csapat, a szó legszorosabb értelmében. Egymásért küzdenek, így az erejük ezáltal megsokszorosodik. Egyből a mérkőzés elején két hibánkat könyörtelenül megbüntettek, így nekünk kellett menni az eredmény után. Sikerült feljavulnunk, és jó játékkal 3:3-s eredménnyel fordultunk. Szünetben megbeszéltünk néhány játékhelyzetet, és azok kivitelezését, amit a fiúk nagyon jól megvalósítottak, így 6:3-ra sikerült meglépnünk. Utána már csak őriztük az eredményt, és egy igen jó meccsen 7:5-re nyertünk. Sok sikert a Csengernek a folytatásban!

U7_2022.jpg

Partnereink