Újra szép eredményeket értek el súlyemelőink az év utolsó két hónapjában zajló versenyeken. November 21-én a MAFC-BME SportPont Kupán serdülő +85 kilogrammban Farkas Ádám, az ifjúságiak között  62 kg-ban Meizl Máté, 77 kg-ban Szabó Bence, míg a 85 kg-osok mezőnyében Aranyos Kornél szerzett aranyérmet. Férfi felnőtt mezőnyben Kovács Péter a hetedik, Ondok Richárd a kilencedik, 85 kg-ban Huber Máté az ötödik helyen fejezte be a napot. Ezután az U15-U17-es Országos Bajnokság következett, amit az utóbbi időszakban mutatott szép teljesítmények miatt is nagy reményekkel vártunk. A december 5-6-án, Pécsen zajló viadalon ezúttal is volt mire büszkének lennünk. Serdülő +85 kg-ban Farkas Ádám a hatodik helyen fejezte be a verseny. Az ifjúságiak mezőnyében 62 kg-ban Meizl Máté aranyérmes, 77 kg-ban Szabó Bence bronzérmes lett. 94 kg-ban Aranyos Kornél sajnos lecsúszott a dobogóról és a negyedik helyen zárta a rangos versenyt. Az év zárásaként a REAC által szervezett Advent Kupára került sor, ahol ismét sok versenyzőnkre lehettünk büszkék.  Serdülő +85 kb-ban Farkas Ádám, ifjúsági 62 kg-ban Meizl Máté első lett. Csak úgy, mint Huber Máté férfi felnőtt +85 kg-ban, ő a szintén maglódi Gerő Dániel előzte meg. Felnőtt 77kg-ban Ondok Richárd a második, Kovács Péter a harmadik helyen végzett. A nők mezőnyében, junior 63 kg-ban Aranyos Anett Tünde is aranyéremnek örülhetett.

 

A versenyeken elért eredményekről bővebben itt olvashatnak:

MAFC-BME SportPont Kupa

U15-U17-es OB

Advent Kupa

 

U132014.jpg

Partnereink