Bajor Tibor (vezetőedző, Maglódi TC): Az első félidőt átaludtuk, nem a megbeszéltek szerint játszottuk. Itt az ellenfelünk jobban játszott. A szünetben fejben rendet raktunk, így középpályán kevesebb teret adtunk az ellenfelünknek. Meg is szereztük a vezetést, de ettől a szokatlan eseménytől mintha megijedtünk volna. Cserékkel próbáltam helyre tenni a dolgokat, de rutinos játékosaim hihetetlen rossz felfogásban szálltak be a játékba. Sajnos az kell, hogy mondjam, megint jött egy-egy játékosnál az egyéni hiba, így ellenfelünk, aki a második félidőben szinte kétszer jött át a térfelünkre, megfordította az eredményt. Utána viszont 10 perc futball showt, tudtunk volna rendezni. Csapat elővette a tartalék energiáját, mind fizikálisan, mind mentálisan, és szebbnél szebb támadások végén sem tudtunk gólt szerezni. négy-öt 150%-os gólhelyzetből illett volna két-három gólt berúgni. A sikeres futballhoz szerencse is kell, nekünk ez most nincs, mert keveset teszünk érte.

Milyen hangulat uralkodott a csapaton belül mérkőzés után? Az egyik leggyengébb csapattól kaptunk ki, de ettől még nem adjuk fel, ugye?

Nagyon sok játékost megfogott fejben a végjáték. Szerintem több embernek csak most esett le, hogy milyen kávéházban járnak. Nagyon tanulságos mérkőzés volt. Keressünk pozitív dolgokat, haladjunk kis lépésekkel. Megszereztük a vezetést, ami jó. Az utolsó tíz perc támadó futballjával, ha az majd nem tíz hanem kétszer 30 perc lesz, akkor nyerni is fogunk. Nem adjuk fel semmiképpen. Van csapaton belül hiány poszt, amire meg kell találnunk a megfelelő játékost, és akkor nem jön majd ennyi egyéni hiba.

További eredmények:

SZEOL - Kozármisleny 2 - 1

Vác - Videoton 4 - 1

Gyula - Bölcske 3 - 2

Monor - Szekszárd 0 - 1

Dunaharaszti - REAC 2 - 2

ESMTK - Szentlőrinc 2 - 0

Orosháza - Dabas 2 - 1

U14masodik.jpg

Partnereink