Ezer sebből vérző csapatunk nagyon fontos mérkőzést vívott a Dabassal és ennek fényében is lépett pályára a megyei rivális ellen. Támadójátékunk már a Lukács Ádám révén már a 18. percben gólt eredményezett, ami megnyugvás hozott a számukra. Talán túlságosan is, mert a gólunk után biztos mezőnyfölényünk tudatában hatalmas helyzetben hibázott Bencsik Roland, Pintér András és Weisz Tamás is, pedig már az első negyvenöt percben eldönthettük volna a találkozót. Fordulás után, ahogy a nagykönyvben meg van írva a sok kihagyott helyzet megbosszulta magát. Már a középkezdés után, egy védelmi hiba következtében Buczkó István révén kiegyenlített a Dabas. Ez a találat sajnos megfogott bennünket. Jött egy rövidzárlat, melynek a vége egy újabb bekapott gól volt, ami Gáspár Balázs nevéhez fűződik, így újra csak szaladhattunk az eredmény után. Több nagy helyzetünk is volt, igyekeztünk menteni a még menthetőt, ami végül sikerült is, hiszen öt perccel a vége előtt Pintér András legalább döntetlenre hozta a meccset. Ez az egy pont sem nekünk, sem a Dabasnak nem jó. Sürgősen meg kell találnunk a győzelem útját!

 

Baranyai Pál (edző, Maglódi TC): - Hétről-hétre saját magunkat verjük meg. Amíg a játékosok fejben nem teszik helyre magukat, amíg ilyen lesz a helyzetkihasználásunk nem fogunk előre lépni.

 

További eredmények:

Monor - Soroksár 0-0

RKSK - Dunaharaszti 2-1

Komló - Baja 0-0

Szeged-Gyula 4-2

Bölcske - Videoton 1-2

U212015.jpg

Partnereink