Darts

DARTS: NEM VÁRT, NAGYARÁNYÚ VERESÉG

Második mérkőzését is elveszítette a Budapest bajnokságban szereplő darts csapatunk. Az FKS Titánok együttese ellen megvívott találkozónkon eddigi legnagyobb különbségű vereségünket szenvedtük el, hiszen 501-ben nullára, Cricketben is mindössze két pontot gyűjtve maradtunk alul, igaz nagyon tartalékosan tudtunk csak kiállni.

Pontjainkat Pozsgai Zsanett és Takács Zoltán szerezték.

Bővebben: DARTS: NEM VÁRT, NAGYARÁNYÚ VERESÉG

DARTS: VERESÉG KEZDTEK A VIKINGEK

Az immár harmadik bajnokságában induló Vikingek, újra a Budapest bajnokság STEEL II. osztályába neveztek, ahol ellenfeleink a Club 502, FKF Titánok és az EBDE22 lesznek.

Sajnos a nyitány nem sikerült túl fényesre, hiszen a Club 502 ellen mind Cricketben (6:9), mind 501-ben (4:9) vereséget szenvedtünk. 

Bővebben: DARTS: VERESÉG KEZDTEK A VIKINGEK

DARTS: IDÉN IS MÁSODIK LETT A CSAPAT

Darts csapatunk hazai pályán, vagyis a Viking sörözőben zárta a bajnokságot. A csoport favoritja, az Aktív Stúdió túl erős ellenfélnek bizonyult és sajnos két vereséggel zártuk az összecsapást.

Bővebben: DARTS: IDÉN IS MÁSODIK LETT A CSAPAT

DARTS: VERESÉG UTÁN GYŐZELEM HAZAI PÁLYÁN

Darts szakosztályunk csapata szeptember elején, a bajnoki nyitányon, Dömsödön szenvedett vereséget egy jó hangulatú találkozón. Majd szeptember 23-án Maglódon a POD Tejbegríz ellen sikerült a javítás, ahol győzelmet könyvelhettünk el.

Bővebben: DARTS: VERESÉG UTÁN GYŐZELEM HAZAI PÁLYÁN

DARTS: IDEGENBELI SIKER

Ismét győzőtt darts csapatunk a Maglódi Vikingek. A Pod Tejbegríz gárdájánál 501-ben (9:5) és krikettben (9:6) is jobbnak bizonyultunk egy szuper hangulatú találkozón.

Bővebben: DARTS: IDEGENBELI SIKER

U7.jpg

Partnereink