hírek

FELKÉSZÜLÉS: EGY GYŐZELEM, EGY VERESÉG

Immár két hete készül felnőtt csapatunk az új évadra, amelyben immár edzőmérkőzések is helyet kaptak.

Bővebben: FELKÉSZÜLÉS: EGY GYŐZELEM, EGY VERESÉG

U7: ESEMÉNYDÚS SZEZONZÁRÁS

Legkisebb, vagyis U7-es korosztályunk elmúlt hétvégéi igen eseménydúsra sikeredtek. Míg a szezon közben a Bozsik egyesületi, valamint intézményi programjait látogatták, májusban és júniusban már nehezebb megmérettetéseken kellett bizonyítaniuk. Előbb az MTK által szervezett Gólszóró Kupán, majd a gödöllői Juniális Kupán, a Telkiben megrendezett Tanévzáró Fesztiválon és végül Pécelen egy nyolccsapatos tornán vendégeskedtek. Mindezek mellett az MTK és Astra együtteseit két tehetséges kislánnyal, Cseh-Lázár Leilával és György Virág Napsugárral (lenti képen) erősítették. Virág az MTK színeiben két tornán is gólkirályi címet szerzett a tornagyőzelem mellé.

Bővebben: U7: ESEMÉNYDÚS SZEZONZÁRÁS

U19: HARCBAN A DOBOGÓÉRT

Hiába kezdődött már el több korosztályunknak a nyári szünet, U17-es és U19-es csapataink még javában küzdenek a harmadik helyért. Utóbbi együttesünk tavaszi szezonja nem mondható zökkenőmentesnek, hiszen több mérkőzésük esetében halasztani kellett, amiből - már-már szokásos módon - nem mi jöttünk ki jól. Mindenesetre küzdenek, hajtanak Balogh Sándor tanítványai, aminek köszönhetően a legjobb pozícióból várhatják a bajnokság rajtját a dobogóra harmadik fokára ácsingózó gárdák közül. Az elmúlt héten előbb az aranyérem legfőbb várományosától, az Isaszegtől ugyan kikaptak, de a második helyen álló Pilis együttese ellen bravúros győzelmet arattak. Még három mérkőzés vár rájuk, amiből a legfontosabb a most csütörtöki, Veresegyház elleni, ahol, ha nyerünk nagy lépést tehetünk a bronzérem megszerzésének irányába.

Bővebben: U19: HARCBAN A DOBOGÓÉRT

DARTS: SZOROS VERESÉG A SZOMSZÉDVÁR ELLEN

Újabb fordulón van túl darts szakosztályunk, amely most a szomszédos Gyömrő csapatát látta vendégül. A kiélezett összecsapáson felváltva vezettek a felek, de a végén a Teázók koncentráltak jobban, így ők örülhettek a győzelemnek.

Bővebben: DARTS: SZOROS VERESÉG A SZOMSZÉDVÁR ELLEN

U1416MTCnevvel.jpg

Partnereink