hírek

PERBÁL-MAGLÓD-HELLOPARKS 5-1

Míg az ősszel rangadónak volt titulálható a Perbál elleni találkozónk, mostanra, tetemes hátrányunkat figyelembe véve már a pontszerzés is bravúr számba ment volna a részünkről. A szándék megvolt, szerettünk is volna meglepetést okozni, jól is kezdtük a találkozót, de a kínálkozó helyzeteket, ziccereket kihagytuk az első húsz percben, amit aztán kegyetlenül büntetett a hazai együttes. Félóra elteltével már csak egy csapat volt a pályán és a végül kiütéses vereséget szenvedtünk.

Bővebben: PERBÁL-MAGLÓD-HELLOPARKS 5-1

MAGLÓD-HELLOPARKS - KISTARCSA 5 - 2

Rendhagyó módon nagypénteken lépett pályára felnőtt labdarúgó csapatunk, amely a Kistarcsa együttesét látta vendégül. Az elmúlt hetekben már megszokhattuk, hogy amíg idegenben semmi nem jön össze, addig hazai pályán magabiztos győzelmeket aratunk. Most sem volt ez másképp. Kolozsvári László vezetésével már az első félidőben magabiztos, négy gólos előnyre tettünk szert, ami a mérkőzés végéig ugyan egy góllal apadt, de győzelmünk így is teljesen megérdemelt. A mérkőzés góljait IDE kattintva tekinthetik meg.

Bővebben: MAGLÓD-HELLOPARKS - KISTARCSA 5 - 2

UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK

Újfent eredményes hétvégét tudhat maga mögött nagypályás utánpótlásunk, hiszen ha nem is százszázalékos teljesítménnyel, de két győzelemmel és egy döntetlennel zártuk az elmúlt játéknapot. U19-es csapatunk nem lépett pályára, miután a Kismaros halasztási kérelmét elfogadtuk. A Baranyai Pál vezette U17 Pátyon vendégszerepelt és nyert 4-2-re, így előrelépve egyet a tabellán. Az U14 hazai pályán ikszelt a Halásztelek gárdájával és immár pontokban is látszik a fejlődésük, hiszen tavasszal már most több pontot gyűjtögettek, mint ősszel összesen. Szoros meccsen szerzett három az U13, amely az utolsó tíz percben fordította maga javára a mérkőzést.

Bővebben: UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK

DARTS: ÚJRA VERSENYBEN

Hosszú szünet után újra bajnoki versenyrendszerben szerepel Darts szakosztályunk.

Bővebben: DARTS: ÚJRA VERSENYBEN

PILISCSABA - MAGLÓD-HELLOPARKS 4-3

Három gólt is tudtunk szerezni, ám most szombaton sem tudtuk megtörni immár öt mérkőzés óta tartó idegenbeli rossz sorozatunkat. Ellenfelünk két gólos előnyét Kolozsvári révén a szünetig ugyan ledolgoztuk, de a második félidőben újra duplázni tudtak a hazaiak, amire már csak egyszer tudtunk válaszolni, pedig még az utolsó pillanatokban is volt esélyünk a pontmentésre. Jelenleg tíz pontra van tőlünk az éllovas Perbál, míg vesztett pontok tekintetében sajnos utolért minket a Csömör. Harcolunk a dobogóért!

Bővebben: PILISCSABA - MAGLÓD-HELLOPARKS 4-3

U1416MTCnevvel.jpg

Partnereink