Kézilabda

NŐI KÉZI: RAGYOGÓ ELSŐ FÉLIDŐ

Kilencgólos diadallal sikerült feledtetni a múlt heti Abony elleni fiaskót női kézilabda csapatunknak. Biszák Aletta vezérletével az első félidőben sikerült tizenhárom gólos előnyt kialakítanunk, majd a szünet után ugyan némileg visszaesett a teljesítményünk, de a győzelmünk egy pillanatig sem forgott veszélyben.

Bővebben: NŐI KÉZI: RAGYOGÓ ELSŐ FÉLIDŐ

NŐI KÉZI: HÁTRÁNYBÓL FELÁLLVA NYERTÜNK INÁRCSON

Női kézilabda csapatunk ragyogó második játékrész produkálva két góllal verte az Inárcs-Örkény kettes csapatát. Az első félidőt három gólos hátrányban zárta együttesünk, de a szünet után sokkal jobb védekezéssel mindössze kilenc gólt engedélyeztünk a hazaiaknak, míg mi Mátrai Nóra vezérletével tizenötöt termeltünk, így végül győztesen hagyhattuk el a pályát és állhattunk újra a dobogó legalsó fokára. Sajnos nem lehetünk maradéktalanul boldogok, hiszen játékosunk, Plangár Vivien vállsérülést szenvedett és mentő szállította el a helyszínről! Mielőbbi felépülést és visszatérést kívánunk neki!

Bővebben: NŐI KÉZI: HÁTRÁNYBÓL FELÁLLVA NYERTÜNK INÁRCSON

VISSZATÉRT A GYŐZELEM: MÁTRAI NÓRA KILENC GÓLLAL DEBÜTÁLT

Három sikertelenül megvívott bajnoki mérkőzés után ismét győzelemnek örülhetett felnőtt női kézilabdacsapatunk, amely a közvetlen rivális TFSE ellen aratott értékes sikert. A találkozó első felében együttesünk remek játékkal öt gólos előnyt dolgozott ki, amelyet a második játékrész során végig sikerült megőrizni.

A védekezés stabilitása és a hatékony támadójáték egyaránt hozzájárult a győzelemhez, de külön kiemelendő a csapat új szerzeményének, Mátrai Nórának a teljesítménye, aki kilenc góllal debütált maglódi színekben. Teljesítménye lendületet és önbizalmat adott az együttesnek, amely ezzel a sikerrel értékes két pontot szerzett a bajnokságban.

Az állás az első hét forduló után:

Bővebben: VISSZATÉRT A GYŐZELEM: MÁTRAI NÓRA KILENC GÓLLAL DEBÜTÁLT

NŐI KÉZI: EGY FÉLIDŐNYI ELŐNYT ADTUNK A GYÖMRŐNEK

Felnőtt női kézilabdacsapatunk egymást követő harmadik mérkőzésén szenvedett vereséget: ezúttal Gyömrőn maradt alul a hazaiakkal szemben, 34–24-es végeredménnyel.

Az elmúlt hetekben kényszerűségből megfogyatkozott keretünket a hét folyamán több új játékos érkezésével sikerült némileg megerősíteni, ám az összeszokottság hiánya és a meghatározó kulcsjátékosok sérülése miatt nem a legbiztatóbb előjelekkel vágtunk neki a bajnoki találkozónak.

A mérkőzést rosszul kezdtük: sok technikai hibát vétettünk, támadásban több ziccer is kimaradt, míg a hazaiak hatékonyan értékesítették lehetőségeiket. Ennek eredményeként már az első félidőben tetemes előnyre tett szert a Gyömrő együttese. A szünet után csapatunk valamelyest rendezte sorait, a második játékrész kiegyenlítettebb játékot hozott, a gólok felváltva estek, de a félidőben kialakult különbség nem csökkent, sőt a végére még eggyel nőtt is.

A találkozón bemutatkozott a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes Soós Viktória, aki csaknem három év kihagyás után lépett újra pályára. Tapasztalata és játéka azonnal érezhetően erősítette a csapatot: öt gólt szerzett és fontos szerepet játszott a támadások szervezésében is. Bízunk benne, hogy a következő mérkőzéseken is hasonló lendülettel segíti majd együttesünket.

Bővebben: NŐI KÉZI: EGY FÉLIDŐNYI ELŐNYT ADTUNK A GYÖMRŐNEK

NŐI KÉZI: ÜLLŐ - MAGLÓDI TC 31 - 21

Két győzelem után másodszor is pont nélkül maradt női kézilabda csapatunk, de utóbbi vereségünk egyben győzelem is, hiszen csapatunk erős tartásáról tanúskodik.

Amikor majd két évtized után újra felnőtt kézilabda indult Maglódon, azt gondoltuk ez mindenki számára öröm és büszkeség lesz. Azt reméltük, hogy majd minden csapatban játszó játékos és a klub közelében lévő személy, csapat mellé áll és együtt toljuk majd az együttes szekerét.  Mindössze három forduló után azonban kiderült, hogy naivak voltunk. Nagyon elkeserítő ezt a helyzetet tudomásul venni, hiszen igen sokan önzetlenül vettek részt az alakulás folyamatában. Örömteli volt megtapasztalni a kezdeti sikereket, amit senki sem várt, de ez a fantasztikus közösség mégis képes volt elérni. A kialakult helyzetet megdöbbenéssel fogadtunk, és természetesen ez rá is nyomta a bélyegét az Üllő elleni találkozóra, de rendkívül tiszta lelkiismerettel, emelt fővel és még erősebben megyünk tovább a megkezdett úton.  

Bővebben: NŐI KÉZI: ÜLLŐ - MAGLÓDI TC 31 - 21

aCZTCZuKm3fX6mhr00gSALbQ3i0bOcNqL49KeoJT___responsive_762_567.jpg

Partnereink