RAJTRA KÉSZ A KETTES CSAPAT

Első számú csapatunk után most vasárnap a kettes, vagyis tartalék együttesünk is megkezdi szereplését a megyei negyedik vonalban. Sportegyesületünk életében már többször előfordult, hogy két gárdát indítottunk a megyei versenyrendszerben, legutóbb 2004-2011 között szoríthattunk a maglódi „fakó” brigádnak. Az akkori együttes hét évad alatt négyszer is odaért a dobogóra és annak minden fokára állhatott. Reméljük a Balogh Sándor kezei alatt formálódó együttes is hasonlóan sikeres esztendők elé néz, segíti a játékosok fejlődését és az első csapatba való jutásukat! A csapat vasárnap 17 órakor, hazai pályán, a Csobánka kezdi meg szereplését. Első csapatunk tápiószentmártoni mérkőzése mellett még két idegenbeli találkozónk lesz a következő napokban. Háromnegyed pályás U14-es csapatunk Csillaghegyen a Mészöly ellen, míg az öregfiúk hétfőn este Dányban kezdik meg őszi szezonjukat.

Alább a tartalék csapat edzőjével, Balogh Sándorral készített interjúnkat olvashatják.

Mikor jött az ötlet, hogy tartalékgárdát indítson egyesületünk?

Az elmúlt pár évben rendre téma volt, hogy érdemes lenne egy tartalékcsapatot indítani annak érdekében, hogy a felnőtt futball kapujához közeledő fiatalokkal minél előbb megismertessük a felnőtt labdarúgás világát. Köztudott, hogy az utánpótlás és a felnőtt futball között óriási a szakadék. A tartalékcsapat azt a célt fogja szolgálni, hogy minél többet játszanak és tapasztaljanak a gyerekek, továbbá lehetősége legyen visszatérni azoknak is, akik egy-két éven belül öregedtek ki az utánpótlásunkból.

 

 

Kik alkotják majd az együttes keretét?

A keretet leginkább utánpótláskorú (U19) játékosok fogják alkotni, de pályára fog lépni néhány ,,rutinos róka" is, hogy segítsék az ifjoncok felzárkóztatását, illetve stabilitást adjanak a csapatnak.

 

 

Okozhat-e fejtörést az, hogy a csapat egy része az U19-es együttesben is számításba van véve?

Nem gondolnám, hogy problémát fog okozni, legalább is a felkészülés alatt nem voltak létszámproblémáink egyik csapatnál se. Elég bő keretünk van és többen játszhatnak még az U19-ben is, illetve alulról is kérhetünk támogatást az U16-os korosztálytól.

 

 

Az ellenfelek tudatában milyen céllal vágunk neki a bajnokságnak?

Biztos vagyok benne, hogy jó csapatokkal és jobbnál jobb játékosokkal fogunk találkozni a pályán, akiktől sokat tanulhatunk. Tisztelni fogjuk az ellenfeleinket. Nekünk az a legfontosabb, hogy minél több játékinformációval gazdagodjanak a fiatalok, és mint már mondtam, tapasztalatszerzés a célunk. Egyáltalán nem elvárás, hogy bajnokságot nyerjünk, de, ha meg lehet nyerni, akkor miért is ne tennénk.

 

U1416MTCnevvel.jpg

Partnereink