BÜNTETŐKKEL SIKERÜLT TOVÁBBJUTNUNK A KUPÁBAN

Döntetlenekben már jók vagyunk ebben a szezonban, már csak a győzelem kellene, de az most a kupában sem jött össze. Szerencsére a büntetőket jobban rúgtuk mint ellenfelünk, így egy erőnyerés, és egy elmaradt találkozó után végre a pályán is tovább tudtunk jutni. A Ráckeve elleni bajnokihoz képest nyolc helyen változtatott Rakita Gábor edző a Pécel elleni összecsapás alkalmával. A felforgatott csapat mégsem tudott váratlant húzni az első félidőben, ami után egy gólos hátrányba kerültünk. Szünet után a cseréknek is köszönhetően némileg több veszélyt jelentettünk, majd a 81. percben Fekete Roland révén sikerült egyenlítenünk is, így a büntetőkre maradt a döntés. Részünkről Posta Norman kihagyta lehetőségét, míg Dallos László, Papp Richárd, Halász Balázs és Kolozsvári László értékesítette azt. A másik oldalon egy próbálkozást Melegh Bende hárított, egyet pedig elhibáztak a péceliek, így mi jutottunk a legjobb tizenhat együttes közé.

Pest Vármegyei Kupa, 3. forduló:

MAGLÓD-HELLOPARKS - PÉCELI SSE 1 - 1 (0 - 1)

Maglód, 70 néző, jv: Kamal N. (Bíró Zs., Kiss B.)

gól: Fekete R. ill. Dévényi B.

sárga lap: Posta N.

Maglódi TC: Melegh B. - Havasi L. (Dallos L. 46p), Kristóf L., Halász B., Posta N. (Kertész Z. 63p) - Buzás P. (Papp R. 56p), Ivancsó D., Tóth G., Szalai M., Nosztrai R. (Fekete R. 50p) - Bujdosó D. (Kolozsvári L. 61p) edző: Rakita Gábor

Pécel: Palotai J. - Dicső Z., Kralicsek B., Csővári Gy. (Holbis M. 85p), Dévényi B., Burián B. (Burián N. 71p), Marsl Z., Sik Zs. (Győrfi D. 74p), Varga B. (Vándor D. 61p), Barczi L., Radnai Gy. (Balatoni M. 57p) edző: Sík Patrik

Read More

Rakita Gábor (edző, Maglódi TC): Voltak helyzetek, jó kapusteljesítmények, született két gól, végül büntetők döntöttek. Igazi kupameccset játszott a két együttes. Gratulálok a csapatnak a továbbjutáshoz!

U14masodik.jpg

Partnereink