U21

UP EREDMÉNYEK: MÁR AZ U15 SEM PONTATLAN

A négy gólt szerző Kovács Bálint (képünkön) vezérletével U15-ös serdülőkorosztályunk megszerezte első pontját a bajnokságban.  A veretlen gödöllői együttes ellen a találkozó vége előtt hét perccel még kettő góllal vezettünk, ám a mérkőzés hajrájában, számunkra szerencsétlen szitációkat követően végül döntetlenre mentették az összecsapást.  U17-es együttesünk mérkőzése elmaradt, mert a vendég aszódi csapat halasztást kért, míg az U19 és az U13 nagyarányú vereséget szenvedett soros riválisával szemben.

Bővebben: UP EREDMÉNYEK: MÁR AZ U15 SEM PONTATLAN

UP: MEGSZEREZTE ELSŐ GYŐZELMÉT AZ U19

Hosszú idő után újra győzelemnek örülhetett U19-es együttesünk. Váczi Zoltán játékosai igen jól kezdték a találkozót az Alsónémedi elleni találkozót. Mondhatnánk, hogy nem tréfáltak, de igen: Tréfa János az első hat percben kétszer is beköszönt a vendég kapuba. A folytatásban kicsit elkényelmeskedő játék következett a részünkről, ami a vendégek egy góllal és egy kihagyott büntetővel honoráltak. A második félidőben már újra a mi csapatunk dominált, így Petri Norbert és Teiner Gergő góljaival végül 4-1-re nyerni tudtunk.

U15-ös együttesünk sokkal összeszedettebb teljesítménnyel rukkolt elő, mint a Sülysáp ellen, és bár most is kikaptak négy góllal, de a helyzeteket tekintve jóval szorosabb is lehetett volna végeredmény.

U17-es korosztályunk most szerdán játszotta soron következő bajnokiját, ahol zsinórban negyedik győzelmét aratta. Most az egyik legerősebb riválisát, a Veresegyház csapatát sikerült legyőznie.

Bővebben: UP: MEGSZEREZTE ELSŐ GYŐZELMÉT AZ U19

UP EREDMÉNYEK: ÚJABB U17 GYŐZELEM ÉS U19 KUDARC

Nehezen indult be a henger Borsos Gábor csapatánál a hétvégi, Isaszeg elleni találkozó, de többek közt Farkas Barnabás négy góljának is köszönhetően végül 12-1-es győzelmet arattak és a tabella élére álltak. Amilyen jól sikerült az U17 bajnoki rajtja, olyan rosszul az U19-é. Előbbi eddig minden találkozóján nyerni tudott, míg utóbbi csak keresi önmagát, most éppen Kiskunlacházán maradtak alul a Pereggel szemben. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy Váczi Zoltán legénysége hiába erősített a nyáron, a felnőtt létszámhiánya miatt folyamatosan segíteniük kell játékosokkal az első csapatot.

Az U13 és az U15 elhalasztotta hétvégi mérkőzését.

Bővebben: UP EREDMÉNYEK: ÚJABB U17 GYŐZELEM ÉS U19 KUDARC

UP EREDMÉNYEK: KÉT SÚLYOS VERESÉG, EGY GYŐZELEM

Sajnos nem sikerült jól U15-ös együttesünk bemutatkozása. Első nagypályás mérkőzésüket a jó erőkből álló Sülysápi Gyerekfoci ellen játszották és kaptak ki nagy különbséggel. Vereséggel folytatta U19-es gárdánk is, amely most az Ráckeve ellen nem tudott maradandót alkotni. Egyetlen sikerünket az U17-es szállították, akik a Mogyoród ellen tudtak nyerni magabiztosan és két győzelmüknek köszönhetően a második helyen állnak a tabellán.

Bővebben: UP EREDMÉNYEK: KÉT SÚLYOS VERESÉG, EGY GYŐZELEM

UP EREDMÉNYEK: NYERT AZ U17 ÉS AZ U13

Hétvégén megkezdődtek az utánpótlás pontvadászatok, és az első fordulóban négy korosztályunkból három pályára is lépett, míg az U15 szabadnapos volt.

Szombaton az U17 a Kerepes gárdáját fogadta és a három gólt szerző Bertalan Hunor vezetésével magabiztos 6-1-es győzelmet arattunk. A találkozón Dobó-Kocsis Márkon kívül betalált az ecseri csapatból érkező Holkó Márk Miklós és Molnár Hunor is. Az U13-as korosztálynak nem csak egyszerű első forduló volt, hanem debütálás a pontvadászatokban, hiszen a gyerekek nagy részének az első b

ajnoki megmérettetése volt. Ennek ellenére nem mondhatjuk, hogy lámpalázasak lettek volna, hiszen a Sülysápi Gyerekfoci 7-2-re múlták felül. Itt Fodor Dominik szerzett klasszikus mesterhármast, de mellette betalált még Gyurina László, Béres Gergő, Valló Patrik és Kiss Karsa is. Negyvenöt percig úgy tűnt az U19 is győzelemmel debütál, hiszen Vida Zoltán és Fekete Dániel góljával 2-1-re vezettek a félidőben Üllőn. A második játékrészben azonban érthetetlen összeomlás következett, kiállítással, majd simának mondható 6-2-es verséggel.

Mindeközben Gyömrőn U9-es csapatunk a harmadik helyen végzett az erős mezőny felvonultató Szezonnyitó kupán.

Bővebben: UP EREDMÉNYEK: NYERT AZ U17 ÉS AZ U13

U7_2022.jpg

Partnereink