U21

UP EREDMÉNYEK: NEM JUTOTT MOST SIKERÉLMÉNY

Az elmúlt egy hétben négy mérkőzést is játszottak utánpótlás korosztályaink, de sajnos minden alkalommal pont nélkül maradtunk. Legközelebb az U19 állt a győzelemhez, de az Alsónémedi ellen vívott találkozó igen szerencsétlenül alakult. Sokáig vezettünk, de az utolsó percek fordítani tudtak a hazaiak. Az U17 rangadót bukott a Veresegyház együttese ellen, ahogy U15 is a legutóbb lejátszott két mérkőzésén. Az U13 Gyál elleni találkozója elmaradt miután a vendégek a vírusra hivatkozva lemondták az összecsapást.

Bővebben: UP EREDMÉNYEK: NEM JUTOTT MOST SIKERÉLMÉNY

UP EREDMÉNYEK: BRAVÚROS U19 GYŐZELEM

Két mérkőzésen két győzelmet könyvelhettünk el a múlt héten. Szerdán U15-ös együttesünk az Astra-Üllő együttesét múlta felül meggyőző különbséggel, majd vasárnap, a Kántor Krisztián vezette U19-es gárdánknak sikerült a három pontot bezsebelnie. Utóbbi győzelem nem csak azért nagy fegyvertény, mert a rivális Pereg dobogós álmokat szövöget, hanem azért is, mert ősszel még öt góllal jobbnak bizonyult nálunk ellenfelünk. A Kiskunlacháza elleni 4-3-as sikerből Csongrádi Kevin (képünkön) három gólla vette ki a részét.

Bővebben: UP EREDMÉNYEK: BRAVÚROS U19 GYŐZELEM

UP EREDMÉNYEK: NÉGY MECCS, HAT PONT

Az elmúlt egy hétben mindössze egy hétvégi talákozót játszott utánpótlásunk, három esetben viszont hétközben találkoztunk soros ellenfelünkkel. U15-ös és U19-es együttesünk esetében megbosszulta magát a sok kihagyott helyzet. Mindkét korosztályunk dominált a mérkőzés elején, de a fölényt gólokban számszerűsíteni nem sikerült, így mindkétszer vereség lett a játék végkimenetele. Az U13 szoros találkozón, Fodor Dominik hajrában szerzett góljával tudott 1-0-ra nyerni Sülysápon, míg az U17 nem tréfálkozott április elsején, és 26 gólt (!) rámolt be az Aszód kapujába. Az említett mérkőzésen Farkas Barnabás (képen) tizenháromszor is eredményes tudott lenni.

Bővebben: UP EREDMÉNYEK: NÉGY MECCS, HAT PONT

UP EREDMÉNYEK: EGY GYŐZELEM, KÉT VERESÉG

fotó: Üllő SE facebook

Győztes szezonkezdet után szoros vereséget szenvedett U19-es és tartalékos U15-ös együttesünk, viszont első idei bajnokiát megnyerte az U17. Kántor Krisztián tanítványai a középmezőnyhöz igyekeznek felzárkózni. A Baranyai Pál vezette U15 a felső-házi rájátszásra hajt, míg Borsos Gábor és az U17 a dobogót tűzte ki célul.

Bővebben: UP EREDMÉNYEK: EGY GYŐZELEM, KÉT VERESÉG

UP EREDMÉNYEK: ÚJRA GYŐZÖTT AZ U19

Sikerrel vette első tavaszi akadályát U15 és U19-es korosztályunk. A Baranyai Pál vezette serdülő együttesünk - döcögős játékkal - a Dány vendégeként aratott 2-1-es győzelmet, míg ifjúsági együttesünk hazai pályán, kétgólos hátrányból felállva tudott 3-2-re nyerni. Ezen a héten U17-es csapatunk is megkezdi a bajnoki küzdelmeket.

Bővebben: UP EREDMÉNYEK: ÚJRA GYŐZÖTT AZ U19

U212015.jpg

Partnereink