UP EREDMÉNYEK: EGY DÖNTETLENNEL ÉS EGY VERESÉGGEL ZÁRTUNK

A kormány hérfői döntése értelmében ismét felfüggesztésre kerültek a különböző sportágak amatőr pontvadászatai, így a megyei labdarúgó bajnokságok is. Szombaton még pályára lépett a felnőtt, majd vasárnap az U19 és az U13-as csapataink szerepeltek utoljára. Előbbi ugyan kikapott Örkényben, viszont az elmúlt hetek javuló teljesítménye alapján joggal bízhattunk abban, hogy a közvetlen előttünk álló Bugyi együttese ellen sikerrel zártuk volna a szezont. Ez a találkozó viszont valószínűleg tavaszra marad, ahogyan a felnőtt öt, az U17 és U15 kettő-kettő mérkőzése. Egyedül az U13 játszotta le összes mérkőzését, amely most hétvégén Vecsésen végzett 3-3-ra.

U19-es bajnokság, Déli csoport, 10. forduló:

ÖRKÉNY - MAGLÓDI TC 3 - 2 (1 - 1)
Örkény, jv: Dienes T. (Szeifert D.)

gól: Kis B., Lala Z., Filyó R. ill. Fekete D. (11-esből), Teiner G.

sárga lap: Oláh Zs., Móricz G. ill. Rétlaki K.

Maglódi TC: Nyilas L. - Fekete D., Rétlaki K. (Vadon B. 46p), Morocz I. (Mikó B. 75p), Bertalan H., Teiner G., Skultéty D., Vida Z., Papellás P. (Fülöp A. 87p), Szabó K.,  Csongrádi K.

Kántor Krisztián (edző, Maglódi TC): Az első félidőt jól kezdtük, korán vezetést szereztünk, de a fiúk az előny tudatában sem álltak le, helyzeteink alapján eldönthettük volna a mérkőzést. Sajnos ez nem sikerült, ráadásul a szünet előtt egy kontra után az ellenfél egyenlíteni tudott. Második félidőben a hazaiak megszerezték vezetést, amire még tudtunk válaszolni, ám a következőre találatukra már sajnos nem, pedig végig meccsben voltunk. Erős ellenféllel szemben is helytálltak a fiúk, legalább egy pontot megérdemeltek volna.

---

U13-as bajnokság, Déli csoport, 4. fordulóból halasztott mérkőzésen:

VECSÉS - MAGLÓDI TC 3 - 3 (1 - 0)

Vecsés, jv: Kun A. (Fazekas A.)

gól: Hrabovszky G. 2, Kiss Á. ill. Fodor D. 3

sárga lap: Nagy Á.

Maglódi TC: Nagy Zs. - Nagy Á., Ochtinszki T., Nagy B., Marton B., Gyorgyovics Z., Fodor D., Fekete Cs., Kiss K. cserék: Szénási B., Németh L., Valló P., Szigeti B., Molnár E., Molnár Cs., Teplán Á.

Borsos Gábor (edző, Maglódi TC): Tipikus döntetlenszagú meccs volt. Míg első félidőben nagyon sokszor lassúak és körülményesek voltunk, addig a második félidőben agresszívak, gyorsak, pontosabbak. Kiváló színvonalú meccsünk volt, ahol mi is nyerhettünk volna, de akár az ellenfél is. Ki kell emelnem Nagy Zsombort, akinek óriási bravúrjai voltak a meccsen, illetve Szigeti Bencét, aki korát meghazudtolóan focizott, de mindenkire nagyon büszke voltam, mindenki megérdemli a dicséretet. Összességében erről a félévről csak pozitívan tudok nyilatkozni, voltunk nagyon lent, nagyon fent, de mindenből tanultunk és tudtunk fejlődni. Szuper fél év volt.

U15maglod.jpg

Partnereink