U21

U19: MINDEN ESZKÖZT BEVETETT A TURA

Hosszú idő után újra vereséget szenvedett U19-es együttesünk, mégpedig az eddig közvetlen mögöttünk álló turai csapat otthonában. Sajnos a mérkőzésre csak egy játékvezetőt tudod delegálni a szövetség és ezt ki is használni a hazai csapat. Ők is tudták, hogy nagyon egyszerűcske játékuk, nem lehet célravezető, így mind a "szurkolók" mind a játékosok a megfélemlítés eszközével éltek a játékvezető, játékosaink és a stábtagjaink irányába. Ezután honlapjukon minket neveztek "arrogánsnak" csak azért, mert nem kívántunk behódolni akaratuknak. Csapatunk becsülettel küzdött és a kívülről jött, játékvezetői döntéseket befolyásoló nyomást tehetetlenül szemlélve végül kikaptunk a Fortuna kezét erősen markoló hazai gárdától. Noha még mindig feljutó helyen állunk, mi a tudásunk alapján szeretnénk feljutni az első osztályba. Ha ehhez kevés a játékunk, akkor inkább vállaljuk büszkén a másodosztályt mintsem a megfélemlítés és alattomosság páncélja mögé bújva "vitézkedjünk" a legjobbak között.

Bővebben: U19: MINDEN ESZKÖZT BEVETETT A TURA

U19: HÁROM MECCS UTÁN VERETLENÜL ÁLLUNK A FELSŐHÁZBAN

Az elmúlt években U19-es korosztályban sajnos nem tudtunk maradandó alkotni. Lelkes játékosaink becsülettel küzdöttek, de mindez eredményességgel nem párosult. Idén viszont Balogh Sándor edző kezei alatt olyan csapat formálodott, amely eddig minden várakozásunkat felülmúlta. Az eddig lejátszott nyolc találkozójuk közül mindössze az elsőt veszítették el, a következő hét mérkőzésen ellenben 19 pontot gyűjtöttek úgy, hogy közben 36-7-es gólkülönbséget produkáltak. A felsőházban veretlenül állunk az első helyen, ami után már mégnagyobbat szeretnénk álmodni, vagyis a 79 induló csapat közül a legjobb 8 közé, tehát az első osztályba szeretnénk jutni! 

Bővebben: U19: HÁROM MECCS UTÁN VERETLENÜL ÁLLUNK A FELSŐHÁZBAN

UTÁNPÓTLÁS: VEGYES EREDMÉNYEKKEL KEZDTÜK A RÁJÁTSZÁST

A rájátszás küzdelmeivel folytatódtak az utánpótlás bajnokságok az elmúlt hétvégén. Mint korábban megírtuk, U19-es és U13 csapatunk a felsőházban, míg U16 a középházban próbál minél jobb eredményeket elérni. Utóbbinak már sikerült is, hiszen a Kerepes ellen meggyőző fölénnyel sikerült győzniük. A három pont megszerzésére az U19-nek is igen nagy esély mutatkozott Kistarcsán, de a számtalan kihagyott ziccerünk sajnos megbosszulta magát, és végül meg kellett elégednünk egy ponttal. Az U13 számára az egész mezőny egyik legerősebb csapata, az alapszakaszban négy meccsen 68 gólt rúgó Vecsés ellen kellett bizonyítania. A fizikai fölény miatt kicsit megilletődött játékosaink az első percekben három gólos hátrányba kerültek, ami után ugyan felbátorodtak, de különbségen csökkenteni már sajnos nem tudtak.

Bővebben: UTÁNPÓTLÁS: VEGYES EREDMÉNYEKKEL KEZDTÜK A RÁJÁTSZÁST

KÉT CSAPATUNK A FELSŐHÁZBAN, EGY A KÖZÉPSŐBEN FOLYTATHATJA

Az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága ebben a szezonban az erőviszonyok kiegyenlítése érdekében új szisztéma szerint bonyolítja le az utánpótlás bajnokságokat. Mindhárom korosztályunk esetében sikeresnek mondható az alapszakaszon vagyunk túl, hiszen minden csapatunk egyetlen vereséggel a második helyen zárt. Az U19 és az U13 hatcsoportos mezőnyben tette így a felsőházba kapott besorolást, míg az U16 négy csapatos csoportban játszott, így ők a középházban folytathatják.

A rájátszás mérkőzésit még ősszel lejátsszák a csapatok, mely után kialakul a bajnokságok végleges tavaszi beosztása, ahol négy osztályra osztják a csapatokat.

Bővebben: KÉT CSAPATUNK A FELSŐHÁZBAN, EGY A KÖZÉPSŐBEN FOLYTATHATJA

U19: KIÜTÖTTÜK A KŐBÁNYÁT, MAJD RANGADÓT NYERTÜNK

Két győzelemmel zárta az alapszakaszt ifjúsági együttesünk. Csütörtökön a Kőbányáért Egyesület ellen 14 gólt rúgva hangoltak a fiúk a veretlen Pécel II. elleni rangadóra, amin végül 3-1-es diadalt arattak. Balogh Sándor fiainak huszáros hajrája azt is jelenti, hogy keresztbeveréseknek köszönhetően a második helyen végeztünk, ami igen nagy esélyt jelent felsőházi rájátszásra, de ez függ a többi csoport végeredményétől is.

Bővebben: U19: KIÜTÖTTÜK A KŐBÁNYÁT, MAJD RANGADÓT NYERTÜNK

U7_2022.jpg

Partnereink