Felnőtt

MAGLÓD-HELLOPARKS - RÁCKEVE 1 - 1

Egyenlő erők feszültek egymásnak ma délután a Kertész Károly stadionban, melynek a végén igazságos pontosztozkodás született. Az első félidő sokáig eseménytelenül telt, majd a 33. percben Nahóczky ziccerét hárítani tudta a vendégek kapusa, korábbi futsal kapusunk, Matus Tamás. Sajnos néhány perc múlva két veszélyes szögletet végeztek a ráckeveiek, melyből a másodikat gólra is váltották, így egy gólos hátrányban várhattuk a második félidei folytatást. Szünet után szerencsére meg tudott újulni csapatunk, ami három perc múltán góllá is érett. Dallos László labdáját Nahóczky lőtte kis tologatás után a vendégek hálójába. Együttesünk jobb teljesítményt nyújtott a második negyvenöt percben, talán a három pont megszerzésére is lehetett volna esélyünk, de Nahóczky Balázs második sárga lapos kiállítása kicsit megfogta csapatunkat. Helyzetünk akadt így is, hiszen Buzás Patrik közvetlen közelről Matus kezébe fejelt egy beadást, viszont örülhettünk végül a döntetlennek is, mert a hosszabítás perceiben egy vendég próbálkozást követően a kapufa segített ki minket. Továbbra is várnunk kell az új évad első bajnoki győzelmére, viszont a 2022. október 15-e óta tartó hazai veretlenségünket továbbra is őrizzük. Most két hazai találkozó következik. Szerdán a Pécelt fogadjuk a kupában, majd szombaton a Felsőpakony együttesét látjuk vendégül.

Bővebben: MAGLÓD-HELLOPARKS - RÁCKEVE 1 - 1

ARANYSZARVAS SE - MAGLÓD-HELLOPARKS 5 - 2

Szombat délután két, az előző bajnokságban ezüstérmes gárda csapott össze Tápiószentmártonban. Együttesünk ragyogóan kezdte a találkozót. Lendületesen, agilisan játszottunk, többször zavarba hoztuk a hazai védelmet, amelyből sok labdát szereztünk és több ígéretes támadást vezettünk. Az ivószünet után némileg ritmust veszítettünk, de Nosztrai Roland góljával mégis vezetést tudtunk szerezni. A szünetben kényszerű cserét kellett végrehajtania Rakita Gábor edzőnek, ami nem a legjobban sült el számunkra. Hét perc alatt leromboltuk mindazt, amit az első félidőben felépítettünk és hátrányba kerültünk. Sajnos nem sikerült újra felpörögnünk, hibát hibára halmoztunk, összehoztunk két büntetőt és bár Bujdosó révén még egyszer betaláltunk, de a 92. percben Szabó megadta a kegyelemdöfést. Egyértelmű, hogy a két csapat között nincs ekkora különbség, de a szünet után mutatott pocsék játékunk után most megérdemelt vereséget szenvedtünk.

Bővebben: ARANYSZARVAS SE - MAGLÓD-HELLOPARKS 5 - 2

RAJTRA KÉSZ A KETTES CSAPAT

Első számú csapatunk után most vasárnap a kettes, vagyis tartalék együttesünk is megkezdi szereplését a megyei negyedik vonalban. Sportegyesületünk életében már többször előfordult, hogy két gárdát indítottunk a megyei versenyrendszerben, legutóbb 2004-2011 között szoríthattunk a maglódi „fakó” brigádnak. Az akkori együttes hét évad alatt négyszer is odaért a dobogóra és annak minden fokára állhatott. Reméljük a Balogh Sándor kezei alatt formálódó együttes is hasonlóan sikeres esztendők elé néz, segíti a játékosok fejlődését és az első csapatba való jutásukat! A csapat vasárnap 17 órakor, hazai pályán, a Csobánka kezdi meg szereplését. Első csapatunk tápiószentmártoni mérkőzése mellett még két idegenbeli találkozónk lesz a következő napokban. Háromnegyed pályás U14-es csapatunk Csillaghegyen a Mészöly ellen, míg az öregfiúk hétfőn este Dányban kezdik meg őszi szezonjukat.

Alább a tartalék csapat edzőjével, Balogh Sándorral készített interjúnkat olvashatják.

Bővebben: RAJTRA KÉSZ A KETTES CSAPAT

MAGLÓD-HELLOPARKS - SZÁZHALOMBATTA 3 - 3

Az új szezon első fordulójában rekkenő hőségben fogadta csapatunk a Százhalombatta együttesét. A küzdelmes és fordulatos találkozón mindkét együttesnek voltak jobb periódusai mely után igazságosnak mondható döntetlen született. Beigazolódott, amit eddig is sejtettünk, hogy ebben a csoportban jóval erősebb csapatokkal fogunk majd találkozni, mint az északiban. Mostani ellenfelünk fizikálisan fölénk nőtt, lendületes és veszélyes támadásokat vezetett és kegyetlenül kihasználta védelmi megingásainkat. Az ellenük elért döntetlen értékesnek mondható, bár úgy hogy két góllal is vezettünk mindenképpen bosszantó a pontvesztés, főleg úgy ellenfelünk egy perc alatt két gólt lőve egyenlített, majd a találkozó hajrájában kis szerencsével a győzelmet is megszerezhettük volna.

Bővebben: MAGLÓD-HELLOPARKS - SZÁZHALOMBATTA 3 - 3

VASÁRNAP ÚTJÁRA INDUL A LABDA

undefined

Nem a legideálisabb felkészülésen van túl első számú felnőtt csapatunk, amely most vasárnap a Százhalombatta elleni találkozóval kezdi meg az új évadot. Az előző bajnokságot a másodosztály északi csoportjának második helyén zártuk, az újat – némileg váratlanul - már a déliben kezdjük, közte egy ideig arra is volt esély, hogy megyei élvonalban indulhatunk. Edzőmérkőzéseink felemásan sikerültek, a bajnoki főpróba pedig a Pilis előrehozott bajnoki találkozója miatt végül elmaradt. Egy játékos távozott, négy ideiglenesen szünetelteti a pályafutását, míg hat játékos érkezett csapatunkhoz. Mellette idén újjáalakult tartalék csapatunk is segítség lehet a keret kialakításánál. Az elmúlt időszak tapasztalatairól és a várakozásokról Rakita Gábor edzőt kérdeztük.

Bővebben: VASÁRNAP ÚTJÁRA INDUL A LABDA

U212015.jpg

Partnereink