Felnőtt

CSÖMÖR - MAGLÓD-HELLOPARKS 2 - 1

Hétközi, tavaszi első fordulóból pótolt találkozót játszottunk szerda este Csömörön. Miután közvetlen riválisok is vagyunk a tabellán a mérkőzés végkimenete a bronzéremről is dönthet és mint kiderült, vereségünk miatt mi kerültünk lépéshátrányba. Ellenfelünk ragyogó tavaszt tudhat maga mögött, de az ellenünk mutatott játékával nem bizonyította. Mondhatjuk, hogy sokkal jobban játszottunk náluk, a vezetést is megszereztük, sokáig úgy tűnt, hogy nem forog veszélyben a győzelmünk, majd jött két kapitális hiba a kapuban, ami végzetesnek bizonyult. Nehezen viselték a játékosok vereség tényét, hiszen mindenki úgy érezte, hogy jobbak voltunk a mezőnyben, de ezért most nem adtak pontot. A dobogóról még nem kell lemondanunk, de tény, hogy így sokkal nehezebb lesz.

Bővebben: CSÖMÖR - MAGLÓD-HELLOPARKS 2 - 1

MOGYORÓD - MAGLÓD-HELLOPARKS 2 - 3

A Pomáz ellen megszerzett idegenbeli pontszerzést követően a sereghajtó Mogyoród FC otthonában végre a hőn áhított győzelem is összejött. Örömünk nem lehet felhőtlen, hiszen a játékunk igen nyögvenyelősre sikeredett. Két pozitívum, hogy hátrányból felállva fordítani tudtunk és ismét egy tehetséges fiatal, Földváry Viktor Attila (korábbi játékosunk, Földváry Attila fia) mutatkozhatott be az első csapatban. Most szerdán "hatpontos"' találkozót vívunk a Csömör vendégeként, ahol a harmadik hely megtartásához jóval élesebb teljesítményre lesz szükség a részünkről.

Bővebben: MOGYORÓD - MAGLÓD-HELLOPARKS 2 - 3

POMÁZ - MAGLÓD-HELLOPARKS 1 - 1

Megtört a jég! Hat sikertelenül megvívott idegenbeli találkozó után, a jó erőkből álló, közvetlen riválissá vált Pomáz otthonában sikerült végre pontot, igen értékes pontot szerezni.

Bővebben: POMÁZ - MAGLÓD-HELLOPARKS 1 - 1

MAGLÓD-HELLOPARKS-VALKÓ 5 - 0

Mondhatnánk, hogy csak a szokásos... Hazai pálya, tehát magabiztos, nagyarányú győzelem. Soros ellenfelünk az a Valkó volt, amely ellen az utolsó idegenbeli győzelmünket (0-8) arattuk ebben a bajnokságban. Azóta sem sikerült vendégségben a pontszerzés. Reméljük ismét ők lesznek a vízválasztók és jövő hétvégén, az egyébként igen masszív Pomáz vendégeként újra győzelemnek örülhetünk majd!

Bővebben: MAGLÓD-HELLOPARKS-VALKÓ 5 - 0

PERBÁL-MAGLÓD-HELLOPARKS 5-1

Míg az ősszel rangadónak volt titulálható a Perbál elleni találkozónk, mostanra, tetemes hátrányunkat figyelembe véve már a pontszerzés is bravúr számba ment volna a részünkről. A szándék megvolt, szerettünk is volna meglepetést okozni, jól is kezdtük a találkozót, de a kínálkozó helyzeteket, ziccereket kihagytuk az első húsz percben, amit aztán kegyetlenül büntetett a hazai csapat. Félóra elteltével már csak egy csapat volt a pályán és a végül kiütéses vereséget szenvedtünk.

Bővebben: PERBÁL-MAGLÓD-HELLOPARKS 5-1

U7_2022.jpg

Partnereink