U21

U19: NEM TUDTUNK FELTÖRNI A KISMAROSI RETESZT

Nagyon jól indult a bajnokság ifjúsági csapatunk számára, dobogós reményeink is lettek, ám az elmúlt pár mérkőzésen nem sikerült úgy gyűjtögetnünk a pontokat, ahogy szerettük volna. Kedden Kismaroson pótoltunk bajnokit, ahol ugyan mi futballoztunk szebben, de a Kismaros eredményesebben, így 3-1-es vereséget szenvedtünk.

Bővebben: U19: NEM TUDTUNK FELTÖRNI A KISMAROSI RETESZT

U19: HÁROMGÓLOS HÁTRÁNYBÓL SZEREZTÜNK PONTOT

Elmúlt hétvégén a közvetlen rivális Taksony együttesét fogadta ifjúsági csapatunk, amelyet idegenben már legyőzött néhány héttel ezelőtt. Most nem alakult jól a találkozó eleje, hiszen az első félidőben háromgólos előnyre tettek szert a vendégek. A folytatás viszont parádésra sikeredett, melynek vége pontszerzés lett. Akár a győzelem is meglehetett volna, de Osvalda Gábor gólját a játékvezető érvénytelenítette, egy véleményes szabálytalanság miatt. A csapat helytállása így is példaértékű, nagy gratuláció jár nekik.

Bővebben: U19: HÁROMGÓLOS HÁTRÁNYBÓL SZEREZTÜNK PONTOT

U19: IDEGENBEN IS LEGYŐZTÜK AZ ÖRKÉNYT

Az első gólt szerző Ernhöffer Marcell tartja karjaiban a második találatot jegyző Szalai Milánt

Majdnem három hét szünet után tudott újra mérkőzést játszani U19-es csapatunk. Mindössze egy cserével felálló együttesünk a második félidőben szerzett két góljának köszönhetően tudta legyőzni riválisát és így három nyeretlenül megvívott találkozó után lépett újra a győzelem ösvényére.

Bővebben: U19: IDEGENBEN IS LEGYŐZTÜK AZ ÖRKÉNYT

U19: NYERETLEN MECCSEK

Jó tavaszi rajtot követően, úgy tűnik hullámvölgybe került csapatunk. A törökbálinti fiaskó után az Isaszeg együttese ellen döntetlent játszottunk, majd Nagykátán kaptunk ki 4-2-re. Búslakodnunk nem kell, hiszen messze van még a bajnokság vége, Balogh Sándor edzőnek van még ideje felrázni a csapatot.

Bővebben: U19: NYERETLEN MECCSEK

U19: TÖRÖKBÁLINTBAN JÖTT AZ ELSŐ VERESÉG

Az Isaszeg elleni elhalasztott találkozó miatt két hét szünetet követően lépett pályára U19-es gárdánk, amely újra erős riválissal, a Törökbálinttal találkozott. Kiélezett küzdelemre volt kilátás, végül mégis négygólos hazai sikerrel zárult a tízgólos találkozó.

Bővebben: U19: TÖRÖKBÁLINTBAN JÖTT AZ ELSŐ VERESÉG

További cikkeink...

  1. U19: BRAVÚRGYŐZELEM TAKSONYBAN
U14farsang.jpg

Partnereink