következő forduló

A HÉTVÉGE PROGRAMJA (MAGLÓDI TC - KOZÁRMISLENY):

Három hónapnyi szünet után ismét bajnoki mérkőzést vívnak csapataink. A nyeretlen őszi szezont követően felnőtt csapatunk egyérlemű célja, hogy tavasszal megszerezze első győzelmét ebben a bajnokságban. Utolsó helyzett csapatunknál úgy döntöttek decemberben, hogy edzőváltásra mindenképpen szükség van, így Bajor Tibort Herédi Attila váltotta a kispadon, akinek a segítője korábbi játékosunk, Bozsik korosztályos edzőnk Weisz Tamás lett. Akkor úgy tűnt nagy játékosmozgás is várható, ám ez végül elmaradt. Mint Herédi Attila legutóbbi értékelésében elmondta, mindössze öt játékos, Joó Gergő, Csendom Kristóf, Aranyos Márk, Kiss Krisztián és Gecse Gyula érkezett (sajnos Dencz Dávid leigazolása nem sikerült), míg a távozók listája is igen rövid. Molnár Péter (Voyage), Igrici Dániel (RTK), Sebők Dániel (BVSC) Földi Dániel és Gecse Milán távozott.

Sajnos az első fordulóban mindjárt egy kőkemény ellenféllel a sokáig NB II-es és jelenleg is másodosztályú kerettel rendelkező Kozármislennyel találkozunk, akiktől ősszel 7-2-es vereséget szenvedtünk. Míg mi szerény eredménysorral büszkélkedhetünk a téli felkészülés során, ők megverték az NB I-be igyekvő Vasast és az első osztályban szereplő pécsi alakulatot is, igaz ez nem is csoda, hiszen csak felsőbb osztályból igazoltak játékosokat. Ahogy Herédi Attila a már említett interjúban is nyilatkozta: "Nem fog agyon nyomni minket a tét, hiszen jelen pillanatban a Kozármislenynek van nagyobb veszteni valója. Nyugodtan, türelmesen kell játszanunk, amiből bármi kisülhet... "

Bővebben: A HÉTVÉGE PROGRAMJA (MAGLÓDI TC - KOZÁRMISLENY):

A HÉTVÉGE PROGRAMJA (MAGLÓDI TC-SZENTLŐRINC):

undefined

Az őszi szezon utolsó bajnokiját hazai pályán játszhatjuk. Szombaton a Szentlőrinc csapata lesz a vendégünk, akik ellen talán végre sikerül megszereznünk az első győzelmünket. Az első pár fordulót leszámítva, minden ellenfelünknek egyenrangú ellenfelei voltunk. Nem vagyunk pofozógép, csak valahogy az a fránya győzelem nem akar összejönni! A Vác ellen taktikus játékkal, majdnem meglepetést okoztunk, de az egy gólos vereség is tisztesnek mondható. Most Kardos László kivételével visszajönnek az eltiltott játékosok, így csaknem teljes kerettel eshetünk neki a Baranya megyei város csapatának és megszerezhetjük a három pontot. Ellenfelünk nagyon rapszódikus teljesítményt nyújt. Sokáig a középmezőnyben tanyáztak, de az utóbbi időben kicsit visszaestek. Jelenleg ugyan a 14.-ek, de mindössze három pontnyira vannak a 9. helytől. Még nem találkoztunk velük bajnoki meccsen, már csak a nagy távolság miatt is, de mint a honlapjukról kiderült jártak már nálunk szentlőrinci lakosok. Jó emléket nem őriznek rólunk, és reméljük ez után sem fognak, legalábbis, ami a focit illeti, de megnyugtatásukra jelezném, a vonatközlekedés már sokkal megbízhatóbb...

Bővebben: A HÉTVÉGE PROGRAMJA (MAGLÓDI TC-SZENTLŐRINC):

A HÉTVÉGE PROGRAMJA (VÁC FC - MAGLÓDI TC):

undefined

A több szempontból is fájó ESMTK elleni vereség után a lehető legnagyobb falatot kell letuszkolnunk a torkunkon. Szombaton a nagy múltú, éppen húsz éve magyar bajnokságot nyerő Vác FC vendégei leszünk. Ahogy két évtizede, úgy most is a Csank János készíti fel az együttest az ellenünk megvívandó csatára. Az biztos, hogy a kék-piros gárda nem hogy a tavaly toronymagasan, veretlenül megnyert pest megyei bajnokságból, de még az NB III-ból is kilóg. Az alacsonyabb besorolást a tisztázatlan tulajdoni viszonyokból fakadó jogi következményeknek tudható be, ami miatt 2013-ban az NB II. helyett a megyei I. osztályban kellett indulniuk. Azóta John P Marshall-nak köszönhetően rendeződtek a viszonyok és szinte összehasonlíthatatlanul profibb körülmények között készülnek, mint mi. Mérkőzésről-mérkőzésre érződik rajtuk, hogy a bajnoki címért hajtanak, amihez természetesen az kiemelkedő játékos keret is tartozik. Persze ez a bajnokság erősebb számukra, mint a megyei, amit az ősszel beszedett két vereség is bizonyít, ugyanakkor sokáig két fronton, a bajnokság mellett a kupában is helyt kellett állniuk és így is hat ponttal vezetik a Közép csoportot. Nálunk Bajor Tibor bosszankodhat, hiszen öt meghatározó játékosával nem számolhat. Horváth Martin, Matyó Máté, Molnár Ottó, Kardos László és a besárgult Szirtesi nélkül kell felvennünk a kesztyűt, így akár az általa már jelzett "titkos ászainkban" bízhatunk. Váci részről Pölöskei Péter és Nagy Richárd játékára nem számíthat a vezetőedző. 

Bővebben: A HÉTVÉGE PROGRAMJA (VÁC FC - MAGLÓDI TC):

A HÉTVÉGE PROGRAMJA (MAGLÓDI TC-ESMTK):

undefined

Immár hetek óta azt játszuk, hogy egy bíztató eredmény után reménykedünk, majd csalódunk kell. Aztán egy újabb jó meccs után ismét bizakodhatunk... Most is ezt tesszük. Múlt héten a Tisza Volán vendégeként egy ponttal gazdagodtunk, ami még akkor is jó eredménynek számít, ha találkozó nagy részében emberelőnyben játszottunk. Noha az ESMTK 12 ponttal többet gyűjtött, mint mi, mégis jó eséllyel léphetünk szombaton pályára. Az erzsébetiek ugyan négy győzelemmel kezdték a szezont, viszont az azóta eltelt nyolc fordulóban hozzánk hasonlóan csak öt pontot szereztek. Ez idő alatt a gólkülönbségük 5-14, nekünk 4-9. Nincsenek tehát jó formában, amit talán kihasználhatunk és megszerezhetjük első győzelmünket. Ennyi döntetlen után már kiérdemeltünk egy három pontos diadalt! Bajor Tibor vezetőedző sajnos nem számíthat Bátori Balázs játékára, aki múlt héten begyűjtötte ötödik sárga lapját.

Bővebben: A HÉTVÉGE PROGRAMJA (MAGLÓDI TC-ESMTK):

A HÉTVÉGE PROGRAMJA (SZEOL - MAGLÓDI TC):

undefined

A keserűséggel vett dunaharaszti elleni találkozó után újra hosszú útra kelünk. Az NB III-as újonc SZEOL SC vendégei leszünk, ahol ismét egy masszív, de nem félelmetes csapattal találkozhatunk. Az előző évadban a Csondrád megyei I. osztályt megnyerő, majd osztályozó nélkül feljutó Tisza Volánnak kellett néhány forduló, hogy megszokják az NB 3 légkörét. Három vereséggel kezdték a szezont, de azóta már öt győzelmet is elkönyvelhettek, amiből két értékes diadalt is a magukénak tudhatnak. A harmadik Kozármislenyt és a negyedik REAC-ot egyaránt meg tudták verni, ami igen tekintélyt parancsoló eredmény. Amiben bízhatunk, hogy az elmúlt két fordulóban ismét vesztesen hagyták el a pályát, a Gyula és Monor ellen, így velünk a formájukat tekintve egy kisebb hullámvölgyben találkoznak. Érdekesség, hogy a listavezető Vácon kívül a SZEOL az egyetlen csapat, amely 11 forduló után még nem játszott döntetlent.

Bővebben: A HÉTVÉGE PROGRAMJA (SZEOL - MAGLÓDI TC):

felnottcs220914.jpg

Partnereink