A HÉTVÉGE PROGRAMJA (MAGLÓDI TC-SZENTLŐRINC):

undefined

Az őszi szezon utolsó bajnokiját hazai pályán játszhatjuk. Szombaton a Szentlőrinc csapata lesz a vendégünk, akik ellen talán végre sikerül megszereznünk az első győzelmünket. Az első pár fordulót leszámítva, minden ellenfelünknek egyenrangú ellenfelei voltunk. Nem vagyunk pofozógép, csak valahogy az a fránya győzelem nem akar összejönni! A Vác ellen taktikus játékkal, majdnem meglepetést okoztunk, de az egy gólos vereség is tisztesnek mondható. Most Kardos László kivételével visszajönnek az eltiltott játékosok, így csaknem teljes kerettel eshetünk neki a Baranya megyei város csapatának és megszerezhetjük a három pontot. Ellenfelünk nagyon rapszódikus teljesítményt nyújt. Sokáig a középmezőnyben tanyáztak, de az utóbbi időben kicsit visszaestek. Jelenleg ugyan a 14.-ek, de mindössze három pontnyira vannak a 9. helytől. Még nem találkoztunk velük bajnoki meccsen, már csak a nagy távolság miatt is, de mint a honlapjukról kiderült jártak már nálunk szentlőrinci lakosok. Jó emléket nem őriznek rólunk, és reméljük ez után sem fognak, legalábbis, ami a focit illeti, de megnyugtatásukra jelezném, a vonatközlekedés már sokkal megbízhatóbb...

Read More

2014.11.22. szombat 13:00,  NB III. Közép csoport, 15. forduló:

MAGLÓDI TC (16.) - SZENTLŐRINC (14.)

Maglód, Kertész Károly Stadion, jv: Farkas Mátyás (Hima Andrea, Horváth Zoltán)

 

A harmadikvonal.hu interjúja az elmúlt hétvégén első NB III-as gólját szerző Földi Dániellel.

 

A Szentlőrinc csapatával még nem találkoztunk bajnoki mérkőzésen.

 

honlapjuk: http://szentlorincsefoci.hu/


További program:

Vasárnap:

2014.11.23. vasárnap,  NB II. Közép-Kelet 15. forduló:

9:00 U15 MAGLÓDI TC (15.) - SZANDA FOCISULI SE (16.)

11:00 U14 TESTVÉRISÉG SE-MAGLÓDI TC (1.) - SZANDA FOCISULI SE (10.)

Maglód, Kertész Károly Stadion

 

Az U17 és az U21 szabadnapos

U14farsang.jpg

Partnereink