következő forduló

BAJNOKI RAJT

undefined

Az utolsó, Szeged elleni találkozót követően nagyon úgy nézett ki, sokáig nem léphetünk újra pályára az NB III-ban. Aztán a sors még is adott nekünk egy újabb lehetőséget, így a 2014/2015-ös szezonban újra az ország nyolcvan legjobb csapata között találtuk magunkat, már ami az osztálybesorolást illeti. Kezdésnek kaphattunk volna könnyebb ellenfelet is, mint az NB II-től búcsúzó Kozármisleny, de ne legyünk telhetettlenek.

Bővebben: BAJNOKI RAJT

MINI TORNA

undefined

A felkészülési időszak első megmérettetése következik szombaton. A Kertész Károly Stadionban 16:30-tól három csapat részvételével egy mini tornára kerül sor.

Bővebben: MINI TORNA

SORSDÖNTŐ HÉTVÉGE II.

A Monor elleni találkozónkat követően nagyon hosszú idő után újra felfelé léptünk a tabellán! 18 héten keresztül a kilátástalannak látszó 15. helyet foglaltuk el a ranglistán, amelyből végre előrébb léphettünk. Az igazi slusszpoén persze az lenne, ha ezek után még bent is maradnánk. Nem lehetetlen! Nem kell mást, mint újra nyerni.

Na persze, ha csak ennyi lenne, de éppen a Szeged látogat hozzánk. Az a csapat amely már biztos második. Akármi is történik velük hétvégén, ha nyernek, ha kikapnak, se fel, se le nem léphetnek. A három csoport közül a legjobb másodikok, ami azt is eredményezi, hogy a Létavértes nevezési bakija miatt indulhatnak az NB II-ben. Igen, legjobb másodikként. Ismerős történet??? Most bizony szívhatjuk a fogunkat! Szeged városának "kicsit" erősebb a lobbija, mint nekünk volt 2010-ben, amikor a visszalépések miatt nem mi kerülhettünk fel a másodosztályba, mint legjobb második (holott az eredeti versenykiírás úgy rendelkezett), hanem a legjobb kieső Cegléd maradhatott bent az NB II-ben. Már mindegy, nem is a szegediek tehetnek róla, csak mint érdekesség említést érdemelt.

Matekozni kellene, de igazából túl egyszerű a képlet. Szinte csak akkor maradunk bent, ha megszerezzük a három pontot. A döntetlen szinte biztos, nem elég, Döntetlennel csak akkor maradunk bent, ha nem nyer a Dabas, kikap a Bölcske. Nyugaton nem szabadna nyerni a Veszprémnek és a Diósdnak, illetve keleten ki kell kapnia a Ferencváros II.-nek. Ha ezek közül csak egy nem jól alakul a számunkra, már biztos kiesünk. Erre bizony van esély, de még ekkor van egy másik opció is. A legjobb kieső lehetünk és, ha valaki visszalép, vagy nem kap liszenszet, talán minket kérnek fel indulásra. Erre is van esély.

Ha nyerünk bentmaradunk és kész. Bár arra ne számítsunk, hogy a második helyre "bebetonozott" Grosics Akadémia majd lefekszik és tálcán kinálja majd nekünk a három pontot, annál sajnos profibbak. Viszont az is tény, hogy a csapatunk tavasszal nagyot alkotott. Jó játékosokból áll és képes lehet kiharcolni a bentmaradást, akárki ellen.

A találkozóról reményeink szerint facebook oldalon folyamatosan tudósítunk majd.

Egyesületünk 17 órától szurkolói ankétot tart a stadionban, amelyre várunk mindenkit szeretettel. Kérünk minden szurkolót is szimpatizánst, hogy jelenlétével segítsen vasárnap a csapatunknak!

Hétfőn öregfiúk csapatunk az ezüstérem megtartásáért játszik, amelyre ugyancsak várjuk szurkolóinkat!

HAJRÁ MAGLÓD!

Bővebben: SORSDÖNTŐ HÉTVÉGE II.

SORSDÖNTŐ HÉTVÉGE I.

undefined

Sokkal élvezhetőbb és eredményesebb tavaszt produkálunk, mint amelyien az ősz volt, ami szerencsére győzelmekben és pontokban is megmutatkozik. Az elkeserítő őszi szezon után, annak ellenére, hogy már sokan temettek minket, mi felzárkóztunk a középmezőny aljához, így elértük, hogy több hozzánk hasonló harmadosztályú csapattal szemben (Eger, Ebes, Veresegyház, Komló, Tököl, Körmend) még csak alattunk van meghúzva a kiesést jelentő csík a tabellán. Múlt héten két sorozat is megszakadt. Egyiknek sem örülhetünk. Mi hat veretlenül megvívott találkozó után kaptunk ki újra, míg a Monor ugyancsak hat, de esetükben nyeretlen találkozót tudott le végül. A Videoton elleni győzelmük bravúrszámban megy, pláne úgy, hogy az utolsó öt percben fordították meg a mérkőzést, de az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy a Vidi fakó több meghatározó játékosát is nélkülözni kényszerült. Ettől függetlenül egy kis levegőhöz jutott a Monor, ami nem a mi malmunkra hajtja a szelet. Szombaton mindkét csapat az életéért játszik. Egy esetleges vereség esetén már csak matematikai esélyünk maradna, ráadásul a kiváló erőkből álló Szeged ellen kellene csodát végrahajtanunk. A jó tavaszi szereplésünk és a Monor visszafogott teljesítménye talán a mi sikerünket jósolná, de itt már nüanszok is dönthetnek. A tét óriási, higgadtan, tiszta fejjel meg kell nyerni a sorsdöntő összecsapást!

Öregfiúk csapatunk hétfőn nagy lépést tehet az ezüstérem felé, ha legyőzi a Tápiószecső gárdáját!

Bővebben: SORSDÖNTŐ HÉTVÉGE I.

A HÉTVÉGE PROGRAMJA

Hatalmas lépést tettünk múlt héten az ESMTK legyőzésével a bentmaradás felé. Négy gólos diadalunk azt jelentette, hogy igenis NB III-as szintű alakulat vagyunk és van helyünk ebben a szűkitett harmadosztályú mezőnyben is. Ráadásként a héten az MLSZ-től is megkaptuk az amatőr licenszet, ami az NB III-as indulás feltétele,így ha sikerül benttartani a csapatot, nem lehet gond azt indulás a következő bajnokságban. Szombaton nem kis feladat vár ránk. A "mumusunknak" számító RKSK vendégei leszünk, akik ellen bajnoki mérkőzésen még nem sikerült nyernünk. A kék-fehérek a bajnoki aranyról már lemondtak, de a bronzérem még elérhető közelségben van a számukra, így biztosan nem adják olcsón a bőrüket. Reméljük a lendületünk kitart még a hátralévő három fordulóban.

Bővebben: A HÉTVÉGE PROGRAMJA

U212015.jpg

Partnereink