következő forduló

A HÉTVÉGE PROGRAMJA (VIDEOTON II.-MAGLÓDI TC)

undefined

Két vereség után végül pontot szereztünk viszont elképesztően pechesek vagyunk, hogy nem három egységgel gazdagodtunk. Hiába vezettünk minden meccsen az idén az elmúlt három fordulóban, mégsem sikerült nyernünk. Talán most Felcsúton sikerül végre kijönnünk a gödörből. Az ország egyik, ha nem a legtehetősebb klubjának tartalékjaihoz látogatunk szombaton. A második csapatok elleni találkozók mindig lutrinak számítanak, hiszen nem lehet tudni, hogy kik játszanak vissza az első csapatból. A Honvéd II.-vel nem volt szerencsénk, hiszen erős kerettel érkeztek hozzánk. Most egy kicsit reménykedhetünk, hiszen a Videoton első csapata is szombaton lép pályára a Kecskemét ellen. Persze nem dőlhetünk hátra, mert a keretük van annyira erős, hogy igen nagy erőbedobással kell játszanunk ha három pontot szeretnénk szerezni. Riválisunk eddig kétszer nyert (Dabas, ESMTK), kétszer remizett (Dunaharaszti, RKSK) és egyszer az Orosháza ellen vesztesen hagyta el a pályát. Aki teheti, ha lehet a helyszínen buzdítsa együttesünket! A buszra a 06 30 934 0155-as telefonszámon lehet jelentkezni.

Bővebben: A HÉTVÉGE PROGRAMJA (VIDEOTON II.-MAGLÓDI TC)

A HÉTVÉGE PROGRAMJA (MAGLÓDI TC-SZEKSZÁRD)

undefined

A soroksári fiaskót követően újra hazai pályán játszhatunk szombaton, ismét egy igen jó ellenfél ellen. A jelenleg harmadik, még veretlen Szekszárd csapatát látjuk vendégül. Hozzánk hasonlóan két győzelemmel kezdtek, majd az ESMTK és a RKSK ellen két döntetlennel folytatták szereplésüket. A nagyrészt fiatalokkal, köztük a nem oly rég még nálunk védő Kovács Balázzsal, felálló tolnai csapat kellően fegyelmezett játékkal megfogható és reméljük ez sikerül is. Sajnos a múlt héten sérüléseket szenvedő Lukács Bálint és Budafai Gergő hosszabb pihenőre kényszerül, továbbá Rábold Richárd is sérüléssel bajlódik.

Bővebben: A HÉTVÉGE PROGRAMJA (MAGLÓDI TC-SZEKSZÁRD)

A HÉTVÉGE PROGRAMJA (SOROKSÁR-MAGLÓDI TC):

undefined

A múlt heti, Honvéd elleni sajnálatos kudarc után most végre egy nem teljesen ismeretlen csapattal találkozunk, igaz ennek nem tudunk felhőtlenül örülni. A Soroksár csoportunk egyik legtehetősebb klubja, ahol a célkitűzés egyértelműen a bajnoki cím. Ennek megfelelően igen erős kerettel rendelkeznek, köztük volt gólvágónkkal, Lovrencsics Balázzsal és több magasabb szintet megjárt labdarúgóval, mint például Lisztes Krisztián. A magas várakozások ellenére a rajtnál kicsit beragadt a Sori, hiszen az Orosháza ellen egy váratlan vereséggel kezdték a szezont, igaz utána hamar rendezték a sorokat és az ESMTK és az RKSK ellen már hozták a papírformát és begyűjtötték a 3-3 pontot. Eddig egy bajnoki évadban találkoztunk velük, akkor a Duna csoportban otthon is és idegenben is egy góllal jobbak voltunk náluk. Nagyon nehéz dolgunk lesz, de reméljük megint mi örülhetünk a mérkőzés végén.

Szabadnaposak utánpótlás csapataink, viszont elkezdi a szezont Öregfiúk gárdánk.

Bővebben: A HÉTVÉGE PROGRAMJA (SOROKSÁR-MAGLÓDI TC):

A HÉTVÉGE PROGRAMJA (MAGLÓDI TC-BP. HONVÉD-MFA)

undefined

A naptári nyár utolsó napján, szombaton két győztes mérkőzés után egy igazán nívós ellenféllel találkozhatunk. Már minden nagy múltú budapesti egyesület tartalékjával, vagy második csapatával játszottunk már, kivéve a Honvéddal. A Magyar Futball Akadémia kiválóan képzett labdarúgóival most mi is találkozhatunk. A piros-feketék évről-évre beépítik az első csapatba, vagy nyugati bajnokságokba küldik legjobbjaikat, akik az utánpótlás pontvadászatokban, vagy alacsonyabb osztályú felnőtt bajnokságokban edződnek. Noha az első fordulóban megverték az ESMTK együttesét (4-2), a másodikban már simának mondható vereséget szenvedtek az (1-3) RKSK-tól. Edzőjük SImon Miklós a Sportszelet újságnak adott értékelésében mindkettő után elmondta, hogy ők tanulni jöttek ebbe az osztályba, tehát van még hova fejlődniük. Nincs kizárva, hogy egy-két visszajátszóval is találkozhatunk náluk, hiszen első csapatuk vasárnap lép pályára Kaposváron. Nálunk Baranyai Pál edző, az eltiltott Budafai Gergő játékával nem számolhat.

Bővebben: A HÉTVÉGE PROGRAMJA (MAGLÓDI TC-BP. HONVÉD-MFA)

A HÉTVÉGE PROGRAMJA (BÖLCSKE-MAGLÓDI TC)

undefined

A sikerrel abszolvált nyitó forduló után kicsit nagyobb önbizalommal várhatjuk a szombati folytatást. Egy újabb győzelem már igazi alapot adhatna a következő fordulókra. A második fordulóban a Tolna megyei Bölcskére látogatunk, amelynek csapatát sokan csak Paks II-nek hívnak, hiszen az idei nyáron is heten érkeztek az alakulathoz az atomerőmű városából.

A Bölcskei SE évekig stabil tagja volt megyéjének első osztályának, majd az elmúlt három szezont már a harmadosztályban töltötte, ahol mindig 6-8. helyeken végzett. Az idei évet sem kezdte rosszul, hiszen a mumusumknak számító RKSK otthonából hoztak el egy pontot (2-2), úgy hogy a 92. percben egyenlítettek. Számunkra fekete lónak számítanak, hiszen soha nem találkoztunk velük és nem igazán tudjuk mire számíthatunk velük kapcsolatban. Már csak azért sem, mert náluk is nagy mozgás volt a nyáron, hiszen a már említett paksi kontingensen kívül még öt játékos érkezett hozzájuk, míg kilencen távoztak. A Baranyai Pál által ígért óvatosabb játék vezethet sikerre, persze minél több helyzetet kidolgozva. Edzőnk Lukács Bálintra nem számíthat, viszont rajta kívül mindenki egészséges és bevethető, köztük a múlt héten még eltiltott Murinai Barnabás is.

Bővebben: A HÉTVÉGE PROGRAMJA (BÖLCSKE-MAGLÓDI TC)

U212015.jpg

Partnereink