U21

U19: NAGYKÁTAI REMI UTÁN KIÜTÖTTÜK A PÉCELT

Ifjúsági csapatunk az elmúlt héten két mérkőzést is játszott. Csütörtökön Nagykátára utaztunk, ahol a hazaiak kérésének eleget téve korábbra hoztuk április 30-ára kiírt bajnoki találkozónkat. Sajnos a módosításból végül rosszul jöttünk ki, ugyanis kapus nélkül, pontosabban szükségkapussal kellett kiállnunk, ami a találkozó végén megbosszulta magát, hiszen hiába vezettünk két góllal, végül 2-2-vel zártuk az összecsapást. Vasárnap az orrunk alá sok borsot törő Pécel fogadtuk, amely ellen néhány hete fájó vereséget szenvedtünk. Nos, jelenthetjük, hogy a visszavágás sikerült. Fiatal játékosaink 6-1-el küldték haza ellenfelüket, mely után fontos lépést tettek a dobogóért folytatott harcban.


 

Megyei I. osztály, Kelet, 22. fordulóból előrehozott mérkőzésen:

 

U19  NAGYKÁTA SE - MAGLÓDI TC 2 - 2 (0 - 2)

 

Nagykáta, jv: Muhari G. (Mércse I. L.)

 

gól: Nemes D., Skultéti I. ill. Kiss P., Sengel T.

 

sárga lap: Óvári K., Fábián D.

 

Maglódi TC: Kecskeméti Á. - Györgylőrincz Zs., SZÁSZ B., Óvári K., Gruber B., MERCEL Z., Berta B. (Fábián D. 65p), SENGEL T., Hornyák M., Kiss P. (Szász R. 81p), Gyuga O.

 

 

Filácz Imre (edző, Maglódi TC): Nagyon sajnálom, hogy két pontot elveszítettünk, pedig a csapatom mindent megtett, hogy a viszontagságok ellenére is győztesen hagyja el a pályát.

 

Kemecsi László (edző, Nagykáta SE): Egyszer nekünk is lehet szerencsénk... Főleg az első percekben, amikor is többször nehéz perceket éltünk át., de azért nekünk is akadtak lehetőségeink, azonban ezek ismét kimaradtak. Aztán megkatuk szokásos góljainkat védőink asszisztálása mellett. A második félidőben minden mindegy alapon mentünk, hajtottuk, próbáltunk eredményesek lenni. Ez szerencsére sikerült is, pozitívum, hogy nem adtuk fel, s hátrányból is fel tudtunk állni. Remélem lendületet ad majd a következő hetekben ez az eredmény. (nyilatkozat forrása: www.nagykatase.hu)

-----

Megyei I. osztály, Kelet, 21. forduló:

U19  MAGLÓDI TC - PÉCEL SSE 6 - 1 (5 - 0)

Maglód, Kertész Károly Stadion, jv: Laczkó Z. (Kéri II. Z.)

gól: Szegedi M. 3, Berta B., Gruber B., Gyöngyösi B ill. Manases D.

sárga lap: Szegedi M.

Maglódi TC: Nagy B. - Szász B. (Kecskeméti Á. 57p), Óvári K., GRUBER B., MERCZEL Z., GYUGA O., Berta B. (Bíró T. 57p), Sengel T. (Szász R. 74p), Györgylőrincz Zs., Gyöngyösi B., SZEGEDI M. (Fischer P. 67p)

 

Filácz Imre (edző, Maglódi TC): Az első félidőben eldöntöttük a mérkőzést. Ismét bebizonyosodott: ha kapus áll a kapunkban, nyugodtabban tudunk játszani.

U19: ÚJRA A DOBOGÓN

Ifjúsági csapatunk a sereghajtó Isaszeg csapatához látogatott, ahol Gruber Bálint góljának köszönhetőn ugyan már a tizedik percben vezettünk, ám a döntés a második félidőig váratott magára. Az 54. perctől aztán beindult a maglódi henger. Szász Bence három, illetve Merczel Zoltán és Vizi Ricsi góljainak köszönhetően, végül hat gólos győzelmet arattunk. Filácz Imre csapata, így újra a dobogón várhatja a következő fordulót.

Bővebben: U19: ÚJRA A DOBOGÓN

U19: VERESÉG A RANGADÓN

U19-es korosztályunk csapnivalóan kezdte a tavaszt, melynek következményeképpen az első helyünket át kellett adni a minket üldöző riválisoknak. Az elmúlt vasárnap tétje az aranyért folytatot küzdelemben maradás volt, ahol viszont a Felsőpakonnyal szemben elvérzett a csapat. Jelentős lépéshátrányba kerültünk, de reméljük a hátralévő nyolc mérkőzésen sikerülhet még a felzárkózni, vagy talán még előzni is.

Bővebben: U19: VERESÉG A RANGADÓN

U19: PÉCELI POFON

NAGYON ÉRTÉKES PONTOKAT VESZÍTETTÜNK

Nyolc perc alatt két gólos hátrányba kerülő ifjúsági csapatunk, sajnos nem tudott visszajönni a mérkőzésbe, így az aranyéremért zajló csatában fontos pontokat hullajtott el. Vasárnap a jelenlegi listavezető Felsőpakony elleni találkozónak nagy tétje van...

Bővebben: U19: PÉCELI POFON

U19: MEGTÖRT A JÉG

A TÁPIÓSZECSŐ ELLEN VÉGRE NEM REMEGTEK MEG A LÁBAK

Ifjúsági csapatunk nem kezdte túl jól az évet, aminek következtében visszacsúszott a tabellán, így a Tápiószecső ellen már a dobogós helyezés volt a tét. Gólnélküli első játékrészt követően ugyan megszerezte a vezetést ellenfelünk, de Gruber Bálint góljainak köszönhetően végül fordítani tudtunk, majd Szász Richárd találta bebiztosította győzelmet, így Filácz Imre tanítványai csak rosszabb gólkülönbségük miatt állnak a második helyen az állovas Felsőpakony mögött.

Bővebben: U19: MEGTÖRT A JÉG

285656753_4951200434989295_6087673656339598129_n.jpg

Partnereink